Hamlet.ws - túl a 150. előadáson!

5 évvel ezelőtt, 2007. január 25-én mutatta be a Krétakör hamlet.ws című produkcióját. A fél évtized alatt több mint 10.000 középiskoláshoz jutott el az előadás; a jubileumra múlt hét szombaton a MU Színházban került sor, ennek kapcsán meséltek az alkotók.

 

5 éves a Hamlet. ws


Schilling Árpád:
"2007 és 2012 között nagyon sokminden történt a Krétakörben és ezen a napo erre emlékszik az ember. Ez az előadás egyben biztosítéka annak, hogy van egy folytonosság, a valamikori Krétakör színház és a mostani ugyanazokból a gyökerekből származik".


Gyabronka József:
A Hamlethez visszatérni mindig nagyon jó, mert olyan koncentrált színészi létet lehet gyakorolni, amit más előadásokon nem tudok elérni.


Nagy Zsolt:
Én addig úgy gondoltam, hogy a kitalálás úgy van, hogy tudom mit fogok kitalálni.

Rába Roland: Semmiből tud létrejönni ez az előadás, ha jól megy és könnyednek tűnik, ha jól csináljuk, de közben rengeteg munka van mögötte, de ez nem hivalkodik, nem mutatja magát...

 

                      

Az előadásról

The time is out of joint. = Az idő kificamodott.
A felnőtté válás története.
Kiegyensúlyozott, gazdag család. Apa erőskezű, anya szép, a fiú okos és egészséges.
Apa meghal, anya újraházasodik, a fiú nem térhet vissza az iskolába.
Hamlet konzervatív fiatal, hisz a család egységében, a szó igazságában, a barátságban, a szerelemben és Istenben.
Nem ismeri a veszteség érzését, a keserűséget, a reménytelenséget, s ezzel együtt az önállósággal járó felelősséget sem. A felnőtté válás pillanata az, amikor ráébredünk kiszolgáltatottságunkra, gyengeségünkre, tragikus magányunkra. Amikor szembenézünk a világgal, és kétségbeesve tapasztaljuk, hogy az ifjúsági regényekből magunkba szívott átlátható szabályrendszerek egyszerűen alkalmazhatatlanok a felnőttek társadalmi viszonyaira, megroppan bennünk valami. Az emberek szánalmasan kicsinyesnek, gyávának és hazugnak tűnnek. Ennek elfogadását hívjuk szocializációnak, az ezzel való szembeszegülést pedig antiszociális viselkedésnek, anarchiának, avagy infantilizmusnak.
Képzelhetünk-e más sorsot e fiú számára? Nem. Mert ez a kérdés eleve értelmetlen.
Akkor mi a tanulság? Az, hogy nincs tanulság. Life is hard.

 

Kritikus szemmel

E közös, derűs-cinkos színházcselekvésben elemi természetességgel foszlanak semmivé a hagyományos kőszínházi konvenciók s teremtődik intenzív atmoszféra, meghitt formanyelv (…) Nem is annyira a világirodalom egyik leghíresebb színművét követjük – noha rangjához illően, méltósággal, eredetien, tartalmasan jelenítik meg az alkotást –, hanem abba a jelen idejű állapotba, feszes folyamatba nyerünk betekintést, melynek során a darabot intellektuálisan és érzékileg birtokló, a játék minden mozzanatát uraló színészek a közönség segítségével teremtik meg és tartják fenn az elementáris színházi létmód egy ritka fajtáját. (…) Schilling hamlet.ws-e még címével, a cím írásmódjával is azt sugalmazza: minden kornak olyan Hamlet-színrevitel tart tükröt, amilyen a kor maga. Tarján Tamás
 Népszava
2007. szeptember 8.


Aki ezen a Hamleten szereti meg a színházat, az tudja, mi a legfontosabb benne: a hitelesség. És azt is tudja, hogy ehhez nem maszk, díszlet meg a nézőtől való távolság kell, hanem jó színészek és tiszta célok. (...…) A Krétakör visszavándorolt a színházcsinálás kezdetéhez Shakespeare előttre. Amikor a színházhoz még nem kellett más, csak a játszó személyek és a közönség. Csáki Judit
 Magyar Narancs
 2007. augusztus 30


Egyfelől lenyűgöző bravúr, másfelől magától értetődő egyszerűség. Nagyon rafinált, csak nagyon kemény munkával, s főképp az igazmondás, a feltárulkozás nagyon erős elszánásával elérhető közvetlenség ez. Iskolai színház, iskolaszínház, színháziskola. Iskolásoknak és örök tanulni vágyóknak való. Zappe László
 Népszabadság
2007. augusztus 27.


A Hamlet szociális volta nem az előadás pátoszában van, hanem az aznapi előadásra véletlenül összegyűlt nézők szociális érzékenységében.
... Schilling előadása egy speciális színházi hipnózis könnyű szeánszához hasonlít. A Hamlet cselekménye csak az együttműködés eszköze; alkalom a szerepjátékokra. A színészek egyébként mind nagyon jók, technikásak, és összeszedetten koncentrálnak - de Schilling társulatában nincs is másfajta színész. Ez a Hamlet - a színészi profizmus mellett - nagyon őszinte előadás. Kommerszant, 2007.


További hírek

Tavaly elindított hagyományaihoz hűen, most szombaton 20:00-tól évnyitó rendezvényt tart a Krétakör a MU Színházban, ahol egyrészt az elmúlt év filmes munkáiba enged betekintést, illetve ismerteti a jövő évi terveit. Részletek: http://www.mu.hu/hu/program/680/kretakor-18

 

Ahogy arról beszámoltunk Schilling Árpád is felszólalt "A válság és a magyar kultúra" címen rendezett konferencián. Árpád felszólalását ide kattintva nézhetitek meg.

 

A Krétakör továbbra is várja a nagylelkű adományokat az Élet és Irodalom idei első lapszámában meghirdetett független kulturális kutatóközpont. A számlán jelenleg418.968 HUF van, ami Schilling és a Presscon KFT. felajánlásaiból jött össze.