Idén először lesz Színházak Éjszakája

Idén tavasszal, március 31-én, a Fővárosi Önkormányzat tizennégy színházában egyetlen éjszakára megváltozik minden. Különleges, interaktív programokra, eddig még nem látott előadásokra, izgalmas performanszokra, koncertekre, beszélgetésekre számíthatnak a Színházak Éjszakáján.

szinhazakeje

Mitől lesz más ez az este?

Budapest neves színházai, színészei különleges, egész estés programsorozattal várják a közönséget, hogy bemutathassák színes, sokoldalú arcukat. És hogy mitől más ez az este, mint a többi? Attól, hogy a függöny korábban gördül fel a megszokottnál. Attól, hogy most arra kérik a nagyérdeműt, ne csak néző legyen, vegyen is részt a játékban. És attól, hogy egészen hajnalig a színházé a főszerep!

terkep

Milyen programokra számíthatunk?

A fővárosi színházak közös eseményéről sajtótájékoztatót tartottak a szervezők. Csomós Miklós főpolgármester-helyettes hangsúlyozta: azért álltak a kezdeményezés mellé, mert "nagyon jó színházaink vannak nagyon értékes programokkal, nem lehet más a feladatunk, minthogy ezt megőrizzük és a jövőben megpróbáljuk fenntartani". Kiderült, hogy az eseménysorozatot Tarlós István főpolgármester indítja útnak március 31-én, 16 órakor a Városháza téren. Ekkor nyílik egy színházi fotókból és plakátokból álló kiállítás is, amely egy hétig lesz látható.

Az Éjszakáról szólva Meczner János igazgató elmondta, hogy a Budapest Bábszínház például elvarázsolt kastéllyá alakul, minden zugban meglepetés, bábsimogatás, kígyóbűvölés, kalandos kirakós, bábkészítés, mézeskalács-díszítés vár majd.

Kocsis Judit a József Attila Színház képviseletében délutáni teára invitált, amit az örökös tagok társaságában lehet elfogyasztani, miközben Fehér Anna faggatja őket a jelen és a múlt színházi eseményeiről. Novák János igazgató arról ejtett szót, hogy a Kolibri Színházban délelőtt a gyerekeknek, este pedig a felnőtteknek kínálnak programot.

Arról, hogy mi fog történni a Madách Színházban Szirtes Tamás igazgató így mesélt: „Nagyon fiatal a színház, hiszen sok ifjú színész szerepel nálunk, de hogy ők is pánikban legyenek, a Színházak Éjszakáján még fiatalabbakat is bemutatunk. A Madách Musical Műhely egykori növendékei, valamint a Madách Musical Táncművészeti Iskola jelenlegi hallgatói előadásában hangzanak el részletek világhírű musicalekből. A programból természetesen nem hiányozhatnak a repertoáron szereplő művek közkedvelt dalai sem. Az est házigazdái: Polyák Lilla és Kautzky Armand lesznek. Emellett Müller Péterrel is találkozhat a közönség, ugyanis rendhagyó Lélek Színpada estet tart, melynek keretében a színház misztériumáról fog beszélni”. 

Az Örkényben délután kulisszajárást tartanak, ami éjszaka szellemvasutas kalandtúrává fejlődik, melynek során meglepetésprodukciókkal várják a vállalkozókedvűeket. A színház előcsarnokában délután 5-től irodalmi vetélkedőre is sor kerül, Mácsai Pál vezetésével, majd a színészek szolgáltatnak műsort és csemegéket Zenés kávéház a névadóhoz címmel.

SZÍNHÁZAK ÉJSZAKÁJA - KATONA from Katona József Színház on Vimeo.

A Radnóti Színházban Kováts Adél sminkelési, Dr.Szervét Tibor jogi, életvezetési és ablaktisztítási tanácsokat ad, Gazsó György bort kóstol és kóstoltat, de találkozhatnak Adorjáni Bálinttal, Petrik Andreával, Csányi Sándorral, Schneider Zoltánnal és Szávai Viktóriával is.

“Én két színházat is képviselek, ezért vagyok ekkora. A Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad annyira komolyan vette a Színházak Éjszakáját, hogy 22.30 előtt nem kezdődik nálunk program” - fogalmazott Kálomista Gábor, menedzser-igazgató. Arról tájékoztatott, hogy új Bereményi-dalokat hallgathatnak a Tháliába látogatók Hideg van címmel, míg a Mikroszkópon kabaréval szórakoztatja a nézőket Aradi Tibor, Csöre Gábor, Janklovics Péter, Litkai Gergely, Mogács Dániel, Murányi Tünde, és Vida Péter.

Az estén az érdeklődők  az Operettszínház társulatának éjszakai dalparádéját is megtekinthetik, részt vehetnek A hős és a csokoládékatona dalainak koncertjén vagy akár egy izgalmas peep-show-n a Katona József Színházban. Megnézhetik az Álomfejtés című darab ősbemutatóját az Új Színházban. Meghallgathatják a Monokli című előadás színészeinek beszélgetését sikereikről, pályájukról és megtáncoltathatják kedvenc színészeiket a Vígszínházban.

“Érhet bennünket kritika, érjen is, hiszen ez az első Színházak Éjszakája, ami egy nagyon közönségbarát este lesz. Arról is szól, hogy a fiatalok érdeklődését felkeltsük” – összegzett Bálint András, aki köszönetet mondott minden kollegának, aki részt vett a szervezésben.

A programokról részletesen itt olvashat.

szinhazak

Tudnivalók

A programok március 31-én, szombaton kezdődnek és egészen másnap, április 1-én hajnalig tartanak.

A Színházak Éjszakája program kizárólag karszalaggal látogatható. A tizenhárom színházba érvényes karszalag megvásárolható a programban résztvevő színházak jegypénztárában és szervezésén, a jegy.hu oldalon, illetve az esemény honlapján: a www.szinhazakejszakaja.hu oldalon. Az interneten vásárolt karszalag bármelyik színház pénztárában átvehető.

Áraink: felnőtt karszalag 1700 Ft

diák karszalag 1000 Ft (diákigazolvánnyal váltható)

gyerek karszalag 100 Ft (6 éves korig)

Részletes program az esemény honlapján olvasható:  www.szinhazakejszakaja.hu

Facebookon itt találják az eseményt: http://www.facebook.com/szinhazakejszakaja