"Olvastam, hogy Rómeó leszek" - Sztankay Istvánról 1. rész.

A Színház.hu Sztankay Istvánról háromrészes sorozatot indít, melyben felidézi a Nemzet új Színészének pályáját néhány múltbéli írás segítségével. Elsőként a Rómeó szerep előtt álló Sztankayra emlékezünk.

Percekkel azután, hogy a hír bekerült a köztudatba, ezt a fanyar megjegyzést hallottam egy színházi körökhöz közel álló személytől: "Most majd legalább új tartalmat kap Júlia ajkán az, hogy „ó Rómeó, miért vagy te Rómeó?” Megütköztem e gúny hallatán. Én még Sztankay Istvánra soha senkitől egy rosszízű megjegyzést nem hallottam. Tehetségét és szeretetreméltóságát hogyan is kezdhette volna ki a leghalványabb intrika? Éppen most jött volna el az alkalom, amikor megírta az egyik lap, hogy Major Tamás a következő szezonban a Rómeó és Júliát rendezi a Nemzeti Színházban Sztankay Istvánnal és Törőcsik Marival a címszerepben?

Milyen lehetett Rómeó?

Egy pillanatra magam is elakadok az írásban. Nem kavarom-e fel ezt a saját nézetemmel cseppet sem egyező negatív reagálást a jelentőségénél jobban? Bizonyosan sokadmagammal várakozásteljes bizalommal tekintünk Sztankay Rómeó-alakítása elé, de akár a kételynek, akár a kétely ellenében a hangsúlyozott bizalomnak adunk nyilvánosságot, nem nehezítem-ee meg a színész dolgát a felkészülésben? Az őszinteség mellett döntöttem. Végtére is tudomásul kell venni, hogy nemcsak a színház és a rendező, hanem a közvélemény is oszt szerepet. Más kérdés azután, hogy ha ez az utóbbi meg is valósulna, ugyanez a közvélemény nem győzné eléggé marasztalni a színházat színész-beskatulyázó politikája miatt. Sztankay csak mosolyog az újonnan megnyílt belvárosi Kávébár sejtelmes-vöröses homályában, ugyanolyan szerényen, ahogyan szokott.

„A dologban az a különös, hogy én is csak az újságból értesültem róla. Mármint, hogy Major Tamás terve szerint én játszom Rómeót. Nekem nem szólt egy szót sem e szándékáról, pedig a Katona József Színházban egészen az idényzárásig együtt öltöztem vele az Iván, a Rettentő előadásain. Így is nagyon boldog vagyok. Felnőttem volna Rómeóhoz? Ez számomra is váratlan, és álomszerűen szép gondolat".

Vannak szerencsés színészek, akik már pályájuk kezdetén megkapják Rómeót, és vannak, akik hosszú-hosszú évek alatt érnek be rá. Sztankay az utóbbiakhoz tartozik.

„Kicsit különös lesz, amit mondok erre. Tudom, hogy miattam bizonyosan nem vette volna elő a Nemzeti a felszabadulás után először a Rómeó és Júliát. Időben és helyesen ismerte fel a színház és Major Tamás, hogy Törőcsik Marinak el kell játszania Júliát. Most kell eljátszania. Színésznői gazdagságával, emberi, lelki telítettségével most ért el ide. Elszalasztani ezt a pillanatot, talán örök időkre megbocsáthatatlan mulasztás volna. A magam szerepét én úgy látom e perc megragadsában, hogy sikerült színészileg összenőnöm a magy, páros feladatokban Törőcsik Marival. Így támadhatott a gondolat... És erre büszke vagyok, ez számomra nagyobb dolog, mintha szólósikerekkel értem volna el ezt a szerepkitüntetést. Kettősünk állomásai korábban a Fanni hagyományai, A szerelem ára, most meg a Varsói melódia. Ezt százharmincszor adtuk elő eddig és a sorozat még tart tovább. Eddig nem gondoltam rá, de most már érzem, ez már próbának és kihívásnak számított a Rómeó és Júliához...”

Ha megenged egy feltételezést, úgy gondolom, hogy száz színházismerő ember közül kilencvenkilenc Mercutio szerepére szánta volna...

„Én is így gondolom. Még nem sok időm volt eltűnődni rajta, de... miért ne lehetne a jövő Rómeója olyan, amilyen annak idején valóban lehetett. Nem éppen magas termetű, olaszosan fekete és napbarnított, renszánsz-vérű veronai vagány. Már szívtam magamba valamit a Shakespeare-darabok levegőjéből a Tévedések vígjátékában és az Athéni Timonban, hogy ennyit, de nem többet elmondhassak Rómeóról. Annyi biztos, ha magam pályázhattam volna meg egy új Shakespeare-főszerepet, az király lett volna, bizonyára valamelyik Henrik..."

Színpadon, tévében

Eddig már megjelölt két utat, amely a Rómeóhoz vezetett, de feltehetőleg van még más is...

„Minden eddig eljátszott jó szerep jelzi az utakat. És nemcsak az olyan romantikusra gondolok, mint Stuart Máriában Mortimer, hanem az olyan modernül absztraktra is, mint Havel Kerti ünnepélyének karrierista gyermeke. Ez az egybeállítottságú abszurd játék, amelyben groteszk korlátok közé szorult az értelem és az érzelem, éppoly fantáziaserkentően hatott rám, mint Bulgakov Iván, a Rettentőjében az álomhangulatú komédia, az aranyos, sarmőr betörő szerepében, mert ott minden meseszerűvé teljesedett, góliátléptű szörnyekkel és csintalan manókkal népesült be. És mindennek a kezdete és szintézise számomra, a még Miskolcon eljátszott félelmetes humorú brechti Arturo Ui. Én még a nagyon élénk gyermeki felfogóképességemmel szereztem benyomásokat a hitleri időkről, hiszen kilencéves voltam a felszabaduláskor, s ezekből a felnagyító sötét emlékvonalakból rajzoltam ki a világhódító karfiolkirályt. És – ne nevessen ki senki- itt van még a Bors is...”

Ez a tévé-hős sem lehet immár jelentéktelen része életének....

„Bors újabb öt részének forgatása tölti ki az idei nyaramat. Az ilyen folytatásos kalandregényekben a leginkább az az érdekes, hogy a hős szerepében a színész általában mindig önmagát adja, vagyis a rendező szándékoltan megszemélyesíti a színészt a figurával, a néző ugyanis ebbe kapaszkodik bele a legszívesebben, mert így a legátélhetőbb a számára. Ennek mitikus hatásait a Klossnál is tapasztalhattuk. Most, a történet kronológiáját folytatva, Bors illegális mozgalmi feladattal, mint spanyol zsokékirály, Bécsben tevékenykedik. De átöltözve, és elmaszkírozva sem szabad lényegesen mást adnom, mint Bors felismerhető gesztusait."

A Szép magyar históriáról érdeklődnék még.

„Tegnap befejeztük. A több hónapos forgatás ezernyi hangulatváltozásain, sok jón, sok rosszon átvágva magunkat, szívesen gondolok vissza arra az izgalmas időszakra, amelyet Balassi Bálint bőrében töltöttem. Nyugtalanító nyomot hagyott bennem emberi összetettsége. Jó katona volt, lóra termett vitéz, de garabonciás hírében állt és nagyon megviselte az élet, mint általában az olyan embert, aki a koránál előbbre tart. Nagy költő volt, tudjuk, de ezt akkor nem ismerték el, olyannak tekintették verselő kedvét, mint ma annak a hobbyját, aki várat épít magának a Lővérekben”.

Már sietnie kell, mert este fellép a Szentendrei teátrumban.

„Rómeóról beszélgettünk, de előtte még egy ígéretes szerepre kell gyűjtögetnem az erőmet. Örkény István Sötét galambok című darabját játsszuk el Egri István rendezésében. Kiugrott apácákról szól, s én egy sofőrt alakítok".

Sok a munka?

"Sok. Most újra. Néhány éve is volt egy ilyen periódusom, egyre-másra kaptam a filmszerepeket. Jó volt, de aztán csönd következett és nyugalom. Én azt szeretném, ha sem fel nem kapnának, sem el nem ejtenének nagyon. A középút volna jó, de az aztán hosszútávon".

Forrás: OSZMI

Kapcsolódó cikk: