'Mi tudunk örömmel dolgozni' - Perjés János a Spirit Színházról

Perjés János amolyan régimódi színházcsináló. Mélységes hittel dolgozik, és bizonyítja, hogy van helye azoknak az előadásoknak is, melyek nem csupán szórakoztatni, de elgondolkodtatni is akarnak.

A Kultúrzsiráf cikkéből:

- Emlékszel még az első színházi élményedre?

 - Hétéves koromban voltam először színházban, a Madách Kamarában láttam a Mesterdetektív című darabot. Odatelefonáltam, hogy ez való-e egy hétéves gyereknek, és egymagam beültem a nézőtérre. Ezt követte az Oedipus király, Gábor Miklóssal. Nem tudom, hogy honnan jött ez nekem, talán előző életemből hoztam a színház iránti vágyat.
- Ezek szerint nagyon korán megfogalmazódott benned, hogy színházban akarsz majd dolgozni.
- Színész szerettem volna lenni. Felvételiztem a főiskolára hét alkalommal, háromszor, vagy négyszer el is jutottam a harmadik rostáig, de nem vettek fel. Kerényi Imre nagyon szeretett, de mégse jártam szerencsével. Montágh Imre javasolta, hogy menjek vidékre, de az az elhivatottság nem volt bennem, vidéki büfékben ücsörögjek, én Budapesten akartam színész lenni.
- Nem csapódtál amatőr társulatokhoz?
- Nem. Még a Pinceszínházba sem vettek fel. Most kezdek alternatív forma lenni, engem mindig a klasszikus dolgok érdekeltek. A hetedik felvételi próbálkozásom után már kicsúsztam a korhatárból, és nem is tettem különösebb lépéseket azért, hogy színpadon állhassak. A Nemzeti Stúdióban tanultam évekig, majd a Nemzeti Színházban lettem ügyelő, de az végképp nem volt kompatibilis a személyiségemhez, így egy év után felmondtam. Figyeltem ott, hogy hogyan dolgozik Vámos László, Kerényi Imre, és olyan színészek álltak a színpadon, mint Sinkovits Imre, Kállai Ferenc, Agárdi Gábor, Bubik, Kubik Anna… Remek produkciók születtek, de nem voltam elégedett a munkámmal. Ezt követően a Magyar Televízióban dolgoztam szerkesztőként, így mégis csak a szórakoztatás lett a munkám.

perjes- A szerkesztés már majdnem rendezés…
- Tulajdonképpen igen. Azt gondolom, hogy a rendezés első momentuma az, hogy letisztázzuk, mit szeretne az ember mondani a másik embernek. Már akkor is ez érdekelt. Most például Müller Péter Szeretetkönyvét csináltuk meg a Tháliában Papadimitriu Athinával és Kutik Rezsővel, ebben is a szituációkon van a hangsúly.  (....)

 

perjes_makranczi

- Mindenki sír, hogy most nem lehet színházat csinálni, ehhez képest te csillogó szemekkel beszélsz a tervekről…
- Szerintünk lehet, sőt meggyőződésem, hogy jövője is van a magyar színháznak, csak másként, mint ahogyan azt az elmúlt években megszoktuk. Muszáj az emberek lelkét megcéloznunk, ezért is lett Spirit Színház a nevünk. Képtelenségnek tűnhet valóban, de működik, amit csinálunk. Olyan energiák működnek bennünk, körülöttünk, hogy kétségünk sincs arról, hogy meg tudjuk csinálni az újabb produkciókat. Nagyon rossz helyzetben vannak a színházak, de mi tudunk örömmel dolgozni.
- Nem kapsz rosszindulatú megjegyzéseket, hogy mit próbálkozol te itt, amikor sorra haldoklik az összes színház?
- Nem foglalkozom vele. Egy- két írást elolvastam, és a nem hízelgő sorok természetesen rosszul estek, de ez mind lényegtelen. Birtokában vagyok annak a képességnek, hogy tudom, hova helyezhető el az, amit csinálok. Visszaigazolta az idő azt az elgondolásomat, hogy ha engem huszonhét évvel ezelőtt felvettek volna színésznek, nem tartanék itt. Rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok alkalmas a pályára, ha nem én diktálhatok. Rámentem volna már erre lelkileg. A sors sorra elém teszi azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én, és meg van az a közönség réteg is, akit pont ez érdekel. Van, hogy ingyen állunk a színpadon, mert a bevételből éppen csak a színház bérleti díját tudjuk finanszírozni, de így is csináljuk.

Folytatás itt. 

Szerző: Zoltán Tamás

(kulturzsiraf.blogspot.com)