'Az irodalom a kedvesem' - Csehovra emlékezünk

1860. január 29.-én született Anton Pavlovics Csehov. Ez alkalomból emlékezünk a drámaíróra saját szavaival, sok fotóval és néhány érdekességgel. Kiderül, milyen fogadást kötött Jókaival, kiről mintázta a Sirály Nyináját és hogy mit gondolt a színházi életről.

Csehovról, a drámaíróról

Peter Brook: „Könnyen abba a hibába eshetünk, hogy naturalista drámaírónak tekintjük Csehovot /.../ Csehov soha nem egyszerűen az élet egy szeletéről beszél - orvos volt, aki rendkívüli érzékenységgel, óvatosan fejtette le az életről annak ezernyi finom rétegét. Ezek a rétegek izgatták, végtelenül csalafinta, tökéletesen kikalkulált és értelmes rendbe illesztette őket, amelyben az ügyesség olyan mesterien rejti szem elől a kiszámítottságot, hogy végül azt hisszük, kulcslyukon keresztül látunk mindent, holott sehol semmi kulcslyuk.” 

Ingmar Bergman: „Váratlanul egy zöldszín világ tűnik elő. Minden szoba zöld. A színhely voltaképpen egy akvárium. A szereplők szinte halak. Fogy az oxigén. A lények mind lassabban mozognak. Néhányuk meghal, az élet megáll, s elhagyja az akváriumot.” 

Kosztolányi Dezső: "Az élet is elmegy, a fiatalság. Minden elmúlik, de semmi sem oldódik meg. Csupa jelkép a valóságot csak egy nagy költő hazudhatja ilyen tömörnek, ilyen összefüggőnek a legnemesebb realizmus bűvös eszközével. A férfiak nem dolgoznak, és boldogtalanok, de a nők dolgoznak, és ők is boldogtalanok. Mindenki boldogtalan, az élet nem adhat mást. Cselekmény nem mozgatja a darabot, mégse novella, mégse kisregény, hanem dráma".

Csehov saját szavaival a művészetről

1. Az orvostudomány a hites feleségem, az irodalom a kedvesem. Ha megunom az egyiket, az éjszakáimat a másikkal töltöm. Mindegy, akár a színpadon játszunk, akár írunk - nem a hírnév, nem a ragyogás a fő... hanem az, hogy tudjunk tűrni.

2. Kétségtelen, az orvostudománnyal való foglalkozás komoly hatással volt irodalmi tevékenységemre: jelentősen tágította megfigyeléseim körét, gazdagította ismereteimet, amelyeknek igazi értékét számomra, az író számára, csak az tudja igazán megérteni, aki maga is orvos, igen, az orvostu- domány hatása irányító volt számomra s feltehetőleg a medicinának köszönhetően íróként sok hibát kerültem el.”

3. Mindaz, ami a színpadon végbemegy, legyen ugyanolyan bonyolult és egyszersmind egyszerű is, mint az életben. Ha például a színpadon ebédelnek, akkor csak ebédelnek, de közben éppen megteremtődik a boldogságuk, vagy az életük éppen tönkremegy.” (Csehov)

4. Az életben az emberek nem lövik agyon és nem akasztják fel magukat minden pillanatban, nem lesznek szerelmesek és nem mondanak örökké bölcseket. Idejük nagy részét evéssel, ivással, nők vagy férfiak utáni hajkurászással és ostoba fecsegéssel töltik. Ezért ezt kell bemutatni a színpadon. Olyan darabot kell írni, melyben az emberek nem azért jönnek, mennek, ebédelnek, időjárásról beszélgetnek vagy kártyáznak, mert a szerző úgy akarja, hanem mert ilyen az élet. A színpadi életnek is ilyennek kell lennie.

5. Ön összezavar két fogalmat, a kérdés megoldását s a kérdés helyes feltevését. Csak a második a kötelező a művész számára. Az Anna Kareninában vagy az Anyeginben egyetlen kérdés sincs megoldva...

6. Ha egy színdarabban az első felvonásban egy puska lóg a falon, akkor az a harmadikban el kell hogy süljön.

Minden szép művészember lelkiismeretét sok nő terheli, s ahhoz, hogy mindegyikre visszaemlékezzen, túlságosan jó emlékezőtehetség kellene.

7. A földgolyó nem túlságosan jó hely a művészet számára. A föld nagy és tágas, de az író nem talál helyet magának sehol sem. Az író - örökös árva, száműzött, bűnbak, védtelen gyermek.

8. Ezen a világon minden jelentéktelen és érdektelen, kivéve az emberi szellem legmagasabbrendű megnyilvánulásait. A szellem, az értelem éles határt von állat és ember között, utal az utóbbi isteni eredetére, és bizonyos fokig még a halhatatlanságot is pótolja, amely nincsen. Ebből kiindulva tehát a szellem az élvezet egyetlen lehetséges forrása.

9. Nincs szerencsém a színházzal. Szörnyen nincs szerencsém. Ez már szinte végzetes. Ha színésznőt vennék feleségül, bizonyára orangutánt szülne. Na, mindegy, soha többé nem írok, vagy adatok elő színdarabot. (Csehov egyik leveléből)

Csehov és Olga Knyippert

Tudta Csehovról?

1. Csehov valóban színésznőt vett feleségül, Olga Knyippert, a Moszkvai Művész Színház vezető színésznőjét, akivel a Sirály próbáján ismerkedett meg. („Nagyon vigyázz!  Egyetlen felvonásban se vágj szomorú képet!  Mérges lehetsz, de szomorú nem! Azok az emberek, akikben már régóta fészkel a bánat és hozzászoktak, csak fütyörésznek, és gyakran elméláznak" - írta egyik levelében Olgának.) A Sirályt azonban előző szerelméről, húga barátnőjéről, a tanítónő Lika Mizinováról mintázta "Itt mindenki azt mondja, hogy a Sirályt is az én életemből kölcsönözte és még azt is, hogy Ön másvalakit is jól lehord benne!" - írta Lika Csehovnak nem sokkal a darab pétervári bemutatója után. A darabbeli Nyina sok tekintetben az ő karakterjegyeit viseli, a színművészettel vallott megalázó kudarca az övéhez hasonló (színinövendéknek felvételizett a Művész Színház tanodájába, de csak statisztának vette fel az a bizottság, melynek Olga Knyipper is tagja volt), s ami a legfőbb: Nyina története pontról pontra megegyezik az ő életének egy súlyos szakaszával. Az a "másvalaki", akit Lika szerint Csehov "jól lehord", minden valószínűség szerint Trigorin, az író. Az alakjában Lika valószínűleg a maga írójára - Potapenkóra - ismert, aki őt ugyanúgy elhagyta, mint Nyinát Trigorin. Likának csakúgy, mint darabbeli hasonmásának, gyereke született a maga írójától, s csakúgy, mint Nyina, ő is elvesztette. (Csehov levelei a Csehov szerelmei című kötetben jelentek meg, ezekből azonos címmel előadást is mutatott be az Új Színház.)

Csehov és Tolsztoj

2. A pályakezdő Csehov fogadásból írt egy Jókai-paródiát, a Mihaszna gyôzelmet. Arra fogadott, hogy bár nem tud magyarul és sosem járt magyar földön, képes megírni egy olyan elbeszélést, amelyről az olvasók elhiszik, hogy egy új Jókai-művet olvashatnak orosz nyelven. A Mihaszna győzelem története dióhéjban: Ilka, a cigánylány nem tudja feledni, hogy egy gôgös osztrák hölgy megkorbácsoltatta a magyar zenét játszó apját. Párizsi lokálokban énekesnőként egymillió frankot szerez, hogy férjül vehesse a hölgy szerelmét, a vagyonából kisemmizett von Zaynitz bárót. Nem hiányzik a jókais befejezés sem: amikor Ilka látja, hogy bosszúja észrevétlen maradt, megmérgezi önmagát. A szerkesztőségbe áradó levelek írói a szerzőt illetően valamennyien Jókaira tippeltek – vagyis Csehov megnyerte a fogadást. 

3. A Csehov-kortársak feljegyzéseiből tudjuk, hogy az író gyakran beszélt egy megírandó nagyregény tervéről (a nagyepika területén belül egyetlen próbálkozása született meg, nagyszabású, dokumentarista-jellegű naplóregénye, a Szahalin). E terve azonban soha nem valósult meg.

4. „Érdekes kép bontakozik ki előttünk – írja 1960-as tanulmányában Székely Sándor orvostörténész –, Csehov – az orvos – felismerte a betegségét. Csehov – az író – a valóságnak megfelelően ábrázolta a tüdőbeteg szereplőinek sorsát (például az Ivanovban). Csehov – a beteg – maga is úgy viselkedik, mint írásműveinek a hősei, az utolsó percig »nem hiszi el« állapotának súlyosságát”.  (A tuberkolózisban szenvedő Csehov 1904 nyarán egy német fürdőhelyre, Badenweilerbe utazott Olga Knyipperrel. Ott halt meg július másodikán. Felesége leírta utolsó perceit. Tőle szokatlan módon, az éjszaka elején azt kérte, hogy hívjanak orvost hozzá. Az orvos pezsgőt adatott neki. Ich sterbe, mondta a német doktornak. Kiitta a pezsgőt, rámosolygott a feleségére "az ő csodálatos mosolyával". Azzal elfordult és meghalt.)

5. Mihail Pavlovics Csehov, Anton antropozófus testvére, színész-rendezőként dolgozott. 21 éves volt, amikor Olga Knyipper-Csehova, az író feleségének ajánlására Sztanyiszlavszkij felvette a moszkvai Művész Színházba. „Kétszáz éves” aggastyánokat alakított huszonévesen. 1928-ban jelent meg A színészhez c. könyve. Ekkor az orosz antropozófusokat már nyíltan üldözték, sokan munkatáborokban vesztették életüket. Csehov sorsa is – amikor felszólalt Shakespeare és Goethe darabjainak mellőzése miatt –, megpecsételődni látszott. Egy „magas ismeretségű” nőismerőse segítségével útlevelet szerzett és feleségével együtt elhagyta a Szovjetuniót. Berlinben két évig Max Reinhardttal dolgozott, majd Párizsban élt, ahol orosz színházat alapított emigráns színészek számára. Később Angliában, majd az USA-ban is színiiskolát alapított.

Forrás: Criticai Lapok, literatura.hu, Jelenkor, terasz.hu, Wikipédia, Színház.hu