– Komor tónusú, de igazi szenvedélyeket, a szerelem és a gyász mélységeit, a vágy és az élet szépségeit is megmutató opera A halott város – mondja Rálik Szilvia, aki Marie-Marietta kettős főszerepét énekli a Korngold-opera január 27-i magyarországi ősbemutatóján a debreceni Csokonai Színházban.
– Mit gondolt, amikor megtudta, hogy A halott városban Marie-Marietta szerepét énekli majd?
– Azt, hogy ezt a közönség nagyon fogja szeretni! Számomra is az örömteli felfedezés élményét adta Korngold zenéje, mert én sem ismertem ezt a nagyon ritkán játszott operát. Remek zene, laikusok számára is izgalmas mű. Változatos, gyors és lassú, szenvedélyes, viharos és nyugodt, dallamos és sodró lendületű... témája a szerelem, a hűség, a vágy... olyan opera ez, amelyben van egy kis musical, operett, egy kis Puccini...
– A halott város – a cím némileg riasztó!
– Nem szabad megijedni! Komor tónusú, de igazi szenvedélyeket, a szerelem és a gyász mélységeit, a vágy és az élet szépségeit is megmutató operáról van szó. Sokaknak ismerős lehet – anélkül, hogy ismernék Korngold operáját – az első felvonás elején elhangzó Marietta és Paul kettőse, amely operagálák kedvelt slágere.
– Kettős szerepet alakít: egy élő és egy halott nőt.
– Paul életét a meghalt gyönyörű felesége iránti gyász tölti ki. Egyszer csak feltűnik a halott nőre kísértetiesen hasonlító vidám, bohém táncosnő, Marietta. Különleges megoldással élünk majd, amikor egyszer mind a ketten megjelennek. Marietta az, aki Paul gyászvilágába életet, elevenséget hozhatna. Marietta a halotthoz is hű férfiben vágyat korbácsol, ráébreszti a férfit, hogy élőként nem a halottak világában, a gyászban kell vezekelnie, hanem az életet kellene választania. A férfi nem viseli el ezt a csábítást, és szörnyű látomásában megfojtja Mariettát... A látomás kijózanítja Pault, aki elhagyja a halott szerelmére emlékeztető Brugge-t, A halott várost...
– Egy ismeretlen opera főszerepében debütálni nem könnyű „mutatvány".
– A néző nyitottsága nélkül sem az ismert, sem az ismeretlen szerepekben nincs könnyű dolga az énekesnek. Ha a közönség újat lát, ismeretlenek számára a dallamok, a történet, nincs a néző fülében egyik vagy másik sláger. De az sem irigylésre méltó helyzet, amikor a közönség már alig várja a Turandotban a Nessun dormát. Egyfelől mindenki arra van kihegyezve, másfelől ott lebeg az összehasonlítás réme. Van annak bája is, hogy ha az embert az azonos szerepet éneklő nagyságok egész sorával hasonlítják össze, de hát mindenki – a nagy elődöket tisztelve, tőlük tanulva – csak olyan tud lenni, amilyen ő maga. Egy új opera, egy új szerep üdítően vakmerő kaland.
– A „régiek" esetében mi inspirálja?
– A rendező meglapozottan újszerű elképzelései, a változó partnerekkel való együttműködés felszikráztatja a régi műveket is. Mostanában egy igen érdekes zenetörténeti utazásban volt részem. Ismert, hogy Puccini a Turandot komponálása közben halt meg, és kortársa, Alfano fejezte be a művet. Turandot szerepét egyik nap a budapesti Operaházban – miként korábban Debrecenben is – az Alfano által írt „happy endes" véggel éneklem, míg a brunoi operában a merészebb, mai, Lucanio Berio nem az „összeborulós", nyitott végű verzióban lépek fel. Ugyanaz a történet, két befejezéssel – ez is inspiráló.
– Hogyan fog hozzá egy új, ismeretlen szerep megtanulásához?
– A már több rendezésben is játszott operáknál él bennem egy kép a szerepről és birtoklom az anyagot: a zene már az érzelmekhez van kötve, s így a rendezés újszerűsége, a partnerek szerepfelfogása révén, a karmester által kért árnyalatokkal gazdagodik a már ismert alak. Egy új mű esetében, mint amilyen Korngold operája, bennem sincs semmi „készen". A rendezővel és a partnereimmel együttműködve, közösen alakul ki a zene, a figura, az őket mozgató érzelmek és motivációk hálózata. Igazi felfedező út ez mindannyiunknak...
– Szeret szerepet tanulni?
– Nagyon. Egy új sorost pedig mindig izgalommal kezdek felfedezni. Nekem sosem volt gondom azzal, ha dolgozni kell. Szorgalmas és kitartó vagyok. Az énekes sok tekintetben a sportolóhoz hasonlít, mondjuk egy hosszútávfutóhoz. Kis túlzással még szent este is, a karácsonyfa alatt is A halott város anyagát tanultam...
– Milyen érzésekkel dolgozik Debrecenben?
– A mai operajátszás egyik fontos műhelye, a vidéki operakultúrának pedig a központja a Csokonai Színház. Ha csak azt a két előadást idézem fel, amelyben a közelmúltban én is játszottam, büszke lehet a város színházának sokszínű operarepertoárjára: a klasszikus Turandot mellett olyan különleges művel gazdagodott a magyar zenei életet, mint Prokofjev A tüzes angyala. A halott város pedig igazi operakuriózum...
Kornya István/csokonaiszinhaz.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.