Világpremier - A Kramer kontra kramer készül Orlaiéknál

Nyár elején, a Belvárosi Színházban mutatja be az Orlai Produkció a Kramer kontra Kramer című világsikert aratott filmből készült darabot. A film Avery Corman regényéből készült, a színpadi változat is a szerző munkája, amelyet először Magyarországon láthat a közönség! Rába Roland rendezésében, a főszerepben Nagy Ervin és Kovács Patrícia lesz látható.

A produkcióról

A 2010 nyarán, Kulka János és Nagy Ervin főszereplésével bemutatott Esőember után ismét egy hollywoodi klasszikust állítanak színpadra, de a Kramer kontra Kramer színpadi adaptációja olyan friss, hogy még az olvasópróba napján is küldött javításokat a szerző.

A Dustin Hoffman és Meryl Streep főszereplésével készült ötszörös Oscar-díjas filmből ismert történetet még egyetlen színpadon sem játszották a világon. A bemutatót a színpadi adaptáció egyik nagy érdeme is izgalmassá teszi: a regényben és a filmben is kevésbé kidolgozott női szálat a szerző a drámaváltozatban részletesebben ábrázolja.

kettenNagy Ervin és Kovács Patrícia

Az előadásban Kovács Patrícia, valamint Nagy Ervin mellett Egri Márta, Cseh Judit, Mertz Tibor, Ficzere Béla szerepel, a díszletet Sebő Rózsa, a jelmezt Cselényi Nóra tervezi, Avery Corman drámáját pedig Zöldi Gergely fordításában játsszák.

Darabtörténet

„A Kramer kontra Kramer ügyben a felperes az anya, William Kramer, hét éves kisfiú édesanyja. Az anya az eljárásban a gyermekfelügyelet megállapítását kéri a maga javára, amely felügyeletet az előzőekben, a válóper során az apának ítélt a bíróság. A törvényszék a gyermek érdekeit figyelembe véve hozta meg döntését.”

A nagy sikerű regényből 1979-ben készült film öt Oscar-díjat nyert, és azóta is klasszikusnak számít. Írója ebben az évben adaptálta színpadra, melynek világpremierje az Orlai Produkció által most bemutatott előadás.

kramer

A jegyek a mai naptól kezdve folyamatosan kaphatóak a Belvárosi Színházban és online is.

süti beállítások módosítása