Kiss Csaba lesz a miskolci színház igazgatója

Zárt ülésen Kiss Csabát választotta a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójává a borsodi megyeszékhely közgyűlése. A másik pályázót, Koltay Gábor filmrendezőt tavaly nyáron Tarlós István főpolgármester három hónap után menesztette a József Attila Színház éléről.

Kiss Csaba lett a Miskolci Nemzeti Színház új igazgatója: a képviselők zárt ülésen, név szerinti szavazáson döntöttek a poszt betöltéséről. A szocialista frakció tagjai nem vettek részt a procedúrában, mert nem akartak támogatni az eddigitől eltérő, rossz gyakorlatot, indoklásuk szerint ugyanis Kriza Ákos polgármester a név szerinti szavazással akarta biztosítani a Fideszen belüli frakciófegyelmet.

"A mi pályázatunk egy színház alapításáról szól. Éreztem, hogy a város különösen kíváncsi a pályázatomra, éreztem, hogy változtatni szeretnének a színház működésén, bár jelenleg a miskolci a legnézettebb színház, tehát ilyen szempontból a város elégedett azzal, ami történik. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy szeretnének egy dinamikusabb, a város határain kívül is mozgó színházat, hogy ha bízni tudnak bennem, akkor pártolnák azt, amit mi kínálunk. Azt hiszem, egy ponton túl ez már nem volt politikai kérdés. Olyan szimpátia vette körül a pályázatunkat, hogy biztos, hogy nagyon jól lehet majd együttdolgozni" - fogalmazott Kiss Csaba a Színház.hu-nak, aki nagyon örült a kinevezésnek. Kérdésünkre, hány telefont kellett hirtelen elintéznie azt felelte, közel negyvenet, a feleségeket, édesanyákat, kollegákat muszáj volt értesíteni.

Felvetésünkre, miszerint könnyen mondhatnák, hogy politikai okai vannak a kinevezésnek, mivel sem a társulat, sem a szakmai bizottság nem Kissre szavazott, a rendező úgy felelt: “Én ezzel a részével nem igazán akartam foglalkozni eddig sem. Úgy gondoltam, ha az ember – kimondom- olyan bátor pályázatot tesz le az önkormányzat asztalára, mint mi, akkor nyilván több tartózkodásra, bizonytalanságra számít. Óriási bizalmat jelent számomra az, hogy hatvanan rám szavaztak a társulatból. Azok, akik azt mondták, hogy jobb színházat szeretnének, az én pályázatomban találták meg. A szakmai bizottság 5:3 arányban voksolt Koltay Gáborra. Ezekben az időkben nagyfokú az ember bizonytlanságérzete, ezért a változtatásnak mindig rizikósabb az útja. Én úgy éreztem, hogy nem a szakmai elképzeléseimet minősítik ezzel, hanem magát a változtatást"A rendezővel 5 perces, friss beszélgetést hallgathatnak meg itt.

kiss

A társulat és a szakmai bizottság egyébként a másik jelölt, Koltay Gábor pályázatát támogatta, a fideszes képviselők azonban végül Kiss Csaba rendező, drámaíró, dramaturg mellett döntöttek. Ő korábban már dolgozott a miskolci teátrumban igazgatóhelyettesként, pályázatában pedig olyan alkotótársakkal való együttműködését említi, mint Szabó Máté, Béres Attila, Keszég László, Rusznyák Gábor és Szőcs Artúr rendezők, Rácz Attila és Ari-Nagy Barbara dramaturgok, Silló István karmester, Kesselyák Gergely, a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál művészeti vezetője, Kozma Attila, a Miskolci Nemzeti Színház koreográfusa és Herczeg Tamás kulturális menedzser.

A miskolci színház igazgatói posztjára azért írtak ki pályázatot, mert tavaly októberben Kriza Ákos fideszes polgármester sürgősségi indítványára a város képviselő-testülete zárt ülésen önkormányzati biztost nevezett ki az intézmény élére, Halasi Imre korábbi direktorral pedig állítólag négyszemközt közölte a polgármester, hogy nem töltheti ki 2012 december végéig szóló szerződését, ez ügyben ugyanis „más a koncepciója”.

Az önkormányzati biztos kinevezését azzal indokolták, hogy túl magas a színház kifizetetlen számláinak aránya, ezt azonban az igazgató cáfolta. A évadot eleve közel 60 millió forinttal kevesebbel tervezhették, mint az előzőt, augusztusban pedig újabb 88 millió forintot zárolt büdzséjükből az önkormányzat. Emiatt a társulat kevesebb új darabbal, és több korábbi előadás felújításával állította össze az évad programját, s néhány bemutatót későbbre halasztottak.

A keddi voksolást követően a polgármester gratulált a Miskolci Nemzeti Színház frissen megválasztott új igazgatójának, majd megköszönte Koltay Gábornak, hogy pályázott.

Forrás: Színház.hu, Nol.hu, boon.hu