Holnap eldől ki vezeti a miskolci színházat

Délután hallgatta meg a közgyűlés Oktatási, Sport és Kulturális Bizottsága a Miskolci Nemzeti Színházat működtető nonprofit kft. vezetőjelöltjeit.

A meghallgatásra előbb Koltay Gábor filmrendező érkezett, nem sokkal később pedig Kiss Csaba rendező, drámaíró, dramaturg is megjelent. A bizottság tagjai először Kiss Csabát, majd Koltay Gábort kérték meg, hogy néhány percben összegezze terveit. A meghallgatás végén történt szavazás értelmében a 8 tagú bizottság mindkét jelöltet azonos szavazatszámmal támogatta.

miskolc

– Mindkét pályázó először elmondta meglátásait a színházról, illetve összefoglalta pályázatát – nyilatkozta az ülés után Molnár Péter, az Oktatási, Sport és Kulturális Bizottság elnöke. – Ezt követően pedig, zárt ülésen, a bizottság tagjai kérdéseket tettek fel a pályázóknak. Hosszú meghallgatás után foglalt állást a bizottság úgy döntve, hogy mindkét jelöltet támogatni és ajánlani tudja a színház ügyvezetői igazgatói pozíciójára.

Miskolc város közgyűlése kedden reggel 8 órakor több más napirendi pont tárgyalása mellett rendkívüli ülésen dönt arról, hogy a két jelölt közül ki lesz a színházat működtető nonprofit kft. ügyvezetője.

Forrás: Minap

süti beállítások módosítása