Huszárik Kata: mamutfenyőbe vágtuk a fejszénket

Huszárik Kata Zsámbéki Gábor tanítványaként a Katona József Színházban kezdte a pályát, most Szolnokon játszik. Sikert aratott legutóbb Márai Sándor Kaland című drámájában. Édesanyjával, Nagy Annával és férjével most azon fáradoznak, hogy Domonyban emlékházzá alakítsák Huszárik Zoltán szülőházát.

Huszárik Kata a Magyar Hírlapnak elsőként pályája kezdetéről mesélt, arról, hogy mennyire örült, amikor bekerült a Katonába, amikor hívta osztályfőnöke Zsámbéki Gábor. "Amikor mi végeztünk, azt hiszem, egyikünk sem tudott jobb helyet elképzelni, mint hogy a Katonában kezdjünk dolgozni. (...) Nekünk volt még a főiskola négy éve után egyfajta posztgraduális év, amelyet szintén Zsámbéki tanár úr talált ki nekünk. Nagyon jó óráink és foglalkozásaink voltak. Nyilván minden ember és minden színész más alkatú. Én azt szeretem, hogyha szeretnek, az nekem szárnyakat ad, megtáltosodom, ha érzem a rendező, a színház bizalmát. Éreztem, ez a hajtás, az iszonyatos megfelelni akarás és megfelelési kényszer nekem nem tett jót. Begörcsöltem. És nem voltam jó és nem voltam tehetséges állapotban ott, főleg az utolsó években. Hosszú évekbe telt, míg sikerült felszabadulnom és újból játszanom" - fogalmazott Huszárik Kata, aki szerint ahhoz, hogy a színész fejlődjön, az kell, hogy higgyenek benne, hogy szeressék, még akkor is szeressék, ha rosszat csinál.

forrás: Magyar Hírlap Online

A színésznőt a szolnoki színházhoz Schwajda György hívta. "(...) De azért mégis jobb úgy dolgozni bárhol, ha szeretjük egymást. Színészként abból élek, hogy a lelkemet levetkőztetem és pucéron odarakom, hogy itt van, tessék. Ez elég bizalmi dolog. Az ember szívesebben nyílik meg, szívesebben dolgozik olyanokkal, akiket szeret. Szolnokon mi úgy vagyunk, mint egy család. Nemcsak a színészekről beszélek, hanem az öltöztetőkről, a varrodásokról, a fodrászságról, a szervezésről, a titkárságról, a pénzügyesekről, a büfésekről. (...)Volt egy időszak az életemben, amikor párhuzamosan voltam még a Katonában és már Szolnokon. Szolnokon nagyon szép feladatokat kaptam, és nagy munkákat. Pesten születtem, Pesten élek, és akkor elmenjek vidékre? Nem kellett volna ennyit hezitálnom. Jobban tettem volna, ha hamarabb elmegyek. Amikor a kisfiam megszületett, nagyon hamar visszamentem dolgozni. Júliusban született Gergő, és októberben bemutatóm volt. Nagyon pici volt az az idő, amelyet színházon kívül töltöttem. Alig több, mint a nyári szünet. Leköltöztünk Szolnokra, és béreltünk egy lakást. Akkor még a férjem is Szolnokon dolgozott mint táncos-koreográfus" - mesélte Huszárik Kata, aki elárulta édesanyja, Nagy Anna színésznő csodás nagymama és nagy igazságérzettel van megáldva.

A kérdésre, hogy emlékezik édesapjára, Huszárik Zoltánra, úgy felelt: "Amikor meghalt, tízéves voltam. Előtte sem volt olyan szoros a kapcsolatunk, mert nem élt velünk. Nem volt vele igazi, klasszikus értelemben vett apa-lánya kapcsolatom. Sokszor azt gondolom, hogy talán kialakult volna. A halála előtt volt egy időszak, amikor ő is elkezdte megérteni, hogy van egy gyereke. (...) Nem hiszem, hogy apu tudott volna ma rendezni filmet, és azzal a tehetséggel, amely neki volt, nem bírta volna ki, hogy ne rendezzen. Édesapám édesanyja, nem sokkal miután Gergő megszületett, meghalt. Maradt utána egy ház Domonyban, amelyet megörököltem. Sokat törtük a fejünket, mi legyen vele, mert nagymama is szerette volna, ha nem adjuk el a házat. Most nekiduráltuk magunkat anyuval, és úgy néz ki, lesz egy alapítvány, amelynek a célja, hogy létrejöjjön egy emlékház, amely félig néprajzi, mert nagyon sok és szép személyes tárgy maradt meg, amely édesapámhoz is köthető. Édesapám gyönyörűen rajzolt, a képek nagyon jó állapotban egy szekrény tetején vannak. Jó lenne méltó helyet találni nekik. A domonyi ház egy kicsit kulturális központként, egy kicsit alkotóházként is tudna funkcionálni, elsősorban külföldön élő, fiatal, tehetséges magyar filmrendezők számára. (...) Nem tudom még, mibe vágtuk a fejszénket, a férjem szerint mamutfenyőbe. De valahogy el kell indulnunk" - mondta Huszárik Kata a Magyar Hírlapnak.

forrás: Magyar Hírlap