Két filmmel szerepel a szemlén Znamenák

Znamenák István színész-rendező, a Nemzeti Színház művésze két filmje is szerepel a 43. filmszemlén. A kaposvári előadás alapján készült Világjobbítók című játékfilmben a színház művészei mellett Garas Dezső is szerepet vállalt. A szennai erdőkben-mezőkön forgatott A legkisebb boszorkány című filmben az egyetem művészeti karának hallgatói játszanak. Mindkét alkotást csütörtökön adja a fővárosi Uránia.

alegkisebb

A legkisebb boszorkányból

A Világjobbítók történetéről

Kriston Géza könyvtárost 20 évi munka után elbocsátják állásából, azonban Ő nem hajlandó a könyvtár épületét elhagyni és összetűzésbe keveredik a bontást végző emberekkel. A dulakodás után rendőrségi fogdába kerül, ahol megismerkedik Tököli Sándorral a roma zsebessel, aki hasznot szimatol a végkielégítéssel a zsebében mászkáló furcsa könyvtárosból.
Kriston Géza a szabadulás után a munkaügyi központban keres állást, de ott nem tudnak megfelelőt kínálni neki. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a helyi kereskedelmi banknál próbál könyvtár alapításához hitelt felvenni, azonban a biztonsági őr rövid szóváltás után megalázza a furcsa kinézetű embert. Kriston arra az elhatározásra jut, hogy felmegy a miniszterelnökhöz, de előtte megborotválkozik a borbélynál. Míg Frici bácsi borotvál, addig a kukások elviszik a bejárat elől a könyveit, és ráadásul rövid dulakodás után ismét a fogdába kerül, ahol szövetséget köt az újra felbukkanó Tököli Sándorral. A két igazán össze nem illő ember a másnapi szabadulás után elindul megjobbítani a világot, amelyből egy őrült ámokfutás kerekedik.

vilag3

A film születéséről

Znamenák István a színház után filmen is megrendezte a Világjobbítókat, a Csiky Gergely Színházban egykor nagy sikerrel játszott előadás tévéfilmre adaptált történetéből. Tasnádi István drámaíró filmre írt hősei a cervantes-i történetből meríttettek, a búsképű lovagnak és hű társának jelenkorba helyezett alteregói. 

A Világjobbítók filmváltozatának különlegessége, hogy a döntően a színházi vígjátékkal azonos szereposztású filmben Garas Dezső alakítja a borbélyt, és Kulka János is vállalt benne egy kisebb szerepet. Amíg a nagymozik átlagosan 350 millió, de olykor akár egymilliárd fölötti forrást is felemésztenek, addig erre 15 milliót nyertek.

vilag

Znamenák, aki operatőrként is jegyzi filmjét korábban így nyilatkozott Kaposváron: "Itt mutattuk be a darabot, és fontos volt, hogy a film is itt forogjon. Megfizethetetlen a kaposváriak, a civilek segítsége, a városháza mellett a tűzoltók és a rendőrök is egészen elképesztő munkával segítettek bennünket" - tette hozzá. A film előtörténetéről pedig így nyilatkozott: "2000-ben a kaposvári színházban rendeztem meg a darabot. Már akkor is lehetett tudni, hogy ez inkább egy filmforgatókönyv, így azt a műfaji meghatározást adtam neki, hogy élő film. Filmes eszközöket használtam a színpadon, volt komplett jelenet, ami le volt forgatva, azt levetítettük, és úgy is fejeződött be az előadás, hogy lement a stáblista, mint egy igazi filmnek a végén. A díszlet is olyan volt, hogy kocsik jöttek – mentek benne, mintha fahrt lenne, közelebb jött egy jelenet, majd eltávolodott. Már akkor azt gondoltuk, hogy de jó lenne ebből filmet csinálni! A rendszerváltáshoz kapcsolódik a Világjobbítók története, és az ORTT kiírt egy pályázatot, ami ilyen témájú forgatókönyveket várt. Mi megpályáztuk néhányan, nyertünk rá pénzt, Tasi megírta a forgatókönyvet, aztán leforgattuk az eredeti szereplőkkel. Volt egy szerep, amit a Garas Dezső játszott, nagyon örülök, hogy elvállalta, jó volt, hogy ott volt velünk. Már vágjuk a filmet. A másik filmet egy operatőr fiúval, Babos Tamással csináltuk. Csaplár Vilmosnak van egy története, amelyben Kádár Jánosnak ellopják a fejét. Arról szól, hogy Kádár János elmegy ahhoz az emberhez, aki ellopta a fejét, és megpróbálja visszaszerezni tőle. Ez egy egyszemélyes film, Kádár János nincs a képen, csak a keze meg a lába. Én játszottam a főszerepet, ami egyrészről nagyon nehéz volt, mert egész nap én voltam a kamera előtt, másrészről viszont nagyon élveztem az egészet. Nagyon jó hangulatú forgatás volt, és úgy tűnik, hogy elég jó lesz a film" - mesélte Znamenák István.

vilag2

 

Világjobbítók
magyar tévéfilm, 88 perc, 2011 
rendező: Znamenák István
forgatókönyvíró: Tasnádi István
operatőr: Znamenák István
szereplő(k): 
Anger ZsoltCsapó VirágZnamenák IstvánKovács ZsoltNémedi ÁrpádGaras Dezső