A Fészek Színházat működtető UDVARszínHÁZ Kulturális Egyesület „In my life… hogy mondanád magyarul” címmel irodalmi pályázatot ír ki középiskolás diákok számára.
A pályázatra téma megkötés nélkül várják középiskolás diákok által írt minidrámák, novellák és versek érkezését, amelyek közül a legjobbak részt vehetnek egy különleges díjazású felolvasó esten.
A műveket kizárólag e-mailben, a feszekszinhaz@cziczo.hu címre lehet elküldeni, csatolt fájl formájában, a leveleket pedig „irodalmi pályázat” jeligével kell ellátni.
A beérkezett művek közül a zsűri három minidrámát, öt novellát és tíz verset választ ki, melyek a színház által rendezett felolvasó est alkalmával kerülnek bemutatásra, a legjobbak pedig díjazásra.
Az alkotásokat a Fészek Színház színészei olvassák fel, a felkészülésben pedig részt vehetnek a szerzők is.
(Az elbírálás minden esetben a leírt anyag alapján, és nem annak előadásmódja alapján történik).
A pályázat ingyenes, egy pályázó kategóriánként egy-egy pályaművel jelentkezhet.
A díjazottak könyvutalványban illetve jegyjutalomban részesülnek – a minidrámák esetében a felkészítő tanárok is.
F o r m a i k ö v e t e l m é n y e k:
VERS kategória
- egy pályázó maximum három verssel nevezhet
- terjedelem: maximum egy gépelt A4-es oldal
MINIDRÁMA kategória
- terjedelem: minimum 10, maximum 15 gépelt, A4-es oldal
NOVELLA kategória
- minimum 800, maximum 1200 szó
Beküldési határidő: 2012. április 25.
A felolvasó est 2012. május 19-én, szombaton a Fészek Színházban (Budapest VIII. kerület, Orczy út 46-48.) kerül megrendezésre.
Pályázaton kizárólag középiskolai intézménnyel tanulói jogviszonyban álló diák indulhat. A pályamű kizárólag a pályázó (szerző) saját alkotása, szellemi terméke lehet.
A pályázattal kapcsolatban további információk kérhetőek a feszekszinhaz@cziczo.hu e-mail címen és a+36 30 6500259 telefonszámon.