Villáminterjú Scherer Péterrel a Komákról

Kedvenc Roma-jelenetéről, a Komákról és új munkáiról mesélt Pepe, aki vendégszínészként dolgozott a Koma Társulattal Az utolsó roma - Egy utolsó cigány című előadásukban. A csapat új honlapján, a www.komabazis.hu-n további információkat, érdekességeket találnak.

Új honlapot indított a Koma Társulat. A www.komabazis.hu-n nem csak az aktuális műsorról tájékozódhatnak, hanem friss híreket is kaphatnak a Komák életéről, munkájáról. A honlapon többek között az is kiderül, hogy márciusban két bemutatóra készülnek. Az egyik produkció Kurt Vonnegutot, a 2007-ben elhunyt, kortárs amerikai írót helyezi középpontba, Valcz Péter rendezésében, a második peremier pedig egy kétszereplős Tenessee Williams darabból születik Polgár Péter rendezésében. A Koma március elején legújabb előadásait tűzi műsorra, de a február 18.-i Az utolsó roma - Egy utolsó cigány előtt még rábírták egy rövid interjúra Scherer Pétert, aki a darab kapcsán mesélt.  

Villáminterjú Pepével:

Ez a második évad, hogy játsszátok az utolsó romát, mennyit változott számodra az előadás, miket csinálsz másképp, mint a bemutató közeli előadásokban?
Scherer Péter: Szerintem sokkal jobb az előadás a Bázison! Egyrészt érett, rövidebb lett, másrészt a tárlatvezetéshez sokkal jobban passzol ez a vándorlós forma! A Szikrában is így lett volna az igazi... 

Ha most kezdenétek bele egy ilyen témájú előadásba, miket változtatnál?
Scherer Péter: Ez egy nagyon nehéz téma, de szerintem a kérdést alapvetően jól közelítettük meg, gondolok itt a múzeumi formára... Tartalmilag lehet, hogy lehetett volna még gyúrni a tárlókat, és nem egyből az elsőkörös ötletet kidolgozni... (idő, energia, megszállottság...)
Melyik a kedvenc jeleneted a darabból?
Scherer Péter: Kedvencem a fej nélküli fiú a Mohával! Nagyon bolond...
Milyen a KOMÁKKAL dolgozni, belemennél velük egy új próbafolyamatba?
Scherer Péter: Simán belemennék egy új munkába velük, nagyon tehetségesnek tartom a csapatot! Friss, fiatalos, nyitott. Szeretek hozzájuk járni.

scherer_peter2forrás: images.google.com

Mit próbálsz még idén, mi lesz a legújabb bemutatótok?
Scherer Péter: Most mutattuk be Herold Pintertől A gondnokot a Szkénében a már jól összeszokott Mucsi-Katona-Scherer trióval, Szabó Máté rendezésében. Szerdán pedig kezdjük a legújabb iskolai projektünket Gyulay Eszterrel, a Nézőművészeti Kft. művészeti vezetőjével, Vakság címmel. Sárosdy Lilla, volt krétakörös színésznő játszik majd benne. Én rendezem...???!!! :-) Jó lesz...
Hogy tetszik az új KOMA Bázis?
Scherer Péter: Szuper, csak kicsit messze van... De ha világszínvonalat tudtok csinálni, akkor mindig tele lesz...
Ha örökbe fogadhatnád az egyik Komát, ki lenne az?
Scherer Péter: Bálintot már örökbe fogadtam, de kell neki tesó, úgyhogy a Moha még jöhet!

Ma este a Caligula látható a Bázison 

A színházból és a televízióból is ismert Szikszai Rémusz első színházi rendezését láthatjuk 2012. február 20-án, 20 órakor a Bázison. Szikszai Rémusz fiatal kolozsvári színészként játszott Székely János remekművében, a darab azóta foglalkoztatja. A színészcsapatot az előadáshoz pedig sikerült a legkíválóbb erőből toboroznia. A Caligula helytartója a magyar drámairodalom egyik csúcspontja. Hazugság és igazság viszonyát boncolgatja, arra keresve a választ, hogyan maradhat meg embernek az ember, akár gyakorolja a hatalmat - akár, ha ki van téve a hatalmat gyakorlóknak. Becsületről, barátságról és hűségről szól. No meg árulásról és öncsalásról. Arról, hogy végre kell-e hajtani a parancsot bármilyen őrült is vagy mindent feláldozva szembeszállni véle. Áruló-e az, aki az emberségében leli meg hazáját, vagy eleve bukásra van ítélve.

Kedvezmény a Komabázison - a társulat közleménye

Örülünk, hogy nemcsak a minket évek óta figyelemmel kísérő közönségünkkel találkozunk a XV. kerületi Bázisunkon, amit tavaly májusban vettünk birtokba, hanem egyre több kerületi lakos is kíváncsi előadásainkra.
Hálánk jeléül szeretnénk megajándékozni a környékbelieket tavaszi ajánlatunkkal. jegy@fugeprodukcio.hu, + 36 30 493 22 53

forrás: komabazis.hu