Sikerrel zárult a Kolibri Színház drámapályázata

Sikeresen zárult a  Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház ifjúsági drámapályázata: a felhívásra érkezett alkotások közül a zsűri három művet díjazásra és egyet dicséretre tartott érdemesnek.

Platform11_varv

Az Európai Unió által támogatott ifjúsági színházi projekt, a Platform 11+ keretében meghirdetett ifjúsági drámapályázaton Győri Katalin: Delete, Kiss Márton: Csöngő és Oláh-Horváth Sára: Veritas Duplex című alkotását díjazták. Adorján Beáta: Pali és Lea című alkotását dicséretben részesítette a zsűri, amelynek tagja Horváth Péter, Németh Ákos és Tasnádi István író volt - közölte a színház csütörtökön az MTI-vel.
Mint írják, mindhárom díjazott mű olyan értékekkel rendelkezik, amelyek egyaránt esélyessé tehetik őket a bemutatásra. Ezért döntöttek úgy, hogy alkotóik közt egyenlő arányban osztják föl a 4000 eurós pályázati díjat.
A Kolibri Színház a szerzőknek lehetőséget ad arra is, hogy a zsűri tagjaival konzultáljanak: Horváth Péter a Csöngő, Németh Ákos a Veritas Duplex, Tasnádi István a Delete alkotójának nyújt szakmai segítséget darabja fejlesztéséhez.
A közlemény kitér arra, hogy Magyarországon az utóbbi évekig nem születtek a kiskamaszok korosztályos problémáira érzékenyen reagáló új magyar drámák. A pályázat bizonyította, hogy ebben az Európa-szerte népszerű színházi műfajban immár magyar szerzők is izgalmas művekkel gazdagítják a nemzetközi kínálatot.
A pályázat ünnepélyes díjátadóját február 21-én tartják a Kolibri Pincében.

süti beállítások módosítása