2012. február 12-én ünnepli a Bajor Gizi Színészmúzeum megnyitásának 60. évfordulóját. Ez alkalomból felidézik Bajor Gizi alakját, és emlékeznek a múzeumalapító Gobbi Hildára is.
„Bajor Gizi meghalt, 1951. február 12-én. Azokban az órákban a kétségbeesés és a rémület egy gondolatot szült: lehetetlen, hogy Bajor Gizi csak úgy elmenjen! Szétszedjék holmijait, lakását és emlékeit, és ő egyszerűen megszűnjék! Még aznap éjjel, álmatlanul forgolódva eldöntöttem: múzeumot csinálok.” – Gobbi Hilda
A múzeum ünnepel
1952. február 12-én új múzeum nyílt Budapesten a Stromfeld Aurél úton. Gobbi Hilda kitartó munkájának köszönhetően Bajor Gizi lakásában megőrizték a szeretett pályatársnő emlékét. Az évtizedek során egyre bővülő múzeumban színészgenerációk sora kapott helyet. 60 évvel később, 2012. február 12-én 15 órától a Bajor Gizi Színészmúzeum mindenkit szeretettel vár egy közös megemlékezésre. A vendégek között köszönthetjük Gosztonyi Jánost, aki egy színpadon játszott Bajor Gizivel és Gobbi Hildával, Kováts Adélt és Fullajtár Andreát, akik az elmúlt években Bajor Gizit alakították filmen valamint színpadon. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem médiadesign szakos hallgatói korabeli büfével várják a látogatókat. A megemlékezést követően a látogatók megtekinthetik a MOME hallgatóinak „Ki látta Bajor Gizit?” címmel nemrég megnyílt időszaki kiállítását.
A múzeum kulcsait 1981-ben Gobbi Hilda Szirtes Ágira bízta. A jelkép most tovább vándorol. Aki a kulcsokat ezentúl őrzi: Hajduk Károly, a Szputnyik Társaság tagja.
2 nappal előbb is tartanak megemlékezést - kiállításmegnyitóval
2 nappal a megemlékezés előtt, február 10-én a XII. kerületi Önkormányzat és az Országos Színháztörténeti Múzeum is megemlékezik Bajor Giziről. 11 órakor nyílik meg Ereklyék – emlékek – relikviák címmel az Országos Színháztörténeti Múzeum Bajor Gizi-gyűjteményéből rendezett kiállítása. Köszöntőt mond: Fonti Krisztina alpolgármester. A kiállítást megnyitja: Gajdó Tamás színháztörténész. Helyszín: Polgármesteri Hivatal II. emeleti vitrinek Budapest XII., Böszörményi út 23-25.
Bajor Gizi saját magáról
„Ausztriában nyaraltam az urammal és jó barátnőmmel, a kiváló orvosnővel. Kirándultunk egy hegyi menedékházba. Zuhogó esőben érkeztünk fel, dirndlink elázott, cipőnk, harisnyánk csupa víz volt, hajunk csapzottan lógott a szemünkbe. Leültünk egy hosszú asztalhoz, szalámit és tejet uzsonnáztunk. Pokoli jókedvünk kerekedett. Az asztalnál kívülünk komoly hollandusok ültek. A menedékház gazdája előhozta a vendégkönyvet, arra kért, írjuk be a nevünket. Beírtuk. barátnőm egy nagy szanatórium főorvosa, az uram gégésztanár, én meg a Nemzeti Színház örökös tagja. A hollandusok megnézték a vendégkönyvet, majd kételkedőn végig mértek minket: „Nem is hittük volna, hogy ilyen komoly emberek!” Férjemet bámulták: „Professzor?” Mire és szemtelenül és vidáman: „Méghozzá milyen híres professzor!” Aztán a barátnőmre néztek. Én megint megszólaltam: „Barátnőm egyike a leghíresebb tbc-specialistának!” A hollandusok mosolyogtak, és gúnyosan vizsgálgatták elázott ruhámat: „És maga persze a leghíresebb magyar színésznő” Nagyokat nevettem, csapkodtam a térdemet. „De még mennyire az vagyok!” A hollandusok szigorúan rám néztek, felírták a nevet. „Van egy pesti barátunk, majd érdeklődünk maga felől!” Később hallottam, hogy csakugyan érdeklődtek. Remélem a pesti barát, ha nem is olyan elragadtatással dicsért engem, mint én magam, de legalább kedvezően nyilatkozott rólam. Egy ilyen hegy tetején az ember nagyon elbizakodott.”
Forrás: Színház.hu, OSZMI