Jordán Tamás alapvetése szerint a színház nemcsak az előadások terepe, hanem beszélgetéseket és kapcsolatokat generáló találkozóhely is. Legutóbb például szombathelyi fotóriporterek vetélkedtek a Weöres Sándor Színház Krúdy Klubjában.
Az este játékmestere Jordán Tamás, aki nemcsak a fotósokat szólítja egyenként a pódiumra, hanem a fotózás kezdeteiről is értékes információkat oszt meg a közönséggel. A mini-interjúk legfőbb tanulsága az, hogy lám, miközben itt élünk-dolgozunk egymás mellett, milyen ritkán adódik alkalmunk a személyes beszélgetésre. Például arról, hogy ki hogyan szerelmesedett bele a fotózásba: az egyiknek egy veronai nyaralás kellett hozzá, a másiknak a szigligeti alkotóház közelsége, a harmadiknak a sötétkamra csábítása. Itt el is érkeztünk a fotózás forrásaihoz, hiszen a sötétkamra latinul annyit tesz, hogy camera obsura; a camera obsura pedig (ahogy arról Jordán Tamás is szót ejt) nem más, mint a fényképezőgép őse. Ki hinné, hogy egy arab tudós már a kilencszázas évek végén lejegyezte a szerkezet működésének és használatának elvét; néhány évszázaddal később, a reneszánsz idején pedig kifejezetten sokakat foglalkoztatott ez a könnyen kivitelezhető optikai eszköz. Köztük például Leonardo da Vincit.
Fotó: Benkő Sándor
A fotózáshoz persze a gépen kívül elsősorban jó szemre, eredeti látásmódra van szükség. Mostanában már tényleg mindenki képes fotót készíteni (elég előkapni a mobiltelefont), de ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy tud fotózni is. A WS Színház versenyének résztvevői valamennyien elkötelezett fotósok: számukra a fotózás szenvedély és életforma. Szabadon összeállított saját kollekciójuk mellett három témában házi feladatot is vállaltak a versenyre: szép, idő, árnyék. A bemutatott fotókat a versenyzők maguk pontozzák; anélkül, hogy tudomásuk volna róla, melyik kolléga volt az elkövető. Közben a helyszínen is dolgozniuk kell, ezúttal is három témában: enteriőr, a fotós, nem odavaló. Néhány perc alatt hangulatos felvételek születnek a Krúdy Klubban (akár olyan szemszögből, ahonnan eddig senkinek nem jutott eszébe befogni a teret): zugok, sarkok, fények, tükröződések jellemzik az enteriőrt. A fotós tematika szellemében egymást fotózzák, munka közben. Tágra nyílt szemek, koncentráció. Apró, csak a bennfenteseknek (vagy még nekik sem) feltűnő attrakciók: Vajon miért ragyog szinte földöntúli fényben a fotós arca a gép mögött? A nem odavaló témában aztán elrugaszkodhatnak: zoknis láb az asztalon, karóra a bokán, valami furcsa tárgy a (műalkotásként már úgyis fölfedezett) WC-kagylóban, és így tovább.
A végelszámolás szerint a szombathelyi (sajtó)fotósok legeslegelső játékos versenyének győztese: Czika László. De most tényleg nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos: a jókedvű együttlét. (Vagy hogyan is mondja Pukkermukker-Bajomi Nagy György a Szentivánéji álomban? Nem a győzelem, nem a részvétel, hanem a fontos. Vagy nem? De, fontos nagyon.)
A Weöres Sándor Színház Exponálás című versengésén született felvételekből hamarosan kiállítás nyílik a Thea-tér-programok sorában, a színház aulájában. Az se volna baj, ha hagyomány születne a kezdeményezésből: a sajtófotósnak is szüksége van időnként a játékra, együtt a közönséggel.
Ölbei Lívia (vasnepe.hu)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.