Kovalik: itt leszakad rólunk a gatya

Kovalik Balázs Európában, különösen német nyelvterületen a felkapott rendezők közé tartozik, miközben Magyarországon - legendás Mozart-maratonja, Fideliója és Mefistofeléje dacára - jelenleg nem rendez és nem is tanít. A müncheni Theaterakademie master képzésén ősztől tanszékvezető. A 

A Nol.hu cikkéből:

A kérdésre, hogy ha most felhívnák és azt mondanák, ő lesz az Operaház miniszteri biztosa vagy művészeti vezetője, elvállalná-e Kovalik Balázs azt válaszolta, semmi esetre sem. "A magyar politikának annyira fogalma sincs az operáról, hogy ebbe a szerepbe csakis belebukni lehet. Az elmúlt 20 évben egymást váltó kormányok rövid életű elképzelései, de leginkább a műfajjal kapcsolatos koncepciótlansága és tudatlansága az intézményt immár a politikai erőviszonyok demonstrálásának színterévé tették. Az általános, közhelyes elvárás az operával szemben rendre ugyanaz: legyen arisztokratikus, ugyanakkor népnevelő szórakozás, szolgálja az idegenforgalmi bizniszt, de találja meg benne helyét a nagycsaládos, az iskolás és az akadémikus is, legyen nemzetközileg elismert, de Bözsi néni számára is élvezhető, sőt megfizethető, és természetesen rentábilis is. Mindez leginkább egy köztéri vécé jellemzője, semmint egy operaházé" - fogalmazott a rendező, aki szerint az sem lenne megoldás, ha teljesen magánkézbe kerülne az Operaház.

kovalik

Fotó: Móricz Simon

"Amerikában az operaházakat gazdag mecénási körök működtetik. Elvárásaik vannak az intézménnyel kapcsolatban, beleszólhatnak, mit és kivel szeretnének látni, és ez rendjén is van, hiszen ők a fenntartók. Nálunk azonban az adófizetők pénzén működik az intézmény, és a fenntartó morális felelőssége, hogy milyen igényeket támaszt, és kinek a nevében. A probléma abból adódik, hogy ez a műfaj soha nem volt, és nem is lesz gazdasági értelemben rentábilis, bevételei soha nem fogják fedezni a kiadásait. Míg egy prózai színház esetleg megteheti, bár nagyon helytelen erre bazírozni, hogy bemutatja az Othellót három szereplővel és négy tonettszékkel, addig a Verdi által komponált operaváltozat minimum százszoros apparátust igényel: a szólistákon kívül énekkart, zenekart és kiszolgáló személyzetet. Persze ahogy Shakespeare szövegét egyetlen színész is felolvashatja, úgy a zenekart, kórust is lehet egyetlen szintetizátorral helyettesíteni. Ne higgye, hogy nem hallottam ilyen hajmeresztő ötleteket köztisztviselő döntnökök szájából. Csak hát mivel az én adófizetői pénzem is benn van a kasszában, az államnak ki kell elégítenie az én igényeimet is, én pedig ragaszkodom az operához. Én azt a kérdést tenném fel, hogy ha máshol, ahol szintén állami finanszírozással működnek a színházak, ez lehetséges, akkor nálunk miért nem? Miért kell folyton úgy lennie, hogy énekesek szerződés nélkül énekelnek, a produkciók tervezhetetlenek, az évadok bizonytalanok?" - vetette fel Kovalik Balázs.


Úgy látja, az Operaház nem vezető dalszínház Európában. "Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek nemzetközi mércével mérhető énekesek, művészek, illetve előadások, de az egész intézmény egyben véve nem az. Európainak lenni azt jelentené, hogy részesei vagyunk az európai operai körforgásnak, hogy sokakat érdekel, mi történik a budapesti Operaházban. Sajnos ennek épp az ellenkezőjét tapasztalom, és a maximális érdeklődés is csak arra terjed ki, hogy ügynökségek, művészeti titkárságok riadtan kérdezik, igaz-e, hogy a vendégművészeket nálunk nem fizetik ki? Nem szeretném fényezni a németeket. Ott is van simli, ott is van megvesztegetés, de valamitől az az ország mégis működik. Az odafigyelés, a precizitás, az átgondoltság, a megállapodások hitele valahogy működteti az egészet. Ott is vannak csúsztatások és egyéni érdekek, de ezek nem nőnek a józan működés fölé. Nem mondom, hogy a német precizitás nekem, magyar mentalitással, sokszor nem fárasztó, de végső soron ez kényszerít mindenkit arra, hogy végiggondolja a feladatát, és egyfajta tervezhetőség alakuljon ki. És ahol tervezhetőség van, ott koncepció is van. Hogy ez autógyártás vagy színházcsinálás, az mellékes. És ez nem csak pénzkérdés" - magyarázta Kovalik.

A Los Angeles-be tervezett Bánk bán kapcsán elmondta, hogy az olasz kormánynak nem jutna eszébe azért fizetnie 200 milliót, hogy műsorra tűzzék Los Angelesben a Nabuccót. "Ez itthon öt premier díszlet-jelmez költségvetése. Míg itt leszakad rólunk a gatya, addig Amerikában rázzuk a rongyot. Traveszti mentalitás. A Bánk bán nem ettől lesz világhírű, mint ahogy sajnos a filmváltozatnak sem sikerült áttörést hoznia a nemzetközi operapiacon" - közölte a rendező.

Arról, hogy távozása után maradt-e benne tüske azt nyilatkozta: "Itt nőttem fel, szeretek itt élni, hittem, hogy amit a világban tanultam, azt érdemes itt továbbadni, de egy évvel ezelőtt nagyon komolyan elgondolkoztam azon, hogy elhúzom a csíkot Mexikóba, és beállok szakácsnak. (...) Ez egy csepűrágó műfaj. Ha a vándorszínész nem kap kenyeret, kolbászt egy faluban, akkor fogja és arrébb húzza a szekerét. Ha tetszik, amit csinál, akkor kap enni. Nem panaszkodhatok, nagyon sok feladatom van a következő öt évre - igaz, nem Magyarországon. Oly mértékben sikerült lezülleszteni a közhangulatot és a munkamorált, hogy ehhez most sok kedvem nem is lenne. Amikor egy énekkari kolléga a próbafolyamat alatt annak drukkol, hogy bukjon meg az előadás, amit éppen előkészítünk, és ezzel a lelkülettel megy a színpadra, akkor azt gondolom, hogy ez nem az az ethosz, amit én vallok, jobb nem megfertőződni vele" - fejtette ki Kovalik Balázs.

A folytatást itt olvashatja.