József Attila a csúcs - Interjú Szirtes Tamással

A Madách Színház szombaton mutatta be az Én, József Attila című musicalt. Ennek kapcsán beszélgettünk Szirtes Tamás igazgatóval.

Egy kollégája mondta, hogy nagyon fogok magának örülni, mert pont annyit tud beszélni, amennyire szükség van, ráadásul teljesen koherens módon. Ez a képesség idővel alakul ki az emberben, vagy született tehetség?

Tartsunk egy igazi önvizsgálatot?

Mindenképpen.

A verbalitás egy képesség, amivel sokan rendelkeznek, sokan nem. Semmiképpen sem jelent értékmérőt, mert csodálatos szellemű emberek között is akad, aki nem tudja magát tökéletesen kifejezni, és rendkívül silány szellemű embereket is találni, akik el tudják adni a hajuk szálát is.

Magának mindig könnyen ment a fogalmazás?

Hogy nekem mindig ment-e? (Kacag.) Nem. Ahhoz kell egy kis rutin.

Mennyi?

Kinek mennyi... Alkata válogatja. Magának már nem sok.

szirtes

Miközben Önhöz érkeztem, három apróságra figyeltem fel, ezekre muszáj rákérdeznem. A portán kifüggesztetett, hogy a színművészetis Kerényi Imre-osztály ingyen szaunázhat a Madách-ban....

Erről nem tudok…

Pedig a művészbejárónál olvasható.

A Madách Színházat Kerényi Imre igazgatta 16 éven át – meg kell mondjam, hogy nagyszerűen. Ezt onnan tudom, hogy itt dolgoztam alatta rendezőként. Ő építtette újjá a színházat, és marcona külseje ellenére egy igazán melegszívű embert ismertem meg benne, aki – gondolom – ezt a gesztust annak idején tette meg az osztályának, a felirat pedig ott ragadt. Most, hogy fény derült rá, én nem fogom bántani. Megerősítem: a Kerényi-osztály ingyen szaunázhat.

Mondjuk most nincs Kerényi-osztály...

Ha mégegyszer lesz– már csak ezért is érdemes elindítani -, van hova jönniük szaunázni.

A folyosón jövet elárulták, hogy a „nagy színészek” közelebb öltöznek a színpadhoz, az utolsó fülke Zenthe Ferenchez tartozott, most Huszti Péter felirat áll rajta. Ez jelez egyfajta Madách-béli hierarchiát?

Kétségkívül így volt valaha, ma már nem áll ez a beosztás. Jelenleg nálunk 17 darab tölti ki a repertoárt, ezekben rengeteg színész váltja egymást. Annak idején, az „ántivilágban”, amikor még fix társulat működött itt, az idősebbek a színpadhoz közelebb kerültek. Ez a törvényszerűség tehát a régi időkből való, ez tényleg egy pici jele a színházban működő hierarchiának, és egyben a színházi öltöztetők gesztusának. Ma a Madách Színház csapata teljesen mobil, talán 150 színész fordul meg nálunk egy hónapban, tehát nem tartható a régi rend. Ettől függetlenül hierarchia van.

Ezt bizonyítja a falon olvasható rendelet is, melyben az igazagtó úr tudatja, nem szabad a színházban aludni. Ez egy korszak végét is jelentheti..

Valóban. Én ezt mindig is képtelenségnek találtam. A színházban egyszerűen nem szabad aludni. A színházba be lehet jönni reggel, a színház egy munkahely – bármennyire is különösen hangzik -, ennek megfelelő rendszerrel él, minden elemét szabályozzuk, ugyanis a színház nem diákszálló, vagy szálloda.

Szükség volt a rendeletre?

Nem egyszer előfordult, hogy különböző motivációból kollegák, színházi dolgozók bent éjszakáztak az épületben, ami megengedhetetlen.

Önnel ez még soha nem esett meg?

Hál’ istennek még nem aludtam bent. Volt már olyan, hogy éppen csak hazamentem.

Használatos közhely a színházi emberek között, hogy a színház nem munkahely, hanem maga az élet...

Én nem gondolom, hogy ez így lenne. A színháznak tükröznie kell olyan gazdagságban a valóságot, mint amilyen sűrű maga az élet, de ettől még a színház egy szigorú munkahely, ami egyben veszélyes üzem, tele értékes tárgyakkal, amelyekre komoly vagyonvédelem vonatkozik, tele rendeletekkel, amelyeknek muszáj megfelelni. A színházban, mindenféle értelemben nagyon kell vigyázni. A művészi mélység, sokszínűség szerintem szervezett fegyelemmel érhető el.

Élt olyan korszakot, amikor bele volt őrülve a színházba?

Nekem most is olyan korszakom van, állítom, most is bele vagyok őrülve a színházba. Ez hosszú ideje nem változott az égadta világon semmit. De az alkotóé nem egy őrült tevékenység, hanem egy rendkívül tudatosan felépített kreativitás. Nincs köze ahhoz, hogy az ember hol alszik.

Biztosan?

Ebbe nagyon mélyen belemehetnénk, de most csak annyit tennék hozzá, hogy otthon alszom és a párnám mellett József Attila kötet van.

Mióta van a párnája mellett?

A gimnázium óta. Közel száz versét tudom kívülről, a köteteit sokszor újraolvasom. Az ő két szóból álló szókapcsolatai hihetetlen mélységeket tárnak fel. József Attila páratlan, a magyar szellem csúcsa. A hazai líra - különösen a 20. század első felének lírája –megdöbbentő gazdagságú, de az Attila primus inter pares –ként, tehát elsőként az egyenlők között került a szívembe. Vannak az életemben egészen meghatározó személyek, akik a tudatomat, gondolkodásmódomat formálták, közéjük tartozik még Shakespeare és Mozart. Mindannyian nagyon magas piedesztálra kerültek az értékrendemben, ezért csaptam le az Én, József Attilára, amiből komoly munka lett Szente Vajkkal. Együtt alkalmaztuk színpadra a nyersanyagot.

  

A darab a Madách drámapályázatán nem került be az első háromba.

A darab első változata, ami feltűnt a pályázaton nem volt jó, mégis nagy lehetőségnek tűnt. Azt gondoltam, hogy egy magyar színháznak kötelessége élni a helyzettel és megpróbálni mindent megtenni annak érdekében, hogy a költészetből József Attilát átemeljük színházi közegbe. Ennek a törekvésnek többek közt az az oka, hogy a fiatalok keveset olvasnak, verseket még kevesebbet olvasnak, ami kötelező irodalom, az szinte kontraproduktív, de a zene egy olyan közvetítő anyag, ami elviheti az emberekhez Attila költészetét. Vizy Márton tehetséges, népszerűségre számot tartó és invenciózus zenéjét pedig maximálisan alkalmasnak találom erre.

Azt mondta eleinte nem volt jó a darab...

Igen, de az a darabok sorsa, hogy sok változat szülessen belőlük. Az alapanyagból kiindulva egy Madách Színházi műhelymunka kezdődött és egy saját fejlesztés született a stúdiószínpadi változat gondolati pontjai mentén. Amint megszólaltak a színpadon a József Attila versek, azt a feltevésemet igazolták, hogy hallatlanul erős drámai szövetük megfelelő színpadi szituációba helyezve ugyanolyan kivételes hatást gyakorol, mint egy Shakespeare-monológ. Ezt a nyilvános főpróbák csak megerősítették bennem. Az Én, József Attilát sikerült egy gyönyörű drámai ívre felfűzni, ehhez járult hozzá két memoár: Vágó Márté és Kozmutza Flóráé, Attila első és utolsó szerelméé. Mindkettő hallatlan részletességgel írja le a hölgyek Attilához fűződő szerelmi történetét. Ezért is alakult úgy, hogy a darab nyolcvan százalékban abbóll áll, amit József Attila egykor valóban elmondott. Az, hogy az előadásban meg lehet jelentetni egy kort, másrészt Attilát a saját szavaival és verseivel rendkívüli módon vonzott engem.

Sokan, még mielőtt látták volna a darabot felvetik a kérdést, méltó-e József Attilához a musical-forma...

Ennek a kérdésnek a mélyén az rejlik, hogy a musical egy fúúúúj műfaj, megvetendő, lenézendő, másodrangú dolog. De ezzel én nem foglalkozom, mert az a tapasztalatom, hogy a musical egy hallatlanul vonzó, rendkívül gyorsan változó műforma, amelyik szinte évente bővíti a lehetőségeit, változtatja az alakját. Mielőtt Webber megírta Jézus történetét, mindenki dobálta a hajtűjét, és szentségtörésnek tartotta a Jézusról szóló rockmusical ötletét. Aztán az élet, a siker, a mű nagyszerűsége bebizonyította, hogy ez egy hülyeség. Én nem reménykedem Jézus Krisztus Szupersztár nagyságrendű sikerben, de azt gondolom, az élet most is azt fogja igazolni, hogy méltó módon szólal meg József Attila története. Érzem, hogy ennek meg kellett születnie itt a Madáchban.

 

Tóth Berta/ Színház.hu