Az Új Színház vezetősége azon levél közzétételével búcsúztatja az életének 78. évében elhunyt Csurka Istvánt, amelyet az író a társulatnak írt a vezetőváltást követő első társulati ülésre.
Kedves magyar testvéreim!
Nem a hatalomhoz való feltétlen igazodás hajlama, hanem egy súlyos betegség gátol meg abban, hogy személyesen vegyek részt, mint intendáns a várva várt társulati ülésen. Ezt a betegséget rajtam felülálló hatalmasság a Jóisten vette a kezébe. Ezért most arra kényszerülök, hogy ennek a színháznak a genezisét ebben a levélben magyarázzam el. Amikor ugyancsak a Jóisten jóvoltából és sok előtanulmány alapján megírtam A hatodik koporsó című drámámat, amely az egész trianoni kérdést -legnagyobb nemzeti tragédiánkat - új megvilágításba helyezi, látnom kellett, hogy ennek számára csak akkor nyílik tér –élettér- ha teremtek, teremtünk. A teremtéshez két ember volt adva: Dörner György, régi barátom és áldozatom. Bűne, hogy egykori százezres nagygyűléseinken elszavalta a Talpra magyart, valamint a Kő marad c. Wass Albert verset. Kitűnő színész, nagyszerű rendező, élete a színház. Mostanában vidékre szorították, de ott is missziót teljesít. A másik Pozsgai Zsolt, a legtermékenyebb és legtehetségesebb drámaíró és rendező. Összeültünk és megvetettük A hatodik koporsó bemutatásának alapjait. Éppen akkor hirdették meg az Új Színház esedékes pályázatát, amelyre beadtuk a magunkét és megnyertük. Azóta mocskos harc folyik ellenünk. De az állam és a főváros mellettünk áll. Ezért tarthatunk most társulati ülést.
Az intendánsnak ebben a helyzetben nincs más lehetősége, minthogy így adja elő mondanivalóját. Az utcai harcok el fognak múlni, bent a színházban is. A kérdés csak az marad, milyen színházat teremtünk. Lesz-e erős társulat, összetartás, jószándék és barátság. Mert a feladat nemcsak az, hogy egy-két szerző számára színpadot teremtsünk, hanem az, hogy a lomtárbörtönre ítélt magyar klasszikusok egész sorát feltámaszthassuk. Móricz Zsigmondtól, Németh Lászlón át Páskándi Gézáig elfelejtett, zseniális alkotásokat fogunk előásni és bemutatni. Ehhez társulat kell, szellemileg egy irányba húzó, küldetésével tisztában lévő, igen a küldetés, legalábbis addig ameddig egyedül vagyunk. Majd, ha lesz másik hasonló társulat, a küldetést felosztjuk, mint a földet. Ezek tehát az intendáns kérései egy rászakadt sors, betegség távolából. Ha Isten segít, ott leszek. Amit eddig elértünk, az maga is eredmény. Köszönöm, hogy meghallgattatok.
Cs. I.
„Csak a test."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.