Kiss Manyi és Rodolfo kiállítás a Madáchban

Kiss Manyi és Rodolfo születésének századik évfordulója alkalmából a színésznő és a bűvészóriás emlékét idéző kiállítást rendeznek a Madách Színház Tolnay Szalonjában.

Kiállítás a Tolnay Szalonban:

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, az Országos Széchenyi Könyvtár Színháztörténeti tára, valamint a Digitális Színészkönyvtár által a Madách Színház rendelkezésére bocsátott tárgyak, fotók, jelmezek ugyan csak lenyomatai lehetnek egy ember életének, ám egy művész pályája szempontjából mégis fontos fogódzót jelenthetnek az emlékek megőrzésében, és lehetőséget nyújtanak az emlékezetes pillanatok megidézéséhez.

A kiállítás február 14. és március 12. között tekinthető meg az előadások előtt, illetve a szünetben.

A megnyitó időpontja: 2012. február 14. kedd, 17.30 óra

A kiállítást megnyitja: Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója

A kiállításon részt vesz: Rodolfo lánya, Gálvölgyi Judit és családja

Történetek Kiss Manyiról:

A kivételes tehetségű művész különös szenvedélynek hódolt. Manyika ugyanis imádott – ahogyan ő nevezte sajátos stílusában – rosszaskodni.  Szerette megviccelni színészkollegáit, még akkor is, ha nyilvánvalóan sértődéshez vezetett a dolog. Egészen kegyetlen vicceket is kieszelt.  Ilyen volt a „lefestés”: „Ráértek egy kicsit?” – kérdezte barátaitól előadás után. „Persze, Manyika”. „Akkor lefestjük?” – a többiek pedig ravaszan bólintottak, ugyanis már jól tudták, mi következik. Csínytevésük színhelye ugyancsak egy – tetszőlegesen kiválasztott – öltöző volt. Benyitottak, majd megragadták az összes festéket, rúzst, egyéb kenceficét, és a hazafele készülődő színész arcába kenték. Amikor már egy milliméternyi tiszta felület nem volt a szerencsétlenen, és a hajából is csimbókokban lógott a ragacs, Manyika kijelentette: „Szépen lefestettük. Most már mehetünk”.  Azzal hátat fordítva áldozatunknak – mint aki jól végezte dolgát – kivonultak a csatatérről. 
Bármennyire is úgy tűnik, szó sincs gonoszkodásról, vagy rosszindulatról. Egy barátja azt nyilatkozta róla, hogy Kiss Manyi a feszültségét vezette le így. Évadonként négy-öt főszerepet vitt színházában, a Madáchban, és filmek tucatjaiban játszott. Kellett hát valami, amivel leföldeli magát. Ez a munkában is segített neki. Úgy gondolta ugyanis, hogy aki megijed, megsértődik, vagy visszavonul egy-egy tréfa kapcsán, és nem tud mit kezdeni a szituációval, az a színpadon sem alkalmazkodik, nem megbízható, vigyázni kell vele.
Minden gátat elsöprő játékszenvedélye az utcán is folytatódott. Egyik legkedvesebb barátjával, Márkus Lászlóval rendszerint ugratták az utca népét. A két színész megállt egy kirakat előtt, és mintha valami nagyon érdekes dolgot látnának odabent, mutogatni kezdtek, miközben szinte üvöltötték: „Jééééé!!!!!”  Egyre nagyobb lett a tömeg, Márkus és Kiss Manyi pedig csak mutogatott a kirakatra… Amikor már egész kis csoportosulás bámulta az amúgy érdektelen ablakot, egyszerűen továbbálltak. (Folytatás itt olvasható.)

Történetek Rodolfóról:

Pályafutása 1924-ben indult, Gálvölgyi János színész (Rodolfo veje) a kezdetekről mesélte: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város, Budapest, abban egy utca, a Nagyfuvaros utca, és ebben az utcában lakott szoba-konyhás lakásban testvéreivel és a szüleivel egy kisfiú. Egy szép napon ez a kisfiú találkozott egy kínai gyöngyárussal - mert akkor még ilyenek is voltak Budapesten -, akitől megtanult egy bűvészmutatványt. Másnap épp ezt mutatta be barátainak a Mátyás téren, amikor egy arra sétáló elegáns úr felfigyelt az ügyes kis kezekre. Ezt az urat Ódry Zuárdnak hívták, kegyelmes úrnak szólították, amúgy amatőr bűvész volt és a híres színész, Ódry Árpád bátyja...”  Ódry Zuárd, aki akkor a Magyar Mágusok Szövetségének elnöke is volt, kezdte el tanítani a kisfiút, aki Rodolfo néven vált világhírűvé. Évekig csak az alapokat oktatta, nem engedte tovább. Rodolfo így beszélt tanulóéveiről: „Amikor az ábécét megtanultam, akkor a legbonyolultabb fogásokat is megértettem, és meg tudtam csinálni.”

A művésznevét is mesterétől kapta, első nyilvános fellépése előtt 1929-ben:
„Művésznevem is ebből az időből származik. Ódry urat meghívták szerepelni az erősen jobboldali és közismerten antiszemita Ébredő Magyarok Egyesületébe. Mesterem komolyan gondolkodóba esett.
- Nélküled a szám már nem ér semmit, el kell vigyelek, de ezzel a névvel nem mehetsz az Ébredőkhöz, még az életed sem lenne biztonságban. Aztán hirtelen felragyogott az arca.
- Megvan! Pofon egyszerű! Megváltoztatjuk a neved! Legyen ezentúl a művészneved Rodolfo Grosso, igazán nem nehéz megtanulni. Ha a mesterem termékeny agya egyszer nekilódult, nehéz volt leállítani. Mindjárt megteremtette a ’legendámat’ is.
Rodolfo Grossóból később kikopott a Grosso. Maradtam Rodolfo…”