Kútvölgyi Erzsébet kapja idén a Páger Antal-díjat

Kútvölgyi Erzsébet kapja idén a Páger Antal-díjat; a művész vasárnap veheti át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban, a Hagymaházban.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. A díjat odaítélő zsűri - Hegedűs D. Géza, Tordy Géza és Szalma Tamás színművészek, Réz András filmesztéta, valamint Gyarmathy Antal, Páger Antal unokája - egyhangúlag úgy döntöttek, hogy idén Kútvölgyi Erzsébet Kossuth-díjas érdemes művész kapja a Páger Antal-díjat.

kutvolgyi

Kútvölgyi Erzsébetről
Kútvölgyi Erzsébet 1950-ben született Budapesten. A Fazekas Mihály Gimnázium kísérleti matematikai osztályába járt, a színi pálya nem foglalkoztatta, magyar és latin tanárának unszolására 1969-ben mégis a Színház-és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett, ahol 1973-ban kitűnő osztályzatokkal végzett. Főiskolai hallgatóként a Vígszínházban töltötte gyakorlati idejét, a Szent István körúti épület azóta is a második otthona. A Vígszínház társulata kétszer szavazta meg neki az évad legkiemelkedőbb művészi teljesítményéért járó Ajtay Andor-díjat (1995, 1999), 1996-ban neki adományozták a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt. 

vihar

1980, Kútvölgyi Erzsébet és Kalocsay Miklós Shakespeare A vihar című drámájának egyik jelenetében a Várszínház előadásában

Alakításait gyengéd líraiság és drámai erő jellemzi, de a komikum és a groteszk ábrázolás sem idegen tőle. Több filmben is szerepelt, mint a Riasztólövés, a Napló szerelmeimnek, Napló apámnak, anyámnak, a Franciska vasárnapjai, A londoni férfi vagy a Casting minden. Gyakran látható énekes szerepekben és musicalekben is.

ketten

1985. május 1. Presser Gábor és Kútvölgyi Erzsébet egy dalt ad elő a budapesti dolgozók majálisán, a Városligetben

Művészi munkáját többféleképpen is elismerték: 1977-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1990-ben lett érdemes művész, a Kossuth-díjat 2008-ban vehette át.
Makó, Páger Antal szülővárosa 1999 óta minden évben ünnepi programokkal tiszteleg az 1986-ban elhunyt mester emléke előtt. A makói képviselő-testület 2001-ben határozott a díj alapításáról: "Téni bácsi" legendás arany pecsétgyűrűjének pontos mását az önkormányzat a Páger család hozzájárulásával készítteti el évről évre. A gyűrűt maga Páger Antal is elismerésként kapta 80 éves korában a Vígszínháztól.

tomjones

2011, Józan László és Kútvölgyi Erzsébet a Tom Jones próbáján

2002-ben Halász Judit, majd Garas Dezső, Király Levente, Venczel Vera, Csákányi Eszter, Kern András, Törőcsik Mari, Kulka János és Bánsági Ildikó részesült az elismerésben, tavaly pedig Rudolf Péter vehette át a díjat. 
A vasárnapi díjátadást megelőzően az ünnepség résztvevői koszorút helyeznek el Páger Antal szülőházánál; az önkormányzat ezt az utcaszakaszt a színészről nevezte el, aki 1964-ben a cannes-i filmfesztivál legjobb férfialakítás megosztott díját kapta a Pacsirta című filmben nyújtott alakításáért.
A gyűrű átadását követően Kútvölgyi Erzsébettel Réz András filmesztéta beszélget. Este a Makói Városi Televízió levetíti Tímár Péter Casting minden című 2008-as filmjét, melyben az Anyácskát játszó Kútvölgyi Erzsébet mellett a nézők egy másik díjazottal, Kern Andrással is találkozhatnak.

erzsebet

Erzsébetről saját szavaival:

Úgy tudom, egy tanára bíztatására vágott neki a színművészetinek.

Kútvölgyi Erzsébet: Tanáraim bíztatására, a magyar és a latin tanároméra.

– Mivel kecsegtették?

K. E.: A magyar tanárom megígérte, hogy ha fölvesznek, átvisz a nyakában az Erzsébet-hídon, és ezzel engem meggyőzött. Így hát felvételiztem a színművészetire.

– És azonnal fölvették. A tanára megtartotta az ígéretét?

K. E.: Nem, mert 82 éves volt. De ez nekem nagyon tetszett. Felvételiztem az orvosira is, de oda nem vettek föl. Szerintem a színművészeti azért sikerült, mert laza voltam, nem görcsöltem.

– Úgy tudom, nem szerette a színművészetit.

K. E.: Fél évig nem léptem a színpadra. Vámos Lászlónak köszönhetem, hogy végül mégis fölmentem a deszkákra. Ő nagy pedagógus volt.

ruttkaival1979, a Vígszínházban március 9-én mutatták be Shakespeare: Minden jó, ha a vége jó című színművét Valló Péter rendezésében

– Úgy tűnik, a jó pedagógusok meghatározóak voltak az életében.

K. E.: Igen, mindig! Ha az életem során nem találkozom ezekkel az igen fontos tanárokkal, akkor ma nem vagyok ott, ahol vagyok. Vámos azt mondta nekem, ő nem mosónőnek vett engem föl és nem szereti, ahogy itt ücsörgök. Megkérdezte, miért nem vagyok hajlandó színpadra menni, és azt feleltem, azért, mert nem találom a helyem az osztálytársaim között, mert bármerre nézek, igazi emberek helyett csak utánzatokat találok. Nekem ők olyanok voltak, mint akiknek hiszik magukat, de nem olyanok, mint amilyenek valójában. Vámos László végül mégis produkcióéhséget tudott belém táplálni. Egy zenés vizsgán léptem először a színpadra. Emlékszem, Érsek Marika néni ült a zongoránál. Az első percben még nem tudtam, mit fogok csinálni, de azzal tisztában voltam, hogy ez az utolsó esélyem, különben kirúgnak. Az osztályunkból Egri Márta és Lázár Kati ültek azon a részen, ahol keresztül kellett mennem. Katin egy gyönyörű, fehér stóla volt, nem tudom, miért, tél volt, talán fázott, s mentemben lehúztam róla ezt a stólát. Én 155 centiméter magas vagyok, a stóla is körülbelül ekkora volt. Akkor mutattam meg magam a felvételi óta először az osztálytársaimnak. Fölmentem a színpadra és azt improvizáltam, hogy Vámos László egy tükör, és én belenézek. Ez egyszeri és megismételhetetlen dolog volt, de az osztálytársaim akkor rájöttek, hogy én látom őket, azt, hogy mi van a maszk mögött – és megszerettek. Ezen a vizsgán egyetlen villanásnyi zene hangzott csak el, de abban meg tudtam magam mutatni. (...)

– Még ma is igényli az igaz embereket maga körül a szakmában?

K. E.: Megpróbálok a kollégák tekintete mögé nézni. Mi diplomások vagyunk, nekünk még a tekintetváltásból is van diplománk. Sok pályatársam mutat érdeklődést, szeretetet, miközben látom, hogy mindez nem igaz. Ha kérdez, akkor valóban kérdezzen, és érdekelje, amit válaszolok rá! Olyan belterjesen élünk, s én mindig keresem a valódi arcokat. S akiket megtalálok, azokat örökre megszeretem. Még akkor is, ha rajtakapom őket, hogy másnak mást mutatnak. Nincs annál lenyűgözőbb, mint amikor egy pályatársam a legőszintébb valóját mutatja meg a színpadon, miközben a legabszurdabb szöveget mondja. A színpadon csak magunk vagyunk, s mindig meg kell mutatni valami titkot, el kell húzni valami függönyt, hogy a néző mögé pillanthasson. Hiszen annyi titkunk van, hogy abból életünk végéig elélünk! De a dolog másik oldala az, hogy a civil életünket sohasem vihetjük föl a színpadra! Nekem a húgom temetése napján halt meg az édesapám, s a sors fintora, hogy aznap este a Dzsungel könyvét játszottam. Megtehettem volna, hogy nem lépek föl, hiszen ez nem mindennapi tragédia volt, de mégis a közönség elé álltam. És amikor a Pofonofont énekeltem, nem közölhettem közben a nézőkkel, hogy menjenek a francba. Van úgy, hogy beülök a nézőtérre előadást nézni, s unatkozó kollégákat látok fönn, akik ugyan mondják a szövegüket, de közben látom a szemükön, mennyire unják az egészet. 57 éves leszek az idén, s amikor kilépek a színpadra, őszintének kell lennem, becsülnöm kell a közönséget azzal, hogy ott vagyok, jelen vagyok. Én ebben hiszek. (A folytatás itt olvasható.)

Forrás: MTI, Művész Világ