A filmvászon után színpadra álmodták az Oscar és Golden Globe-díjas Love Story című amerikai romantikus drámát, méghozzá musicalként. A szigetszentmiklósi Sziget Színház március 2-án mutatja be az előadást.
A világhírű film, a Love Story igazi klasszikusként járta be az egész világot a 70-es években. Minden idők egyik legromantikusabb filmje egyben az egyik legmaradandóbb és legnépszerűbb alkotás. Ez az őszinte, hetvenes évekbeli mese - a Paramount Pictures addigi legsikeresebb filmje - hét Oscar-jelölést kapott (köztük a legjobb film kategóriájában is), és egyet meg is nyert Francis Lai csodálatos filmzenéjével, ezen kívül nyert 5 Golden Globe-ot is.
Mindkét főszereplő, Ryan O'Neal és Ali MacGraw, egyik napról a másikra váltak mozisztárokká annak az ifjú párnak a szívbemarkoló megformálásával, akik áthágják a társadalmi korlátokat, összeházasodnak, és végül szembenéznek a lehető legnagyobb tragédiával is.
A zenés romantikus történetet színpadon először 1998-ban Budapesten, a Ruttkai Éva Színházban Nagy Miklós színművész rendezésében mutatták be.
A történet ezúttal musical formájában, Pintér Tibor színművész rendezésében kel újból életre a szigetszentmiklósi Sziget Színház színpadán. A drámai hangulatú musicalt a 70-es évek legsikeresebb amerikai világslágerei teszik szórakoztatóvá.
Ryan O'Neal és Ali MacGraw az 1970-es filmből (forrás: images.google.com)
Erich Segal-Nagy Miklós:
Love Story
romantikus musical
Jennifer Calliveri: Békefi Viktória
IV. Oliver Barrett: Pintér Tibor
III. Oliver Barrett: Kulcsár Lajos
Phil Calliveri: Várfi Sándor
Dr. Sheppard: Bencze Sándor
Zeneszerző: Galambos Attila
Díszlet: Domján Gábor
Koreográfus: Patuzzi Mónika
Rendező: Pintér Tibor
Bemutató:
2012. március 2., 19.00
Szigetszentmiklós,
Városi Könyvtár és Közösségi Ház