A Magyar Állami Operaház az ajánlattételi határidő lejárta után módosította a vagyonvédelemre kiírt közbeszerzésének felhívását, tovább szigorította a pályázati feltételeket. A módosításba két ajánlattételi határidő is bekerült - írja a Napi Gazdaság.
A Magyar Állami Operaház az operaház épülete, a külön címen lévő üzemháza és próbaterme, valamint az Erkel Színház vagyonvédelmére, továbbá járőrszolgálat és pénzkísérési szolgáltatások ellátása keres vállalkozót. Az intézmény 2011. december 31-én írta ki a közbeszerzési eljárását, amit 2012. február 23-án módosított úgy, hogy az eredeti ajánlattételi határidő február 12-én lejárt.
E szerint csak olyan cég felel meg az eljáráson, amely az elmúlt két évben (2009-2010 helyett az új kiírás szerint 2010-2011-ben) rendelkezik összesen legalább nettó 100 millió forint értékű referenciával, és ezen belül - új követelményként - minimum nettó 80 millió forintos, színházi objektum őrzés-védelmére, portaszolgálatára vonatkozó referenciával.
Az is bekerült a pályázatba, hogy az ajánlattevőnek (az alvállalkozójával együtt) fel kell tudni mutatni az elmúlt két évben legalább egy, különösen védett személy részvételével zajló kormány-, állam- vagy diplomáciai rendezvényen való közreműködésre vagy a Köztársasági Őrezreddel, Terrorelhárítási Központtal való együttműködésre vonatkozó referenciát. A pályázó cégnek még az ajánlatkérő által számítógéppel visszaellenőrizhető, elektromos járőrellenőrző rendszerrel, illetve legalább négy, kézi detektoros ellenőrző készülékkel is rendelkezni kell - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből (TED).
Magánnyomozó is kell
Számos szakmai kritériumot kell teljesíteni a pályázó cégeknek, például alkalmazni kell - többek közt - legalább egy olyan vagyonvédelmi szakembert, aki jogosult magánnyomozói tevékenység végzésére. A nyertesnek a titoktartási kötelezettség megszegése esetén 10 millió forintos kötbért kell fizetni.
Az Operaház a szakmai alkalmasság módosításával a közbeszerzési eljárás határidejét is megváltoztatta, ezt azonban nem sikerült nyomdahiba nélkül megtenni, ugyanis a módosított kiírásban egy március 5-i és egy március 12-i ajánlattételi határidő is szerepel.
Az előző cég a homályba vész
A költségvetési intézmény megújult honlapjáról nem derül ki, hogy korábban ki látta el ezt a szolgáltatást. Csak néhány szerződése és közbeszerzése adatai vannak felöltve a honlapra. Az Üvegzseb menüpont alatt a legfrissebb beszámoló 2009-es.
Korábbi közbeszerzési hirdetményekből kiderül, hogy az Operaház 1999-ben és 2002-ben a Preventív Védelem Kft.-vel között megállapodást őrzés-védelmi és vagyonőri szolgáltatásra, havi nettó 2 millió, illetve 3,6 millió forintért. A 2002-es szerződés határozatlan időre szólt. A Preventív Védelem Kft. nincs kapcsolatban a Pintér Sándor belügyminiszter által 1997-ben alapított Preventív Security Zrt.-vel