Csiszár Imre: a színház egy hitbeli intézmény

Csiszár Imre a TV2 vendégeként mesélt legújabb rendezéséről, az Egerben bemutatott Mohácsról és pályájának néhány fontos állomásáról, a Nemzeti és a régi Thália Színház vezetéséről. 

Csiszár Imre elsőként egri munkájáról beszélt, arról, hogy megrendezte Háy Gyula 1960-ban íródott Mohács című történelmi drámáját, amelyben a történelem egyfajta például szolgál a mának. Elárulta, hogy a mű a börtönben született, ugyanis az író 1956-ban, a Magyar Rádióban azt a felkiáltást idézte belőle: “Segítsetek, segítsetek, segítsetek!”. Csiszár szerint a darabbéli idő:1526, a darab születésének időszaka és napjaink is válsághelyzetet jelentenek a magyarság számára. Többek közt ez adja az előadás aktualitását. “A főhős, a király, próbál sereget és pénzt gyűjteni a török elleni harchoz, Európa koldusának tartja magát” – mondta a rendező, aki szerint az ‘aktualitás’ fontos dolog, hiszen a színház az itt és most művészete.

Csiszár Imrét kilenc éves miskolci munkájáról is kérdezték, arról, 1979-88 között milyen időszakot élt meg művészeti vezetőként. “Én 1979-ben kerültem a miskolci színházhoz. Ez már konszolidáltabb ideje volt a kádárizmusnak. Sokszor tényleg azért vettünk elő klasszikusokat, mert úgy éreztük, a drámában erősen jelen van egy, az akkori időkre vonatkozó kritikus hang. Erre példa a Lear király rendezésem (Major Tamás főszereplésével, a szerk.). Ha valaki nagyon elkezdte volna kapargatni a felszínt, észrevette az előadásban egy fiatalember dühét, véleményét arról, amiben élünk, amiben muszáj élnünk” – idézte fel a rendező.

Ezután arról is faggatták, miért fogadta 1989-91 között a Nemzeti Színház igazgatója, majd igazgató-főrendezőjeként olyan nagy ellenállás, hogy időnként elmaradtak előadások a színészek engedetlensége okán. “Engem Németh Miklós kormánya nevezett ki, de egy év múlva jött a rendszerváltás. Az akkori vákumhelyzetben nagyon odafigyeltek arra, hogy ki áll a Nemzeti Színház élén. Pletykák kezdtek el terjengeni rólam, miszerint én ilyen meg olyan káder vagyok. Bár ebből egy szó sem volt igaz, a társulatban nem kerültem jó helyzetbe, hiszen állandóan bírálatok, találgatások kereszttüzében álltam. Egy igazgatónak azonban tekintéllyel kell bírnia, meghatározóvá kell válni egy színház egész rendszerét, rendjét tekintve. Én úgy érzem, nem tudtam azt a fajta rendet megteremteni, amit Miskolcon sikerült” – mondta Csiszár Imre, aki végül 18 színésznek mondott fel.

Arról, milyen szempontok szerint válogatott elárulta a szakmai színvonal és a munkamorál egyaránt számított. “Sok olyan ember kötődött akkoriban a Nemzetihez, akik nem találtak volna szerepet a következő évadokben. Mindazoktól meg kellett válni, akikről tudtam, hogy hosszútávon nem tudom őket foglalkoztatni. Az, hogy igazgatóváltáskor elküldenek színészeket, mindig fenyegető rém. Hallok olyat igazgatójelölttől, hogy nem nyúlna a társulathoz. Ez egy szép, humánus gondolat, mégis azt mondom, hogy egy igazgatónak, rendezőnek az a dolga, hogy azokat gyűjtse maga köré, akik a mondandóját a legoptimálisabban tudják tolmácsolni. Társakat kell szerezni. Amikor Miskolcon voltam az volt a szlogen, hogy kell egy csapat. Amikor a Nemzetibe kerültem ez a szlogen elfelejtődött, mert nem voltak optimális körülmények. Viszont muszáj volt olyan emberekkel együttműködnöm, akikkel kölcsönösen hittünk egymásban. Ilyen értelemben a színház egy hitbeli intézmény” – fejtette ki Csiszár Imre.

A rendező 1995-96-ban a Művész Színház, illetve a Thália Színház igazgatója, majd 1996-tól a Thália Társaság igazgatója volt. Ennek kapcsán azt is elárulta, hogy még mielőtt pozícióba került volna már hallott arról, hogy befogadószínházzá alakítanák a Tháliát.

Végül arról kérdezták, kezd-e oldódni a politikai megosztottság a szakmában. “Azt hiszem, ha egy ilyen pici szakma, mint a magyar színházi szakma megosztódik, vagy szándékosn megosztják, akkor nagy baj van. Az egyetlen erőnk az lehet, ha összefogunk” – összegzett Csiszár Imre.

Forrás: TV2

Kapcsolódó cikk: