Elfáradni csak előadás után szabad - Lukács Margitra emlékezünk

Tíz éve, 2002. február 3-án halt meg Lukács Margit Kossuth-díjas színésznő, kiváló művész, a nemzet színésze. 

Aki 16 évesen döntött

Budapesten született 1914. december 22-én. Tizenhat évesen látta Rostand Sasfiók című drámáját, ezután csakis színésznő akart lenni, méghozzá az ország első színházában. Elképzelése valóra vált: a színiakadémia elvégzése után a Nemzeti Színházhoz került, amelyhez haláláig hű maradt.
Rendkívüli megjelenésű színésznő volt, igazi hősnőalkat. Impozáns tartása, sötét tónusú, bársonyos alt hangja, tökéletes beszédtechnikája, jellemábrázoló művészete tette alkalmassá klasszikus drámai hősnők megformálására. 1939-ben Németh Antal, a Nemzeti igazgatója Az ember tragédiájának kamaraszínházi előadásában, - ahol különösen fontos követelmény a tökéletes beszéd és a hibátlan megjelenés - rá osztotta Éva szerepét. Ezt követően huszonhét esztendőn át játszotta az örök asszonyt a legkülönfélébb rendezői felfogásokban. Hosszú évekig játszotta a Csongor és Tünde Éj királynőjének szerepét is. 

1955, Az ember tragédiája, Éva szerepében Lukács Margit, Ádám Básti Lajos, Lucifer Major Tamás

Egy nagyasszonyról
A színház igazi nagyasszonya volt, s mintha az ő számára írták volna az olyan igazi klasszikus szerepeket, mint Gertrudisét (Katona József Bánk bánjában), Szilágyi Erzsébetét (Vörösmarty Czillei és a Hunyadiak című darabjában), Eboli hercegnőét (Schiller Don Carlosában), Jelena Andrejevnáét (Csehov Ványa bácsijában) vagy Lady Milfordét (Schiller Ármány és szerelem című drámájában). Shakespeare-től megformálta Kleopátrát és Lady Macbethet, A vihar Mirandáját, a Vízkereszt Olíviáját. Utolsó színpadi fellépése a Budapesti Kamaraszínházban volt: Noel Coward Forgószínpad című vígjátékában Mary Devenport szerepét alakította. Egyike volt a rádió kitűnő versmondóinak, a felvételeken a magyar és a világirodalom legszebb költeményeit tolmácsolta. A világháború előtt több filmszerepet is kapott.

1952, Berek Kati és Lukács Margit az Erő című darab egyik jelenetében a Katona József Színházban, rendező: Marton Endre

Aki rácsapta az ajtót az igazgatóra
Lukács Margit a színpad fejedelemasszonyaként is alázattal szolgálta Tháliát, szakmai, politikai csatározásokban soha nem vett részt. Az volt a véleménye, hogy a színésznek úgy kell léteznie színpadon és színpadon kívül, hogy felnézzenek rá. Amikor igazgatója rá akarta venni, hogy lépjen be a pártba, rácsapta az ajtót, aminek az lett a következménye, hogy két évig nem léphetett színpadra. 
Életforma volt számára a Nemzeti Színház, gyakran mondogatta, hogy életében a színház az első. A Blaha Lujza téri épület lebontása után emlékül hazavitt egy nézőtéri széket, néhány díszlettervet és egy rozettát az egyik páholyról. Színházához sohasem lett hűtlen, de volt néhány év, amikor színháza lett hűtlen őhozzá: nem juttatta szerephez vagy méltatlan feladatokat kapott.

1991, Perczel Zita és Lukács Margit a Forgószínpad próbáján,  a Józsefvárosi Színházban

Egy ars poeticáról
"...elfáradni csak előadás után szabad, s az előadás számomra addig tart, amíg élek" - vallotta. Életének utolsó éveit színészotthonban töltötte. Hosszú betegeskedés után 2002. február 3-án halt meg Budapesten. Művészetét számos kitüntetéssel ismerték el: 1957-ben Jászai Mari-díjat, 1963-ban Kossuth-díjat kapott, 1958-ban lett érdemes művész, 1974-ben kiváló művész. 1989-ben a Nemzeti Színház, 1997-ben a Halhatatlanok Társulata fogadta örökös tagjává. 2000 augusztusában elnyerte a Nemzet Színésze címet is az első tizenkét tulajdonos között.