Emlékkönyv az Operaház óvóhelyéről - egy kényszerű bohémtanyáról

Az Operaház pincéjében vészelte át Budapest ostromát 67 évvel ezelőtt a nyugalmazott balerina, Erdélyi Hajnal. Az akkor kilencéves kislány az intézmény balettnövendékeként kaphatott menedéket édesapjával együtt a közösségi óvóhelyen, ahová egyetlen kincsét, az emlékkönyvét is magával vitte. A könyvet zenészek, énekesek, balett-táncosok dedikálták Hajnalnak, aki nemrég úgy döntött, kiadja a művet, kiegészítve mindazzal, amit 1944 telén megélt a 700 fős óvóhelyi közösségben.

Kodály mellett többek között olyan kortárs hírességek is az óvóhely lakóivá váltak, mint Kenessey Jenő zeneszerző, Orosz Júlia énekesnő vagy Sárdy János színész. A Sebastian Stachowski tervezte elegáns kötet közli az emlékkönyv bejegyzéseinek hasonmását, például Harangozó Gyula balettmester, Laczó István hőstenor, Tompa Pufi színész, Uitz Béla festőművész sorait. A kényszerű bohémtanyán a túlélést jelentette a Nádasdy Kálmán, Oláh Gusztáv és Palló Imre "vezényelte" napirend: mókás ária volt az ébresztő, majd ki vizet, ki szenet hordott, más főzött Azucéna és Carmen csempészeinek bográcsaiban, vagy a gyerekeknek tartott tanórákat. Esténként néhányan előadást rögtönöztek, és a többiek a nyomorúságukat feledve éljenezték meg a produkciót a Traviata átmeneti fekhelyükké lett pamlagáról vagy selyembrokát, aranyozott díszletkanapékról. "Emelkedett hangulat alakult ki a pokol tornácán" – írja könyvében a szerző. Egy-egy „fellépéskor” a korabeli visszaemlékezések szerint akár kétezer ember is összegyűlhetett.  A művészek között üldözöttek százai is menedékre leltek, így nem meglepő, hogy az opera óvóhelye utóbb legendássá vált.

hajnal10 "Négy-öt hónapon át, éjt nappallá téve írtam a könyvet" – mesélte Erdélyi Hajnal az Írók Boltjában. A kötet főszereplője, aki balettnövendékként 10 évesen rejtőzött az óvóhelyen, hosszú biztatás után vágott bele a kötet megírásába, amely most a Corvina Kiadó gondozásában került a boltokba. Csabai Dávid történész emlékeztette a hallgatóságot: Budapest második Sztálingráddá vált éppen akkor, 1944 telén. Háztömbről háztömbre küzdötte magát a szovjet Vörös Hadsereg a védekező németek ellen. A visszavonulók levegőbe röpítették maguk mögött a hidakat – a 600 halálos áldozattal járó Margit hídi robbantásnak a szerző is szemtanúja volt, erről a kötetben is ír –, és végül 1945 februárjában adták csak fel a magyar fővárost.

Erdelyi_balerina

fotó: blikk.hu

"Már csak hárman vagyunk életben azok közül, akik ott voltak lent, rajtam kívül még egy balett-táncosnő és egy hárfás lány" – emlékezett vissza Erdélyi Hajnal. "A pincében a páholyfolyosók patkó alakú vonalát követve húzódott az óvóhely. Ott aludtunk a nézőtérről lehordott mindenféle foteleken és pamlagokon. Nem volt időnk kétségbeesni, mert az élet odalent nagyon szervezetten folyt. Reggel szólt a csengő, és mindenki ment a dolgára: volt, aki a konyhán teljesített szolgálatot, mások asztalosmunkát végeztek, vagy a fűtésért feleltek – kit hová osztottak be a főrendezők. Mi, a gyerekek pedig iskolába jártunk. Este pedig előadások voltak, hiszen egy igazi művész nem tud fellépés nélkül aludni térni, még ha, az utcán lőnek is" – mondta a balerina.A 136 oldalas kötetből kiderül: a '44 karácsonyán az óvóhelyre költözők legnagyobb része 1945 áprilisáig elhagyta az operaház alagsorát. Az Erdélyi família, miután családi házukat bombatalálat érte, egészen júliusig élvezte az épület vendégszeretetét.

EMLEKKONYVErdélyi Hajnal kötete nem egyszerű „oral history” jellegű visszaemlékezés. A könyv azért is tarthat számot nagyobb érdeklődésre, mert az Operaház alagsorában történtekről korábban senki sem írt. A Corvina igazgatója egyenesen hiánypótló munkának nevezte a kötetet.

forrás: Színház.hu, blikk.hu, mno.hu