Dörner szerint azok támadják színházát, mint "az országot"

Megkésett könyvbemutató címmel barátai emlékeztek az életének 78 éves korában elhunyt Csurka István drámaíróra, a Magyar Igazság és Élet Pártjának egykori elnökére az Építészet és Művészet Kévés Stúdió Galériában csütörtökön Budapesten. A másfél órás beszélgetés keretében Dörner György, az Új Színház igazgatója elmondta: hagyományőrző és keresztény színházat szeretne létrehozni.

Dörner György szerint a színház előző vezetése december, január folyamán "érthetetlen" szerződéseket kötött, milliós jutalmakat osztott ki, valamint sebtében hozott létre produkciókat, amelyeket aztán gyorsan levettek a műsorról. "Ugyanazok a személyek, ugyanazokkal a vádakkal támadják az országot, mint a színházat" - mondta.

dorner

Dörner szerint nem ragaszkodnak ahhoz, hogy az Új Színház vegye fel Csurka István nevét, de reméli, az országban több teátrumot is a drámaíróról keresztelnek el. A direktor azt mondta, a sajtóhírekkel szemben eddig egy színész sem mondott fel, egy színésznő távozik csupán Kaposvárra, mert ott jobb szerepeket kapott. Ugyanakkor kijelentette: nem fogja eltűrni, hogy szabotálják a színházban folyó munkát.

Kitért arra is, hogy az első bemutató Kodolányi János Földindulás című drámája lesz. Dörner úgy vélte, hogy a darab aktualitása megkérdőjelezhetetlen. Terveiről elmondta: hagyományőrző és keresztény színházat szeretne. Kijelentette: az Új Színház Csurka István darabjainak állandó játszóhelye lesz. Csurka István egyik utolsó darabjáról, A hatodik koporsóról elmondta, legfőbb érdeme a "merőben új történelemszemlélet", megmutatja mindazt, amit a történészek nem mertek.

A beszélgetésen elhangzott, március 15-én megjelenik Domonkos László újságíró Csurka Istvánról írt könyve, március 27-én, Csurka István születésnapján pedig filmvetítéssel egybekötött beszélgetéssel emlékeznek az íróra.

A megemlékezésen Bíró Zoltán irodalomtörténész méltatta az író két legutóbbi drámáját. A beszélgetésen Jászai László színművész, Kondor Katalin újságíró, ifj. Püski Sándor, a Püski Könyvkiadó tulajdonosa és Csurka Dóra újságíró-történész vett részt.

süti beállítások módosítása