Az ember tragédiája Debrecenbe költözött

A Csokonai Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciójában kerül színre Az ember tragédiája Debrecenben. Az előadás különlegessége: a másfél évtizeden át Lucifert alakító Trill Zsolt ezúttal Ádám szerepét játssza. Luciferként a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház művésze Pálffy Tibor, Éva szerepében a beregszászi Vass Magdolna látható. Cikkünkben az utolsó próbanaplót és az alkotók gondolatait osztjuk meg.

Próbavégi beszámoló - 'Legyen olyan, hogy haza':

A föld. A színpad közepén földkupac. Körbeállják munkásruhába öltözött alakok. Aztán odalép az Úristen, és valami megmozdul. Az Úristen földből előhúzza Ádámot. A teremtés végtelen pillanata. Vajon működni fog a színen? Nem „húzza le” a föld valóságossága?

Néhány évvel ezelőtt, ha jól emlékszem 2009-ben, Kisvárdán a vár tövében játszották volna a beregszásziak a Tragédiát. Egész nap készültek az előadásra, minden kellék – a történelmi színeket jelző tárgyak – ebbe a földkupacba voltak eltemetve. A társulat tagjai egész nap ástak: nemcsak azért, mert nincs műszak, amely ezt helyettük megteszi, hanem azért is, mert tudniuk kell, mi hol van a földben: a múlt rekvizítumait nekik maguknak kell az előadás során használniuk. Estére hatalmas vihar kerekedett. Zuhogó esőben túrták ki és menekítették a kellékeket a színészek. Az előadás elmaradt – pedig hónapokig készültek egyetlen előadásra, s majd csak 2011 nyarán Szegeden játszották megint a Tragédiát.

A föld. Az első verziót kivéve, meghatározó motívum. A szegedi verzió egyik legfelemelőbb pillanata, amikor a munkásruhába öltözött „emberiség” közös erővel húzza az óriási földkupacot.

Mi a föld Vidnyánszky számára?

A köznapi értelemben vett életben is meghatározó fogalom: a szülőföld, az anyaföld. A műből kiolvasható metafizikai dimenzióban megjelenik a „porból lettünk, porrá leszünk” ontológiai érvényű gondolata is. Alapvető fontosságot nyert az a darab föld, ami a birtokunkban maradt a paradicsomból való kiűzetés után: ez létünk alapja és végzete is egyben, hiszen véres verejtékkel kell megművelni, hogy biztosítsa megélhetésünket. A Föld, a világ a bűnbeesést követő kiűzetés után az ember számára egyfajta „munkatáborrá”, „haláltáborrá” vált − az egyik almába harapva megszereztük ugyan a tudást, ám a halhatatlanságot nem értük el – írta a szegedi előadásról készült werk-könyv esszéjében Vidnyánszky.

Vidnyánszky szavaival a Tragédiáról 

Neked a földhöz mi a közöd? – kérdezte Bérczes László nyáron, a szegedi próbák után egyik éjjel Trillt.

„– Sok közöm van hozzá. Sárosorosziból, egy kis faluból származom. Nemrég vettünk ott egy kis földet. Gyümölcsfák vannak rajta, cseresznye, meggy, dió, szilva. Kukoricát ültettünk, lucernát vetettünk. Nekem fontos az, hogy Budapestről, Debrecenből, Szegedről, bárhonnan hazamehessek. Legyen olyan, hogy haza. Amikor megvettük a földet, saját kezünkkel irtottuk a gazt, a vadszilvát, most tavasszal vezettem a lovat, ahogy kukoricát, krumplit soroltunk, képet is tudok erről mutatni, a haverom lefotózott. Parasztfiú vagyok, tudom, mi a munka. Az imént beszéltem anyuval, éppen szedik össze a meggyet. „Fogd be a gyerekeket!”, mondtam neki, meg kell hogy tanulják. Elfelejtünk dolgozni, gondold el, akik utánunk jönnek, nem tudják majd, mi a paraszti munka. Ha nem lesz közük a földhöz, nem lesz közük hozzánk, önmagukhoz, az emberhez, aki egyszer porrá lesz! Elveszítenek bennünket, s ha nem dolgozunk, ha nincs közünk a földhöz, mi is elveszítjük önmagunkat.

– „Hová lesz énem zárt egyénisége?”, ismételgetitek az előadás vezérlő mottóját.

– Alapkérdés. Visszajárhatok, vehetek földet, lefotózhat a haverom a kukorica közt… de tény: amikor húsz évvel ezelőtt elmentünk a kijevi főiskolára, kiszakadtunk abból a közegből, amibe addig tartoztunk. Megváltoztunk. Már nem vagyok olyan, mint a velem egykorú srácok, az unokatestvéreim, akik a faluban maradtak. Jöttünk-mentünk a világban, élmények értek, nem lehetek ugyanaz. Nyitott vagyok minden újra, de közben ösztönösen kapaszkodok a gyökereimbe. Nem Madách mondata segít ebben, sokkal inkább a génjeim, az ösztöneim. Háromszáznegyven kilométer Budapesttől, nem távolság. Debrecentől még közelebb. Ha vissza akarok menni, vissza tudok menni. Én ott töltődök fel, visszajön a gyerekkorom, és a színházcsinálásnak köze van a gyermeki létezéshez.

– Amikor hazaérsz, mik az első mozdulataid?

– Vizet szoktam inni, kútvizet.

– Udvari kút?

– Van ott kút, de rettenetes a vize, mert az tulajdonképpen vájogvető gödör volt, nagyon mélyre kéne fúrni, hogy jó vízhez jussunk. Az utca túloldaláról hozzuk vödörrel. Iváshoz, főzéshez az a jó. Ott van nálam a bögre, kortyolok, és a számban tiszta víz, a gyerekkor íze. Aztán megtörlöm a számat, és körülnézek. Hogy mi változott, mióta legutóbb itthon voltam.

– Miben méred a változást? A városi ember néz egy nagyot, és azt mondja: „Jé, itt a múltkor egy kiskocsma volt, most meg egy bank!”

– Én is nagyot nézek, amikor meglátom, hogy mennyit nőtt az akácfa lombja, hogy előtotyognak a kiscsibék, ilyenek. Közel van hozzánk a temető, arra is átnézek, erre egy friss sír, arra egy sírkő bukott orra… Nézelődök, pásztázok, otthon vagyok. Ez a szülői ház, a múlt. De három házzal odébb van a mi földünk, négyünké, az már a jelen. Nem csak a múlt, a jelen is odaköt. Jó érzés, hogy ott nekünk dolgunk van.

– Mik a nagy tervek ezzel a földdel?

– Semmi, csak hogy van, a mienk. A gyerekeké. Az Idő mindent elrendez. Amit én nem tudok megoldani, megoldják majd a gyerekek. Ezt remélem.

– A Lucifer-féle csalfa tünemény, a remény. „Mi dőre a cél…” – ezt is ő mondja.

– Mi a cél? Nem tudom. Talán egyszer lezárni egy előadást, egy szerepet, és azt mondani, nincs tovább. Nem tudom.”

Lucifert – talán – lezárta. Vagy csak abbahagyta azt a szerepet játszani? Holnap premier. Pálffy Tibor Luciferje mellett Ádám szerepét kezdi játszani.

Trill Zsolt, így mesélt Ádámról:

„Nekem Lucifer is ember volt. Persze a sötét erő benne van, de sok emberben van sötét erő. Lucifer, mint „tagadás ősi szelleme” nem áll ellen a sötét erőnek, sőt, kísérletezik vele, akaratlanul is rávezetve Ádámot szép, emelkedett érzésekre, új eszmékre, cselekvésre. Néha segít Lucifer szerepének ismerete, néha akadályoz … Természetesen fel lehet fogni úgy is, hogy Ádám és Lucifer egy embernek két egymással szemben álló énje, a jó és a rossz, a fény és a sötétség - ez benne van. De nem kell ezt kidomborítani az előadásban, mert attól leegyszerűsített és didaktikus lenne. Egy férfi gyakran saját családjában az emberiség jövőjét látja. Így van ezzel Ádám is. Ezért nagy mű ez ... Nagy cselekedetek, hőstettek a férfi fenségterülete. Éva csak egy ideig követi Ádámot, így írta meg a szerző, ha figyelmesen olvassuk. Éva? Éva persze örök.”

Vidnyánszky Attila a negyedik Tragédiáról:

'Amikor a Tragédiával foglalkozom, fantasztikus inspirációt kapok arra, hogy – egyre több élettapasztalattal – újragondoljam a magam és családom, szélesebben vett közösségem, hazám, világom sorsát. Vannak olyan tartalmi és formai alapelemek, amelyek megmaradnak valamennyi változatban. A remény, a mégis-van-értelme mindegyikben visszaköszön, és a végén az igenlő válasz is …

A mostani, negyedik változatban a színek közötti részekre helyezem a hangsúlyt. Az egyik színből a másikba való átmenetnek szokatlanul nagy teret adok, hiszen napjainkat nem valami egyértelmű történelmi korban, hanem a köztük lévő átmenetben éljük. Szándékaim szerint ez lesz a legintellektuálisabb, leginkább az álom logikája mentén működő előadás. Ádámon és Éván keresztül álmodjuk a történéseket, de itt van rögtön az elejétől ez a közösség, amelyik szintén álmodja azt. Ezen gondolkodtam, hogy később jöjjenek-e be a többiek kívülről, mint az első változatban, de végül úgy döntöttem, eleve bent vannak (akárcsak Szegeden). Ezzel azt mondjuk ki, hogy van egy adott közeg, amelyben létezünk, az ember felismeri, kikkel fogja leélni az életét, kik lesznek a barátai, kik az ellenségei, kik azok, akik meghatározzák a sorsát. Ez a közösség nézője is, elszenvedője is a történéseknek, amelyeket Lucifer vezérletével Ádám és Éva álmodik, gondol, él végig.

Azzal, hogy Trill Zsolt átveszi Ádám szerepét, az Ádám-Éva-Lucifer hármas nagyon erőteljesen kirajzolt lesz. Valóban hárompillérűvé válik az egész … ez eddig nem így volt, mindig volt egy domináns alak. Az első változatokban például Lucifer, valószínűleg akkoriban a luciferi jelenlét beazonosítása volt felfedezés számomra. Mára ezen túl vagyok, sokkal inkább izgat maga az ember, az esendőségével és nagyratörő, gyönyörű vágyaival'.

Pálffy Tibor, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagja és Lucifer:

„Játszottam már Lucifert úgy tíz évvel ezelőtt. Árkosi Árpád rendezte meg Sepsiszentgyörgyön, jó munka volt, de már csak képekre emlékszem. Így tíz év múlva nyilván máshonnan közelítek a szerephez. Az ember élete folyamán különböző dolgok erősödnek fel. Mindig más és más. Ugyanakkor az alkotónak – azontúl, hogy belül a maga igazságát keresi – folyamatosan kutatnia kell a megvalósítás igazságát is, hiszen tíz év alatt nagyon sokat fejlődött – vagy mondjuk inkább degradálódott – a világ. Ha tíz évvel ezelőtt megcsinált az ember egy előadást, tíz év után egész másként kell megcsinálnia, mert a belső viszonyok sem ugyanazok, de a külsők is rohamosan változnak … A lényegi témákat járjuk körbe a debreceni próbákon: a halálhoz, a gyermekeinkhez, a szerelemhez, az istenhez való viszonyunkat. Ezek azok az örökérvényű dolgok, amiket érdemes kutatni, és persze azután a mai társadalom viszonyát mindezekhez.”

Vass Magdolna, a beregszászi társulat tagja Éváról:

„Amikor először játszottam Évát, 1999-ben, kicsit ijesztő volt. Még volt bennem valami tudatlanság, nagyon kölyök voltam. Mostanra remélem megértem a feladatra, érzem, hogy sokat változtam, talán az anyává válásnak köszönhetően. A most készülő előadásban hangsúlyosabb lesz Éva alakja, nyilván Vidnyánszky Attilának is változott időközben az Éva felfogása, de persze az első változatnál még én sem voltam annyira felkészült, hogy rám építhetett volna. Ahogy a Három nővér Irinájával, úgy ezzel a szereppel is megadatott „együtt öregednem”. Nyilván mindannyian sokat változtunk, másként éltük meg ugyanazt tíz éve, mint most. Azóta a család nagyon fontos lett mindannyiunk életében, talán ezért is erősödött meg Éva szerepe az előadásban. Vidnyánszky Attilában azt szeretem, hogy bármilyen darabba kezd bele, mindent meg tud szerettetni veled, be tud vonzani. A próbákon felrajzol valamit, vonalakat ad, de azon belül a színésznek szabadsága van, hogy alakítsa a figurát.”

Forrás: Színház.hu, Csokonai Színház

Szerzők: Kornya István, Bérczes László