Darab készül Domján Edit és Szécsi Pál szerelméről

Új előadás készülődik a Vörösmarty Színházban: februárban a közönség is láthatja Szécsi Pál és Domján Edit kapcsolatának történetét Telihay Péter rendezésében. Az új magyar dráma szerzője, Csikós Attila, és a két főszereplő meséltek a darabról.

Domján Edit és Szécsi Pál: Egy legendás szerelem története

A színésznő és az énekes 1972-ben találkozott a Magyar Rádió Ablak című műsorának felvételén. Mindketten túl voltak egy sikertelen házasságon. Domján Edit 40, Szécsi Pál 28 éves volt. Ennek ellenére kölcsönös szimpátia alakult ki köztük, majd lángoló szerelem. Kapcsolatuk mindössze néhány hónapig, januártól októberig tartott. Cinikus megjegyzések a korkülönbség miatt, depresszió és alkoholizmus jellemezte őket: nem volt felhőtlen szerelmük. Egy átmulatott éjszaka után, amikor Szécsi Pált eszméletlenül vitték haza, Domján Edit szakított vele. Néhány hónap múlva a színésznő öngyilkos lett. Szécsi sosem tudta ezt megbocsátani magának: másfél év múlva ő is önkezével vetett véget életének. Utolsó levelében azt írta, Edit halála után megszakadt valami a lelkében, és így nem tud tovább énekelni. "... Néha úgy érzem, olyan vagyok, mint egy madár. Amelyik repül, s nem tudja, mikor száll neki egy magasfeszültségű villanyoszlopnak" - mondta halála előtt Edit. "Szuverén, önálló maradt, soha nem engedett a maga legbenső magányához és titkához hozzányúlni. Mindig igyekezett bátran és szabadon élni. És amikor ez nem ment már tovább, volt elegendő bátorsága ahhoz, hogy egy önmaga által előre meghatározott időpontban egy olyanfajta magváltoztathatatlan és végső szabadságot válasszon, amibe senki nem szólhat bele." - írta róla volt férje, Kaló Flórián.

Csikós Attila: „Kell a képzelet”

Magam is meglepődtem azon, hogy milyen rövid ideig tartott Domján Edit és Szécsi Pál szerelme. Rövid, de sűrű és tartalmas kapcsolat volt. A darab megírásának kiindulópontja a következő volt: hogyan lehet bemutatni fél év történetét két zseniális ember életéből úgy, hogy az egy előadást is kitöltsön. Minekutána nem szeretem az életrajzi darabokat, amelyek kronologikusan bemutatnak egy történetet, próbáltam kicsit felborítani az időrendi sorrendet, annak mentén, hogy milyen típusú személyiségek, tehetségek voltak. Persze sokat olvastam róluk, filmeket, színházi- és koncertfelvételeket néztem. De megpróbáltam megérteni, megérezni azt, hogy mi járhat egy színésznő fejében (így ez egy picit Domján Edittől is elvonatkoztatott kérdés), aki beleszeret egy fiatalemberbe, és viszont.

A darabban vannak tények, dátumok, valós történések, tehát ebben az értelemben nem fikció. Megpróbáltam lemodellezni a saját tapasztalataim, szerelmi civódásaim alapján, hogy hogyan zajlódhattak le az események – itt lép be a képbe a fikció. A cél az, hogy a néző is belelásson valamibe, amihez kell a képzelet. A férfi-nő kapcsolatot, a művészi zseniket próbáltuk megérteni, boncolgatni a rendezővel, majd a színészekkel, hogy többet adjunk annál az egyszerű történetnél, hogy két ismert ember egymásba szeret. Az volt a célom, hogy egy olyan prózai darabot írjak, amely akkor is izgalmas lehet a néző számára, ha nincsenek benne az ismert dalok. Persze a dalokkal lesz igazán csodálatos az összkép.

A próbafolyamat alatt lassan levált rólam a szöveg: a rendező és a színészek kezébe került. Nem azzal a csodálattal figyelem a próbákat, hogy te jó ég, ezt én írtam, hanem azzal, hogy ők mit hoznak ki belőle. Rá is csodálkozom néha, hogy egy-egy mondat a rendező gondolkodásában és a színészek előadásában milyen újszerű képet mutat.

Váradi Eszter Sára: „Hihetetlen láng-lelkek”

Domján Edit és Szécsi Pál: két hihetetlen vehemenciájú, impulzív személyiség, akik a végletekig felfokozottan, gyors égéssel élték meg életük minden pillanatát, azt a rövid időt, ami adatott nekik. Ilyen szempontból nagyon hasonlóak voltak. Azt hiszem, hogy pont emiatt a hihetetlen „láng-lélek”- mivoltuk miatt illettek össze. De pontosan az lett a tragédiájuk, ami összehozhatta volna őket. Nem lehet a nap 24 órájában a föld fölött lebegni… Ebből a szempontból viszont azt kell mondanom, hogy nem illettek össze, mert nem tudták túlélni a saját magukat.

Egészen megrendítő volt, amikor elolvastuk a szövegkönyvet, és rájöttünk, hogy milyen sok a hasonlóság a szereplők és köztünk. Nem a nagyságukhoz hasonlítom magunkat, hanem egyszerűen emberi tulajdonságokban nagyon passzolnak hozzánk. Hátborzongató. Az első olvasópróba után órákon keresztül beszélgettünk Jánossal telefonon, mert mindkettőnket nagyon felzaklatott, hogy a szereplők úgy reagálnak bizonyos dolgokra, ahogyan mi is tennénk. Almási Éva nagyon jó barátnője volt Domján Editnek, többször van szó róla a darabban. Mit ad isten, pont most kezdett el próbálni nálunk a Viharban. Matematikailag ennek elég kicsi volt az esélye… Jót beszélgettem Almási Évával, készségesen válaszolt a kérdéseimre. Furcsa dolgok történnek... Bízunk benne, hogy nem véletlenül talált meg minket ez az előadás. Szerencsés csillagzat alatt születik a Két összeillő ember: mindannyiunknak a szíve csücske. Reméljük, a nézőknek is így gondolják majd.

Keller János: „Egy legendáról beszélünk"

Az, hogy most egy olyan embert kell eljátszanom, aki valóban létezett, nem sokban különbözik egy fiktív szereplőtől, szereptől. Ugyanúgy próbálom eljátszani, megfejteni, mint bármely másikat. Természetesen egy legendáról beszélünk, és ha bennem nem is, a nézőkben, az idősebb korosztályban él egy kép róla, ezért valószínűleg lesz valamiféle elvárásuk. De a rendező kérése az volt, hogy tegyük személyessé a történetet: Váradi Eszter Sárának és Keller Jánosnak kell eljátszani ennek a két embernek a történetét, nem arra kell törekedni, hogy Domján és Szécsi hasonmásokat jelenítsünk meg a színpadon. Ezzel mi is maximálisan egyetértettünk. Magunkból építjük fel ezt a két embert. Persze kutatómunkát is végeztünk, ami segített a szerepépítkezésnél, de nem ez az elsőszámú szempont.

Sokat játszottunk már együtt Eszterrel, különböző műfajokban, ám ez az első olyan a közös pályánkon, ami nagyon fajsúlyos, azaz olyan mélységeket kell bejárni ebben az előadásban, ami egyikünknek sem könnyű. Ez egy nagyon érzékeny állapot: sérülékenyek vagyunk. Nagy előny, ismerjük egymást. Ha levetkőzöm meztelenre lelkileg, ha feltárom a legrejtettebb titkaimat, tudom, hogy megbízhatok benne. Ilyen mélységeket együtt még nem jártunk be. Nagy kihívás. Domján Edit egy kimagasló színészegyéniség volt, Szécsi is a legek közé tartozik. Úgy gondolom, hogy az előadás bemutatása a tisztelgés nagyságuk előtt. De azt szeretnénk, ha ez valóban a mi történetünkké válna, és igazi érzelmeket, gondolatokat látna a néző: akkor nem Szécsit és Domjánt fogják keresni, hanem azt nézik, hogy ők hogyan fogalmazódnak meg bennünk.

Forrás: Vörösmarty Színház, Színház.hu