A február valódi nagyüzem a Csokonai Színházban. Készülőben a Kóbor csillag Mispál Attila, és a Bohéméleté Nadine Duffaut rendezésébe és közben javában folynak Az ember tragédiája próbái Vidnyánszky Attilával. Erről olvashatnak cikkünkben.
1. ÜRES TÉRBEN
A Csokonai Színház hófehér padlójú balett-terme. Üres tér. A tetőablakokon beömlik a fény. Három színész és a rendező. Ádám (Trill Zsolt), Éva (Vass Magdolna, mindketten a beregszászi társulatból) és Lucifer (a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházból átruccanó Pálffy Tibor). Nincs se súgó, se asszisztens (rá persze szükség volna, de még az Aladdinban van dolga pár napig). És nincsenek kellékek se.
Vidnyánszky fél kézzel egy cédé-lejátszón erősíti és halkítja az előadás zenéjét. Másik karjával egy kottaállványra támaszkodik, kezében a Tragédia agyonolvasott kötete. Saját példányukba csak időnként pillantanak bele a színészek. A szövegét mindenki tudja. A mostani Trill-Ádám a hajdani Trill-Luciferét is, Vass Magdi a sajátja mellett mindkettőjükét. Trill helyzete különleges, talán színháztörténeti is, hiszen fiatal Ádámokból lettek már Luciferek. De hogy fordítva is történt volna ilyen, mint most Trill esetében, arra a stáb nem tud példát. Lehet, hogy volt, de mindenképpen ritkaság.
Az első jeleneteket kezdik hárman elemezni. És még napokig ezt teszik majd…
Nem Madáchot követi Vidnyánszky az elején. A harmadik szín egyik mondatával kezd. „Hová lett énem zárt egyénisége”. Az eredetiben a „lesz” szerepel, de Vidnyánszky Ádámja már elvesztette énjének zárt egyéniségét, ezért kerül az ige múlt időbe. Kívül vagyunk Paradicsomon. A mi életérzésünk Paradicsomon kívüli. Ádám és Éva ássák a földet, melyet nekik adott az Úr. A munka monoton ritmusa akár egy koporsó szegelése. Vagy „valóban” koporsót szegelnek? A közelben Lucifer.
– Ezer évek óta megy már az ásás… ha egy ember életét nézzük, akkor húsz éve ugyanaz a gürc. De miért pont most indul be ez az egész? Mi az, amitől betelik Ádámnál a pohár? – kutatja Vidnyánszky az első elemzőpróbákon.
Pálffy is túl van már egy Lucifer-alakításon. Trill és Vass Magdi, nem beszélve Vidnyánszkyról, ki tudja, már hányadszor rágják végig ezeket a kérdéseket, amelyek csak újakat szülnek. Amilyen kézenfekvő egy-egy kérdés, olyan nehéz, sokfelé ágazó lehet a válasz.
– Nem kell most eldönteni. Csak gondolkozzunk rajta – nyugtatja a színészeit Vidnyánszky, mert most még, ahogy mondani szokta, csak felpacnizzák a jeleneteket.
Már az első próbákon szól a jelenetek zenéje (Verebess Ernő), már mozdulatok, gesztusok társulnak a szavakhoz. Szó, mozgás, gesztus, zene – ezeknek egyszerre kell működniük a térben. A tér ritmusa, zenéje – a Vidnyánszky-szótár fontos fogalmai.
2. ÚJRASZÜLÉS
Az előadás születése. Erről szól ez a napló. De ami rögtön az elején eszembe ötlik: újraszülés. Fontos a Tragédia kapcsán, hiszen ez a negyedik alkalom, hogy Vidnyánszky belevág… Szóval egy előadás újraszülése. Ez is Vidnyánszky egyik sokat használt kifejezése.
Volt olyan év, sőt évek a Tragédia salgótarjáni 1999-es premierje óta, hogy nem is játszották. 2008-ban előadták a zsámbéki rakétabázison, évek kihagyása után 2009-ben a határon túli színházak kisvárdai fesztiválján szabad térre készültek, de egy özönvízszerű eső elmosta az estét. Szakadó esőben ásták ki a földkupacba eltemetett díszletelemeket, hogy visszapakoljanak a buszba. 2011 nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a Dómtér hatalmas színpadán elkészült a képeskönyvszerű verzió százfős szereplőgárdával. Most kőszínházba költözik Vidnyánszky Tragédiája, a látvány helyett újra az intellektuális megközelítés kerül előtérbe.
Hallottam tőle, amikor arról mesélt, hogy a beregszászi társulat előadásai évekig élnek. Az, hogy az előadásokat hosszan életben tartja a beregszászi társulat – minden gyakorlati és anyagi megfontolás mellett is – elsősorban a megszületett értékhez való bensőséges viszonyt mutatja. Nem évadokra terveznek egy-egy előadást – mint amilyen a vidéki kőszínházak rendszere. (A Csokonai Színház is sok darabot repertoáron tart, még ha praktikus szempontok – anyagi, egyeztetési körülmények, a premierkényszer – miatt nem is tudják elégszer, vagy egyáltalán műsorra tűzni a fontosabbakat). A beregszásziak viszonya az előadásaikhoz családias. Vidnyánszky egyszer arról beszélt, hogy előadásaik ugyanolyan családtagok, mint a gyerekeik. (Volt időszakuk, amikor egyszerre hat színésznőjük volt terhes, Vidnyánszkynak hat gyereke van). És az ember a gyerekére ugyebár minden életkorában kíváncsi.
Az előadás élő organizmus. Fejlődik, változik aszerint, hogy létrehozói, játszói, az előadás terei is változnak. Az újraszülés azt jelenti, hogy ami már egyszer megvolt, új és új tartalmakkal telítődik. Hiszen azóta, hogy utoljára játszották, sok minden megváltozott.
Maradjunk a(z újra)születőben lévő Tragédia-előadásnál: a „kamaszként” Lucifert alakító Trillből negyvenévesen lett Ádám, a valamikor Ádámot alakító Varga Józsefből pedig az Úr. Madách monumentális műve szegényszínházi eszközökkel kelt életre a beregszászi nyomorban, látványszínházzá növekedett Szegeden, és klasszikus kőszínházi keretek között kel életre – születik meg újra – a Csokonai Színházban.
Szerző: Kornya István, Fotó: Máthé András
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.