Stenczer Béla a fesztivál ügyvezetője a Pécsi Stop kérdésére, lát-e esélyt a 2013-ra kijelölt két válogató mellé egy kritikus delegálására, röviden azt felelte: nem lát esélyt erre, mert már lezajlottak az egyeztetések. "Házon belül kellett volna megoldani ezt, leülni tárgyalni egymással".
Előzmények:
- Február 23.-án a pécsi önkormányzat képviselő-testülete úgy döntött: júliustól Stenczer Béla és Révész Mária közösen vezeti majd a POSZT-ot.
- Február 27.-én hétfőn a két színházi társaság közölte, hogy a POSZF Kft-ben a Színházi Társaságéval megegyező tulajdonrészt szerzett a korábbi tulajdonosok egyetértésével a Teátrumi Társaság, így a Kft tulajdonosi szerkezete jelenleg a következő: Pécs városa 66,8%, Magyar Színházi Társaság 16,6%, Magyar Teátrumi Társaság 16,6%. A Felügyelő Bizottság összetétele nem változik. A két társaság megállapodott abban is, hogy közösen jelöli ki az idei versenyprogram zsűrijét, és tesz javaslatokat az OFF programra illetve a szakmai programokra, a hazai és külföldi meghívottakra.
- Február 28.-án a Színházi Kritikusok Céhe levelet írt Csizmadia Tibornak, a Színházi Társaság elnökének és Márta Istvánnak, a POSZT igazgatójának, miszerint megdöbbenve olvasták sajtóközleményüket, amelyből kiderül, hogy 2012-ben már nem tartanak igényt sem a Színházi Kritikusok Céhével való konzultálásra, sem színikritikus tagot nem kívánnak látni a válogatói csapatban. "Reméljük, hogy a politikailag "kiegyensúlyozott" válogatás, és ennek megfelelően a politikai alapokon összeválogatott zsűri majd megfelel mindenki elvárásainak" - fogalmaztak.
- Március elsején a Színházi Társaság válaszolt a kritikusoknak: "Vannak olyan helyzetek, amikor elveink érvényesítése érdekében a megszokottak mellett más, új utakat kell járni. Ezek az évek olyan helyzeteket hoznak nap, mint nap. A Színházi Társaság Elnöksége is folyamatosan keresi az új helyzetekhez való alkalmazkodás lehetőségét. Éppen azért, hogy legfontosabb szempontjait, a szakmaiság, a szakmai kompetencia elvét mindig érvényesíthesse. Ez látható a következő Találkozóra felkért két válogató személyénél: mind Solténszky Tibor, mind Szigethy Gábor olyan tekintélyes, megkérdőjelezhetetlen tudással rendelkező szakemberek, akikkel kapcsolatban mi kérjük ki magunknak az állítólagos szociális és politikai szempontokat" - írták.
Stenczer Béla szerint:
Az ügyvezető igazgató elmondta, régen egy válogató volt majdnem egy évtizedig, utána a különböző szakmai műhelyek igényeinek figyelembe vételével lett felduzzasztva a válogatói létszám 3 főre. De, ahogy Stenczer Béla elmondta, ez a szám az idei POSzT-nál már 4 főre nőtt.
"A válogatói létszám két főben való meghatározása egyrészt költségtakarékos, másrészt átlátható szerkezetet jelent" - mondta a fesztiváligazgató. A zsűri létszámának feltöltésében viszont messzemenőkig figyelembe fogják venni a különböző szakmai műhelyek, területek - rendezők, színészek, kritikusok, stb. - igényeit, és Stenczer Béla reményei szerint ennek elnöke egy neves külföldi szakember lesz.
Stenczer Béla, a Pécsi Újságnak egyelőre nem tudta megmondani, a gyakorlatban milyen változást hoz az, hogy a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) is tulajdonrészhez jutott a fesztivált működtető cégben. De azt sem tudja megjósolni, hogy az MTT által delegált új (társ)ügyvezetővel, Révész Máriával, volt pécsi MDF-es, majd fideszes képviselővel miként osztják meg ezután a feladatokat egymás között. "Azt viszont örömmel jelenthetem ki, hogy az új tulajdonos színrelépésével a POSzT a teljes magyar színházi életet lefedi, ez pedig garancia arra, hogy a fesztivál Pécsett marad" - utalt a színművész azokra a tervekre, melyek egy új színházi szemle megrendezéséről szóltak.
Forrás: Pécsi Újság, Pécsi Stop