Január utolsó napjaiban kezdődtek Az ember tragédiája próbái a debreceni Csokonai Színházban. Ennek folyamatába tekinthet be az olvasó. Nem próbáról próbára haladunk, és nem is színről színre. Csupán felvillantunk néhányat azokból a gondolatokból, amelyekkel az alkotók a próbák során foglalkoznak. Vidnyánszky Attila Tragédiáinak története immár másfél évtizedes, a debreceni a 4.0 verzió.
3. Tűzvész után, a Paradicsomon kívül
Még mindig az időről. Képzeljük magunk elé Trillt, amint huszonévesen alakítja a mártírrá lett Becket Tamást (Gyilkosság a székesegyházban, 1997). És mivel a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháznak szó szerint szinte semmije sem volt, többek között például színházterme, ezzel az előadással Kárpátalja templomaiban tájoltak, és Trill szószékekről prédikált a szerepe szerint…
Nyilván „férfiasodott” a szerep, amikor már a negyvenhez közeli Trill alakította újra a pécsi székesegyházban ugyanezt a figurát (2009).
Vagy gondoljunk 2003-as Három nővérre – az első zsámbéki verzió egy focipályán játszódott, ahol mobiltelefonon jelezték a dadusnak, hogy elindulhat a távolból a kanna tejjel, de játszották az előadást stúdiószínházi térben is… Az első verzió után újragyúrták a darabot úgy, hogy az utolsó előtti felvonást, amely a városkát elemésztő tűzvészről szól, az elejére tették. Vidnyánszky szerint mi, akik a tűzvész utáni korban élünk, már csak a pusztulásból, a veszteségeinkből, az örökre elveszített ártatlanság állapotából tudunk visszagondolni – ahogy a három nővér is – a védett gyerekkorra.
– Az lesz a gyönyörű, amikor hatvanévesen játsszák el színésznőim a három nővért – mondta Vidnyánszky egy beszélgetésen. Amikor már a színészek is telítődnek az elmúlás megannyi tapasztalatával, amikor már saját életük tűzvészén túlról játszhatják Irinát, Olgát, Mását…
Ahogyan a Három nővér történeténél is megbontja a darab eredeti kronológiáját, a Tragédia sem a Paradicsomból indít: már kívül vagyunk az Édenen. Ez is régi alapgondolata Tragédia-rendezéseinek, akárcsak szimbolikus tárgyak: pergamen, a lámpa vagy a második verziótól megjelenő földkupac. Itt is egyfajta tűzvész utáni időben vagyunk: az első emberpár kiűzetett a Paradicsomból. Már csak az emlékezet utal az aranykorra, ahogy Éva mondja – szintén a harmadik színből ideidézve – „nem így volt ám ez egykor, szebb időben.”
4. Miért pont most?
Ismét a balett-terem. Fehérség. Fentről beömlő fény. Vass Magdi szótlanul várja, hogy beinduljon a próba. Trill késik. Beviharzik, nevetni kell rajta, mert égnek áll a haja. Belenéz a tükörbe, ja, mondja, nem moshatom ki, mert ma is játsszunk, és legyint. Az előző esti Fodrásznőből maradt így a haja a ma estire, ahol égnek álló frizurája az egyik nagy poén.
Pálffy figyel, még oldódik, szokja az új rendezőt, a társakat. De az is lehet, hogy alkatilag ilyen szemlélődő. Talán furcsa lehet neki, hogy a Trill-Vass-Vidnyánszky trió már századjára fejtik fel, elemzik ugyanazokat a kérdéseket:
– Voltak megoldások az eddigi rendezések során is – de egyáltalán nem kell azokhoz ragaszkodnunk… fel kell tennünk az alapkérdéseket újra – hangsúlyozza Vidnyánszky.
Miből indítjuk el az előadást? – ide térnek vissza újra és újra.
– Ha nagyon „Sztanyiszlavszkij” akarok lenni, akkor megkérdezem: miért pont most kezdődik el? Mi az az utolsó csepp a pohárban, amikor Ádám kitör: „Hová lett énem zárt egyénisége?”
Hosszas, aprólékos Vidnyánszky elemzése. Trill folyton mondja a magáét, ötletel, hangosan gondolkozik, vitatkozik. Vidnyánszky újra és újra nekiáll magyarázni… Vagyis inkább nagyon erős képeket, helyzeteket mond. Kapaszkodókat ad. A kérdésekkel is. Nem köti meg, szabadon hagyja érvényesülni a színész egyéniségét, csak a kereteket beszélik át. A koncepció persze – minden közösségi alkotási mód, beszélgetés stb. ellenére – a Vidnyánszkyé.
Arról beszélgetnek, hogy ha az emberiség szemszögéből nézzük, évezredek óta ki vagyunk űzetve a Paradicsomból, ha egy ember életére vetítjük ugyanezt, akkor a gyerekkor elmúltával űzettünk ki.
– Egy férfi és egy nő vagytok, akik élik mindennapjaikat. Reggel kelsz, kávé. Húsz éve ugyanaz a robot. Taposómalom… és egyre nehezebb. És vannak pillanatok, amikor végiggondolod, hogy mi lesz veled… Ahogyan erről Móricz olyan zseniálisan beszél az Úri muriban. Az a pillanat van előttem, hogy egy éjszaka felébredsz, és rádöbbensz arra, hogy húsz éve beálltál a sorba, és elrémít, hogy akkor most már ez így lesz örökre… és akkor mit teszel? Kilépsz a kilencedikről? Vagy…? Bepöccensz. Egy vagy a többi közül, de valamiért kiállsz sorból. Miért? …
Szerző: Kornya István
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.