Meghalt Csurka István

Elhunyt Csurka István író, politikus. Március 27-én töltötte volna be 78. évét.

Közéleti szereplőként a 80-as évek közepétől volt aktív, részt vett az 1985-ös monori találkozón (a kempingben tartott háromnapos rendezvényen a demokratikus ellenzék különböző ágainak képviselői, egyszerűsítve a népiek és az urbánosok vettek részt), majd 1987-ben az MDF alapításában is részt vett.

csurka

A párton belül hamar jobbszélre került, a máig élő Magyar Fórum című lapban, melynek később kiadását is átvette, a kormányt és politikáját bíráló, majd antiszemita hangvételű írásokkal jelentkezett. 1993 elején indult az MDF elnöki posztjáért, a szavazatok kb. 40 százalékát megszerezve maradt alul Antal Józseffel szemben. Ezután alapította meg párton belüli platformját, de májusban kizárták. Mozgalmat és új pártot gründolt, ez lett a Magyar Út Körök és a Magyar Igazság és Élet Pártja, ami 1998-ban szélsőjobboldali retorikával vitte a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, és 14 képviselői helyet szerzett a parlamentben.

2002 után újra kiszorultak az Országgyűlésből, és bár sokáig a szélsőjobb egyetlen komolyabb pártjaként működtek, a Jobbik 2003-as alakulását már részben a MIÉP erodálódása indokolta. A két párt röviden együttműködött, a 2006-os választási szövetségben még együtt értek el 2,2 százalékot, 2010-ben azonban a Jobbik önállóan lett a parlament harmadik legnagyobb pártja.

A politikai színtéren Csurka az utóbbi években már nem jutott jelentős szerephez, ugyanakkor az általa kiadott Magyar Fórum azóta is működik, és radikális írásokat közöl.

Ez utóbbiak miatt került kereszttűzbe, miután megírta Dörner Györggyel az Új Színház igazgatói posztjára beadott győztes pályázatot, Dörner eredeti szándékai szerint ő lett volna a Hátország Színház intendánsa. Tarlós István főpolgármester végül azonban felkérte Dörnert, hogy Csurka Istvánt ne alkalmazza az Új Színházban intendánsként, mivel a drámaíró "többszöri kérése és ezt követő nyilvános felhívása ellenére is az európai politikai kultúrával összeegyeztethetetlen módon nyilatkozik meg lapjában", a Magyar Fórumban.

Csurka István a 60-as évektől novellákat és drámákat is írt, leghíresebb színdarabja az 1980-as Házmestersirató volt. 1969-ben és 1980-ban is József Attila-díjat kapott, 1980-ban Alföldi-díjjal jutalmazták. A rendszerváltás előtti években kezdődő politikai aktivitása miatt drámaírói pályája hosszú ideig háttérbe szorult, 2011-ben viszont megírta a trianoni témájú A hatodik koporsót és az Írószövetségek harcát, ami az értelmiség mai állapotáról szól.

Forrás: Az MTI híre alapján

 

Kapcsolódó anyag:

BÚCSÚ EGY DRÁMAÍRÓTÓL - CSURKA ISTVÁN EMLÉKÉRE

Búcsú egy drámaírótól - Csurka István emlékére

Életének 78. évében meghalt Csurka István író, politikus akire Bertha Bulcsu író, költő, publicista kiváló írásával és interjújával emlékezünk.

süti beállítások módosítása