Nyílt levél az ODT érdekében - veszélyben a találkozó

Anyagi gondok miatt veszélybe került az idei Országos Diákszínjátszó Találkozó (ODT) megrendezése. Rácz Attila, dramaturg nyílt levélben kéri a szakma segítségét a diákszínjátszók, iskolai színházi műhelyek találkozójának lebonyolításához.

ode

Kedves Kollégák!

A szinhaz.hu szombaton arról számolt be, hogy ebben az évben anyagi gondok miatt veszélybe került az Országos Diákszínjátszó Találkozó (ODT) megrendezése!

Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a magyar színházi szakmának évtizedek óta milyen tartalékai vannak a diákszínjátszó mozgalomban. A jelenlegi nehéz helyzetben kötelességemnek érzem segíteni azokat a fiatalembereket, akik az ország különböző pontjain szebb napokat látott színházi terekben évről-évre megújuló hittel és szeretettel fognak össze a játék öröméért, egymásért. Úgy érzem, hogy a kultúrpolitikának, a szakmai képviseleteknek és nekünk, színházi szakembereknek hosszú ideje tartozásunk van a diákszínjátszók, az iskolai színházi műhelyek felé.

Legyen közös ügyünk a színházat szerető új generációk helyzetének javítása!

Ezért levelemben arra kérlek benneteket, hogy lehetőségeink szerint a diákszínjátszók országos szervezetén (ODE) keresztül felajánlásokkal segítsük a fiatalokat terveik, álmaik megvalósításában, és ne veszítsük el a kapcsolatot velük, figyeljünk rájuk a jövőben is!

Részemről 10.000. forintot ajánlok fel az idei kecskeméti ODT sikere érdekében a fesztivál szervezőinek.

Rácz Attila, dramaturg

Az Országos Diákszínjátszó Egyesület bankszámlaszáma : 11708001-20399498 OTP Bank Nyrt.