Blaha Lujza-kiállítással indul a nők éve Gödöllőn

Már csak néhány nap, és március 10-én a Gödöllői Városi Múzeum " A piros bugyelláris"- Blaha Lujza Gödöllőn című időszaki kiállításával megnyílik a 2012-es gödöllői tematikus év. A rendezvény a Híres Hölgyek Gödöllőn- 2012 A Nők Éve programsorozat és egyben a Gödöllői Tavaszi Napok nyitórendezvénye.

"Két dologra vágytam Cipóra és Cipőre... annyit tudok, hogyha ha belesülök, nem kapok vacsorát. Ezt apa minden nap tízszer is elmondta. Ettől félek a legjobban, és a borzasztó félelem miatt nincs lámpalázam". (Blaha Lujza)

A kiállításról

Az időszaki kiállítás ez alkalommal Blaha Lujzát állítja a középpontba, akinek Gödöllővel való kapcsolatába és színészi pályafutásába egyaránt bepillantást enged. A tárlat segítségével az érdeklődők megismerhetik a személyéhez kapcsolódó gödöllői emlékeket, színpadi és filmes pályafutását.
Kerényiné Bakonyi Eszter muzeológus érdekes, különleges anyagot állított össze, melyben festmények, fényképek, színházi plakátok mellett többek között a Budapesti Történeti Múzeum Blaha hagyatékából láthatják majd a színésznő több személyes tárgyát.
A kiállítás több ritka darabbal büszkélkedhet. Így például felépítik az egykori Nemzeti Színház egy korabeli színpadképét, megcsodálhatjuk a művésznő eredeti ruháját, sőt egy makett segítségével az egykori legendás színházat is. A tárlat egyik különlegessége lesz az 1916-ban bemutatott "A nagymama" című film megmaradt mindössze néhány perces részlete, aminek segítségével ma is élvezhetjük Blaha Lujza játékát.
A kiállítás részét képezi majd a színésznőt ábrázoló mellszobor, ami február 27-én érkezett meg Gödöllőre a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének székházából. Bory Jenő szobrászművész alkotásának eredetije Blaha Lujza szülővárosa, Rimaszombat főterén áll. A 63 cm magas alkotás Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai-díjas színművész, Gödöllő díszpolgára segítségével kerülhetett a kiállításra. Pécsi Ildikó egyébként több relikviával gazdagította a kiállítás anyagát, s a március 10-ei megnyitón az ő tolmácsolásába szólalnak meg Blaha Lujza saját szerzésű dalai. A tárlatot Dr. Ács Piroska, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója nyitja meg.

Blaha_lujza_szerepek

Blaha Lujza énekel:

http://gramofon.nava.hu/803083931/eresz_alatt_feszkel_a_fecske

A kísérőrendezvényről
Az esemény kísérőrendezvényeként itt mutatják majd be a gödöllői híres hölgyek tiszteletére készített tortákat, amiket a Solier cukrászat álmodott meg. A tortakülönlegességek megalkotását hosszas kutatómunka előzte meg. Ennek során áttanulmányozták az érintett korok sajátosságait, korstílusát, szakácskönyveket, történelmi leírásokat, tanulmányokat, az érintett századok receptúráit, íz-világát, valamint az ünnepelt Hölgyek kedvenc édességeit. A Blaha Lujza, Mária Valéria, Léda (Brüll Adél), Erzsébet királynő torták feltehetően szintén akkora sikert aratnak majd, mint a múlt évben bemutatott Mária Terézia tiszteletére alkotott különlegesség.

legyezoA Kampis-hagyatékkal került be a Gödöllői Városi Múzeum gyűjteményébe a színésznő legyezője, mely az állandó helytörténeti kiállításban látható. A legyező szelvényein 23 ceruzás aláírás található: Molnár Viktor, Franz Bayros, Fadrusz János, Massenet, Goldmark Károly,Saint-Saens, Erkel Ferenc, Jókai Mór, G. Puccini, Ch. Gounod,Apponyi Albert, Szilágyi Dezső, Wekerle Sándor, Székely Bertalan, Kiss József, Zichy Mihály, Joseph Kainz, Gárdonyi Géza, Ágai Adolf, Gromon Dezső, Hugonnay Vilma, Baross Dezső és Eleonora Duse kézjegye.

Blaha, Gödöllő és Erzsébet királyné

Blaha Lujza háziasszonykodásáról még a királyi udvarig is elterjedt a hír. Gödöllői házát egyszer tudatos kíváncsisággal - akkor, amikor nem tartózkodott ott - felkereste Erzsébet királyné. Jeneiné, Blaháné vincellérjének felesége mindent lelkesen megmutogatott a csöndes finomlényű látogatónak, aki végül csöndesen és szerényen azzal köszönt el sokbeszédű kalauzától, hogy mondja meg a nagyságájának, hogy itt járt Erzsébet királyné. Soha művész vagy művelt ember nem volt, kinek minden szavában, minden mozdulatában annyi magyarság nyilatkozik meg, mint benne - így jellemezte Őt Haynald bíboros Liszt Ferencnek.

blahaujhazyBlaha Lujza és Újházy Ede

További programokról

Péterfi Csaba, a gödöllői polgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója elmondta, hogy június első hétvégéjén az Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódva a gödöllői könyvtár 10 éves jubileumáról is megemlékeznek, és ugyanekkor nyílik az Erzsébet királyné és udvarhölgyei című kiállítás is a kastélyban.
A tavalyi EU-elnökség alkalmából felújított királyi lovardában - szintén júniusban - koronázási hétvégét tartanak, majd három fotókiállítás keretében mutatják be azokat a nőket, akik "mozgatják a világot". Péterfi Csaba szerint számos érdekességgel szolgálnak azokról a nőkről, akik nagy befolyással bírtak-bírnak a közéletre. A nők éve jegyében rendezik meg idén az augusztusi barokk kastélynapokat, a szeptemberi vadásznapot és novemberben a Sisi emlékének szentelt országos vers- és prózamondó versenyt is, de az év végéig számos hangverseny és kiállítás is szórakoztatja majd az érdeklődőket.
    

Forrás: Színház.hu, Godollo.hu

süti beállítások módosítása