Fanni hagyományaitól a Paraszt dekameronig

23 év, 41 bemutató, több mint 120 közreműködő – számokban így foglalhatnánk össze a losonci Kármán József történetét, amely 1989 márciusában kezdődött a Fanni hagyományaival, s eddigi utolsó fejezetét a minap bemutatott Paraszt dekameron című játékkal írta.

Közép-Szlovákiának nincs magyar professzionális társulata

Közép-Szlovákiának nincs magyar professzionális társulata, holott nagy igény lenne rá. Sőt az 1989-es események után a komáromi és kassai társulat is jóval kevesebbet jutott el Gömörbe és Nógrádba, így azok, akik helyben szerettek volna színházat nézni, netán játszani, azoknak maradt a füleki Zsákszínház és a losonci Kármán József Színház. De amíg a fülekiek az utóbbi években mintha megtorpantak volna, s legfeljebb kamaraelőadásokra futná, addig az immár alig tízszázalékos magyarságot magáénak tudható Losonc magyar társulata virágzik, s a helyiek mellett az egész régiót beutazzák, így kihasználva a schengeni állapotokat, a határ túloldalára is gyakorta eljutnak, sőt rendezőt és színészeket is gyakorta verbuválnak Salgótarjánból és környékéről.

Ideje van a színjátszásnak

Duray Éva 18 éves kihagyás után 1988 őszén gondolta úgy, hogy ideje lesz ismét a színjátszásnak Losoncon, s első bemutatóként mi mást is vehettek volna elő, mint a losonci születésű Kármán József Szabó Magda által színpadra álmodott Fanni hagyományait, amelyet a szintén losonci, sajnálatosan korán elhunyt Horváth Lajos rendezett. Az előadást tizenhárom alkalommal játszották el, köztük a Jókai Napokon is, ahol Csák Etelka a legjobb női mellékszereplő díját kapta. Ezt további 40 bemutató követte, amelyek egy igazi népszínházi repertoárt mutatnak. A losonciak bátran vettek elő kortárs darabokat (H. Barta Lajos, Bernard Pomerance, Max Frisch, Harold Pinter, Zalán Tibor, Tábori György, Czakó Gábor, T. Pataki László, Háy János, Miloš Karásek, Egressy Zoltán), ahogy az ún. könnyű műfajt is nagy szakértelemmel ápolják. A szakma az előbbiért, a közönség az utóbbiért tette tűzbe a kezét, de valószínűleg így van ez jól. Nincs hely arra, hogy az összes sikert felsoroljuk, de már az 1990-es Jókai Napok fődíját elhozták H. Barta Szalto mortále című darabjával, amelyet Szabó Árpád rendezett. Két évvel később ő kapta meg a legjobb rendezés díját a Biedermann és a gyújtogatók című Frisch-darab színreviteléért, s ebből a korszakból emeljük ki a színész Tóth István és Csák István nevét, mindketten több alkalommal kaptak alakításdíjat. Már az első években kapcsolatot létesített a társulattal Vladimír Sadílek, aki azóta a csapat állandó alkotótársának számít. Első rendezése Strindberg Kísértetszonátája volt 1995-ben, amely ismét nagydíjat hozott a társulatnak Komáromban. A következő év a legjobb rendezőnek járó elismerést is meghozta Sadílek számára, miután színre vitték a később irodalmi Nobel-díjat is kapott Harold Pinter kimondhatatlanul hosszú című (A forrásnak sós íze, avagy szemeik vannak, de nem látnak, füleik vannak, de nem hallanak – A hegylakók nyelve, Szentjánosáldás, Estélyi órán) írásaiból készült előadást, amellyel a törökországi Denizli színházi fesztiváljára is eljutottak. Sadílek ezt követően Csehovot (ezzel az előadással Dániában jártak az Eurocab Fesztiválon), Czakó Gábort, Karáseket és Stefan Canevet rendezett, s nem maradtak el az újabb díjak sem. Sadílek mellett Krizsik Alfonznak volt lehetősége több alkalommal is megmutatkozni, s vele sem vallottak szégyent. Háy János A Herner Ferike faterja című rendezése fődíjat kapott a Jókai Napokon, de díjazták a balassagyarmati Madách Napokon és a budapesti Kaleidoszkóp Fesztiválon is, ahol ezüst minősítésben részesült. Krizsik rendezte Egressy Zoltán Sóska, sültkrumpli című darabját és Gyárfás Miklós Tanulmány a nőkről című vígjátékát is, amely mind a szakma, mind a nagyközönség elismerését kivívta, hiszen 28 alkalommal került színre. S ahogy már leírtam, a losonciak nem feledkeztek meg a nagyközönségről sem, így repertoárjukra került a Charley nénje, az Iglói diákok, A kaktusz virága, az Imádok férjhez menni, a Doktor úr, a Csókos kabaré és a Régi idők mozija. E két utóbbi, Jankovits Jenő által jegyzett előadás tartja a nézőcsúcsot is, 48 illetve 45 előadással.

Halmozták az élvezeteket

Amíg korábban évente egy-egy bemutatót tartottak, tavaly halmozták az élvezeteket, s bő egy év alatt négy új előadással kényeztették el a közönségüket. Előbb a gyerekeknek kedveskedtek Szinovál Gyula a Panni és az álommanók című interaktív mesejátékával, amelyet maga a szerző rendezett, ezt követte Krizsik rendezésében a Bolond vasárnap, majd Sadílek Stefan Canev bolgár szerző Johanna második halála című tragikomédiáját mutatta be, amely a mi lett volna, ha gondolattal játszik el. Mi lett volna, ha nem is Johanna állt volna a bírái elé, hanem egy színésznő. S mi van akkor, ha a helyzet komolyra fordul. A címszereplő Müller Zsófia alakításdíjat kapott Komáromban.

Az agytekervényeket megmozgató előadásról

S úgy illett, hogy egy ilyen komoly, agytekervényeket megmozgató előadást egy könnyedebb kövesse, így esett a választás a Nagy Olga gyűjtése alapján készült Paraszt dekameronra, valamint a neves koreográfus Énekes Istvánra, aki annak idején már dolgozott a losonciakkal, mégpedig Zalán Tibor Halvérfesték című játékának ősbemutatóját rendezte-koreografálta. S ez a feladat várt most is rá és a társulatra, így nem egy hagyományos prózai előadást látunk, hanem tánc és zene segítségével mesélnek el öt vérbő, pikáns történetet a széki gyűjtésből. Ezek a kimondottan falusi környezetben játszódó történetek a paraszti gondolkodásmód és erkölcsi értékrend rejtelmeibe engednek betekintést, amelyek valljuk be, semmiben sem különböznek Boccaccio városban játszódó történeteinek hőseiétől. Mint tudjuk, mindent a szexualitás mozgat, s ahogy a baka mondja, miután megoldja a gatyamadzagját, bár szabadságon vagyok, lőni azért még tudok. Énekes István gyakorlatilag alig-díszlet és némi kellék segítségével mozgalmas színpadi jelenlétet képes teremteni, s az elsősorban prózai szövegelésre szakosodott színészek meglepően ügyesen mozognak, s teremtenek helyzetet a színpadon. Ebben segíti őket a balkáni elemekkel vegyített egészen káprázatos zenei aláfestés, így a szövegből épp csak annyi marad, amennyi feltétlenül szükséges az öt történet megértéséhez. S ami még meglep, 12 színész áll Énekes rendelkezésére, ez pestiesen szólva tájainkon nem semmi.

Szerző: Juhász Dósa János, fotók: Puntigán József