Fliegauf Benedek Csak a szél című műve, melyet a romagyilkosságok ihlettek pár napja Ezüst Medve díjat nyert Berlinben. A tragédia nem csak filmre, hanem színházra is inspirált magyar alkotókat. A Szóról szóra, a támadásokról szóló dokumentumszínházi előadás február 28-án és 29-én utoljára látható a Trafóban. Aki lemarad róla, még Strasbourgban és Prágában is megnézheti.
Závada Pál ajánlása az előadáshoz:
“Miután 2011 márciusában megnéztem a Szóról szóra című dokumentumdrámát, fejbe verve jöttem ki a nézőtérről. Különösen egy szavalókórus által elskandált mondókától nem tudtam szabadulni többé, ettől a nép ajkán termett rigmustól: „Egy sor akác,/ egy sor fűz,/ egy sor cigány,/ egy sortűz”. Annyira nem, hogy végül kiragadtam a harmadik sorát, és megtettem Korniss Péter fotográfussal közös portrékönyvünk címévé. Ezek után a legkevesebb, hogy én ezt az előadást az alkotóinak megköszönöm, s amikor csak alkalmam van rá, emlegetem, dicsérem és mindenkinek ajánlom.”
A kritikákból:
A PanoDráma Szóról szóra c. előadásával kapcsolatban két némiképp elcsépeltnek hangzó, ám ez esetben maximálisan helytálló jelző jut eszembe: (Magyarországon) úttörő jellegű és hiánypótló. A magát az első hazai Verbatim előadásként hirdető produkció valóban élen jár a dokumentumszínház magyarországi meggyökereztetésében, s szinte példanélküli módon vállalja fel egy adott társadalmi, politikai problémáról való beszédet, ugyanakkor formai, metodológiai szempontból is újítónak számít. (Nánay Fanni, Ellenfény)
A Trafóban fontos dolog történt. Valakik beszélni kezdtek. Olyasmiről, amiről színházban egyáltalán nem szokás, és úgy, ahogy nem szokás. Mások szavaival, szóról szóra ismételtek mondatokat, mondattöredékeket, nyögéseket, talán képeket is. Kimentek a valóságba, fogták és behozták, mert mi, nézők, nem megyünk oda, Galgagyörkre vagy Tatárszentgyörgyre és még ki tudja hová. Egy szelet rétegzett valóságot adnak át, egy szép, telített egy órában, észre sem venni, hogy megtelt az idő és gazdagabbak lettünk egy fájdalommal. Hol élünk, milyen a hazánk, milyenek embertársaink, netán mi magunk. Egy valóságot hoznak elénk, amit ők, az alkotók szerkesztenek, az ő szemük nézi, vágja és rakja össze. Nem adják hozzá saját szavaikat, azok valahol kint, a valóságban lelhetők fel, emberek szájában. A nézőpontot, szerkesztést teszik hozzá. Azt, ahogy ők, színészek, dramaturgok hallják és látják az embereket, magyarokat és magyar cigányokat.. Tompa Andrea (Színház.net)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.