Karinthy Márton a Jókai Színházban járt

Karinthy Márton, a Karinthy Színház igazgatója a színművészeti főiskola elvégzését követően két évet töltött rendezőként Békéscsabán. Hosszú idő után most ellátogatott a Jókai Színházba, hogy megnézze Dürrenmatt Az öreg hölgylátogatás című tragikus komédiáját. 

Milyen emlékeket őriz az itt töltött időszakról?

Karinthy Márton: Nagyon hasznos éveket töltöttem Békéscsabán. A főiskola után rögtön idekerültem, belecsöppentem az élet sűrűjébe, hat előadást rendezhettem két év alatt az akkori társulattal: Szentirmai Évával, Körösztös Istvánnal, Gálfy Lászlóval. Felkai Eszter koreográfusként vett részt a zenés darabom létrehozásában. Megvívtam a harcaimat, rengeteg tapasztalattal gazdagodtam, olyannyira, hogy azután az itteni munkáim eredményeképp hívtak el Pécsre rendezni. Akkoriban ez nagy előrelépést jelentett számomra, hiszen egy nemzeti színháznál folytathattam a munkámat.
karinthyKarinthy Márton, fotó: Origo.hu
Hogyan látja, mennyiben változott azóta a város, a színház?
Karinthy Márton: Amikor megérkeztem, elmentem egy kicsit sétálni az emlékeim után kutatva, egészen csodálatos, világvárosi fényeket látok most. Jártam az elmúlt években Békéscsabán: a könyvemmel, az Ördöggörccsel kétszer is voltam itt író-olvasó találkozón. A teátrumban azonban nem jártam a hetvenes évek óta. Egy gyönyörű színházi birodalom fejlődött ki az elmúlt évek alatt, a Jókai Színház felírta magát a magyar színházi élet térképére.
Hogy tetszett a ma esti előadás?
Karinthy Márton: Mindenfajta manírtól és sallangtól mentes, letisztult, pergő, feszes előadást láttam. Sok olyan színésszel találkoztam, akikkel régen együtt dolgoztam, öröm volt viszontlátni az ismerős arcokat. Többek között Fodor Zsókát is, aki itt, Békéscsabán a Telihold című darabom egyik főszerepét játszotta el a hetvenes években. Örömömre szolgált, hogy átélhettem egy szép előadást.
Készítette: Tari Sarolta (jokaiszinhaz.hu)
Kapcsolódó anyag:
Az öreg hölgy Békéscsabára látogat - Hír Dürrenmatt interjúval

... a nagyérdemű Békéscsabán. Ebbe a sorba illeszkedik a következő bemutató, Dürrenmatt világhírű művéből, Az öreg hölgy látogatásából. Felidézzük mit mondott Dürenmatt a darabról. Az alkotók a bemutatóról: ...»


süti beállítások módosítása