Talált tárgy - Radikális színházi kutatóműhely

2012. március 1-18. között színházi workshopot tart a Radikális Szabadidő Színház. Az ő felhívásukat közöljük.

Kedves Barátaink, kedves alkotók!
Figyelmetekbe ajánlunk egy nagyszerű színházi workshopot, melyre várjuk az energikus, felfedező kedvű színházi alkotók jelentkezését!
A workshop közben előadás is születik, melyet a későbbiekben is műsorra tűzünk majd.
Talált tárgyak, talált lelkek, talált életek.
A mienk, a tied, az enyém.
Ritusok, szólók, performanszok.
Ezek a műhely talajából nőnek ki, organikus módon, s bizonyos, hogy nemcsak a résztvevők számára fontosak. A fizikai szinteken időzve, s ezeken túllépve, törekszünk egyre magasabb régiókba, a színpadon s a színpadon is túl. Dolgozni fogunk a testtel, zenével, szöveggel és a csenddel is, és felfedezőutunk eredményeit márc 17-én és 18-án mutatjuk majd be. Az elkészült előadást a tervek szerint a későbbiekben is műsorra tűzzük.

Zene: Lantos Iván - a Vízöntő és Kolinda együttesek egyik oszlopos tagja volt a 70-es években. Lantos világa egyedi. Zenéjében a gyökértelenség határtalansággal, az irónia emelkedettséggel, a reneszánsz a posztmodernnel párosul.
Rendező, műhelyvezető: Csetneki Gábor - rendező, színházpedagógus, csikung tanár, a Szárnyak Színháza alapító tagja. A műhelyen a színészi jelenlét problémáit és különböző belső technikáit vizsgáljuk. Foglalkozunk a tér, a rítus, a belső kép, valamint a színpadi kapcsolat problémáival. Belső impulzusokat keresünk, amelyek felizzítják és átlényegítik a testet, s a külső teret. Merítünk a Grotowski-tréning, a japán Buto és No elemeiből. A mozgásos és statikus meditációk során önmagunk új arcait tapasztalhatjuk meg.

A kurzus részvételi díja:
4 napra (márc. 1-4.) 10.000Ft
7 napra (márc. 1-7.) 15.000Ft

Az első hét után az elszántakkal és alkotó kedvűekkel folytatjuk a műhelymunkát, és elkészítjük az előadást.

Jelentkezés és további információ:
Formanek Csaba - formanek.csaba@gmail.com, 70 381 68 90
Támogatók: Nefmi, NKA, Art Sector Alapítvány

süti beállítások módosítása