A Centrál Színházat járja be egy riportműsor

Négy hétig a pincétől a padlásig bejárja a színházat A hely új riportsorozatában a Magyar Rádió. 

Videó is készült a sorozathoz

Az egykori Vidám Színpad a Révay utcában 55 évig létezett, ebből öt évig már az új igazgató, Puskás Tamás vezetésével. Négy éve már, hogy Centrál Színház a neve, s az átkeresztelésen túl is minden más lett. Teljesen új, színvonalas szórakoztató előadásokból áll a repertoár, olyan darabokból, mint a Mégis, kinek az élete, a Pletykafészek, az Egy nyári éj mosolya, vagy márciusi premierjük, a Black comedy.

A társulatnak mindössze nyolc színész a tagja, de vendégművészként idevonzották többek között Nagy-Kálózy Esztert, Rudolf Pétert, Haumann Pétert, Básti Julit, Kern Andrást vagy Törőcsik Marit. A majd 100 éves színházat szinte teljesen felújították, a Kis Színpad kivételével, ahonnan nagy sikerrel közvetítik a tv-k a Beugró és a Mindenből egy van sorozatát.

Négy hétig a pincétől a padlásig bejárják a színházat az igazgató Puskás Tamás, az egyik társulati tag, Simon Kornél és a műszaki vezető, Barkovics Zoltán segítségével.

 

Hallgassa meg a sorozat első részét!

Forrás: Magyar Rádió

süti beállítások módosítása