Karinthy Márton Csurkára emlékezik

Az életének 78. évében elhunyt Csurka István íróról szólva Karinthy Márton, az egyetlen olyan budapesti színház vezetője, ahol Csurka-darabot játszanak, arról beszélt, hogy az alkotó halála után a mű él tovább, a napi politika már nem szólhat bele megítélésébe.

Karinthy Márton író, a Karinthy Színház igazgatója szombaton az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: "most már a mű él tovább Csurka Istvánból, és azt játszani kell, mert kifejezi azt, amit a világról gondolt, több, mint az ember és tettei".

"A napi politika már nem tud beleszólni drámáinak megítélésébe, a mű vegytisztán áll előttünk, el lehet dönteni, hogy jó író vagy nem, aktuálisat alkotott, vagy nem" - tette hozzá.

Csurka_2011

"Mint nálunk játszott szerzőről tudok beszélni Csurka Istvánról" - fogalmazott a színházvezető, aki az drámaíró Eredeti helyszín című művét még tavaly szeptemberben mutatta be. Mint mondta, a darabot továbbra is műsoron tartják, hiszen a közönség szereti, és nem a politika diktálja egy színház műsorát, hanem a műsorpolitika. "Jó darabokat játszunk, jó szerepekkel, és ez olyan" - mutatott rá.

Mint kifejtette, a Karinthy Színházban gyerekkora, kamaszkora nagy sikereinek egyik szerzőjeként tűzte műsorra az író darabját. "Nagyon szerettem mint drámaírót, mert éles nyelvű, pontos képet adó, a hetvenes évek Magyarországát nagyon ismerő és szemléletesen bemutató szerzőnek ismertem meg" - fogalmazott. Hozzátette: úgy gondolta, Csurka darabjai ma is aktuálisak, közülük az Eredeti helyszínt játssza a színház, amely bizonyos értelemben a mára is hajaz, akár az Új Színház körül történtekre is.

Csurka István drámaírói munkásságát méltatva elmondta: remek dialógusokat, remek szerepeket alkotó író, akinek szerinte legalább négy-öt olyan darabja is született, amelynek helye van a magyar drámairodalomban. Ezek közül talán a legismertebb az Eredeti helyszín mellett a Házmestersirató, a Deficit és a Ki lesz a bálanya?

Marton_KarinthyKarinthy Márton szólt arról is, hogy az Eredeti helyszín című darabot a rendező Böhm György választotta a színház számára, mint remek szerepeket nyújtó, nagyon aktuális darabot. Mint mondta, újabb Csurka-mű színre vitelét egyelőre nem tervezi. "De hát ki tudja még mit hoz az élet" - tette hozzá.

A külföldön tartózkodó Böhm György, a darab rendezője az MTI-nek adott rövid nyilatkozatában azt mondta, hogy Csurka Istvánt mint írót tudja értékelni: darabja, amelynek színpadra állításán dolgozott, kiváló.

süti beállítások módosítása