Malek Andrea prózai szerepben - A karnevál vége

A "Ne menj a romok közé" és a "Részemről mondjunk mancsot" Popper Péter élete alkonyán megírt remekművei, hatalmas közönségsikert arattak. A szerző maga is színházrajongó volt, a 80-as években színdarabokat is írt. A két mű színpadi adaptációját mutatta be a Spirit Színház pénteken a Bálint Házban működő R16 Pódiumon, a hazai színpadokon prózai szerepben régen látott Malek Andrea és Perjés János szereplésével.

Színpadi vallomás, sok mosollyal és szomorúsággal, de mindvégig abban a meggyőződésben, hogy aki nagyon figyel az állatokra, az emberekről is megtud valami fontosat.

a_karneval_vege_09

Az előadásról
A Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínházának bemutatója vallomás a négylábúakról, akik nélkül elviselhetetlenül sivár lenne az élet.
Villámgyorsan haladunk mind állat-, mind embertartásban, pontosabban emberségünk megtartásában végzetünk felé - tartja műveiben Popper Péter. A karnevál maga az Élet, a Létezés, és ez az anyag a "karnevál" embereiről és állatairól szól. "A teremtés e két furcsa alakjáról, összetalálkozásukról és együttélésükről, amiben sok a mosoly, a hűség, a segíteni akarás, és sok a kín, a vér, a kegyetlenség, mint mindenben, amihez az ember hozzányúl."

a_karneval_vege_12

Egy levélről
Popper Péter özvegye is jelen volt a bemutatón, és az alábbi levelet küldte az adaptációt készítő Perjés Jánosnak. A levelet engedélyével tesszük közzé.

Kedves János, 

Popper Péter szelleméhez tökéletes érzékenységgel igazodó darab. Tele ragyogó ötlettel, melyek ugyanakkor végtelenül egyszerűek mégis hűen visszaadják azt a hangulatot, amihez hozzászoktunk és elvárunk ha Poppert olvasunk.

Önök ketten Malek Andreával nemcsak tehetségükkel de érezhető odaadásukkal és szeretettel oldják meg ezt a nem mindennapi szerepet. Mindezt olyan könnyedén és közvetlenül, hogy a nézőnek szinte fel sem tűnik, mennyire nehéz a gondolatok és érzelmek kavalkádjában helyt állniuk és minden pillanatban hitelesnek maradniuk.

a_karneval_vege_25

A színdarab a játék és a rendezés mindvégig tökéletes harmóniában vannak. Péter hangjának megidézése minden alkalommal a legjobbkor hallható és pont annyi amennyi kell. A zene is hasonlóképpen.

Ha valakinek, akinek sokra becsüljük a szellemi értékeit és tanításait, akkor a ránk hagyott anyagához csakis így érdemes hozzányúlni "