A szombati Tannhäuserben, Erzsébet szerepében ünnepelte operaházi tagságának 30. jubileumát a Liszt Ferenc-díjas szoprán és énekpedagógus, Temesi Mária. Interjú.
OP: Wagnerrel debütált és március 3-án Wagnerrel emlékezik az elmúlt három évtizedre.
TM: A Lohengrin Elsájaként léptem először színpadra az Erkel Színházban, Giuseppe Patanè betanításában. Az, hogy ott énekeltem nagyközönség előtt először, és ráadásul az Operaház tagja lettem, a világ legnagyobb dolga volt számomra. Bár azóta végigénekeltem szinte a teljes Wagner repertoárt, a Tannhäuser különösen közel áll a szívemhez. Erzsébet egy olyan karakter, amelynek megformálásában nemcsak a hangtechnika számít, hanem a színészi készségek, a lelki nagyság és az önfeláldozás megmutatásának képessége is.
OP: A világ számos operaházában énekelt, 1985-ben első helyezett lett a Luciano Pavarotti Énekversenyen, mégis itthon maradt, hazai színpadon és hazai énekpedagógusként.
TM: Mindig úgy éreztem, itthon van dolgom. Tény, hogy vendégművészként rengeteg nagy opera- és koncertszínpadon megfordultam Londontól Drezdáig, Berlintől Strasbourgig, de közben úgy éreztem, hogy a budapesti dalszínház az igazi otthonom. Szinte minden nagy szerepet elénekelhettem itt: hét Verdi főszerepet (Az álarcosbál Ameliájaként közel nyolcvanszor állhattam színpadon), de nagyon kedves szerepem a Puccini repeortárból Manon, Tosca és Mimi is. Fontos állomás a pályámon Ortrud karaktere a Lohengrinből, amelyet Katharina Wagner híres budapesti rendezésében is megformálhattam. Wagner Ring tetralógiájából három operában is énekeltem, olyan is megesett, hogy mindhármat egy hét leforgása alatt. Nem kell mondanom, milyen megerőltető volt, de egyszersmind hatalmas élmény.
OP: A mostani jubileum tulajdonképpen kettős, hiszen a következő operaénekes nemzedékek mestereként is évfordulót ünnepel.
TM: Idén lesz épp 15 éve, hogy a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának tanszékvezető egyetemi tanára lettem. Már egész kicsi koromban is tanítani akartam, óvónő is akartam lenni, tehát az, hogy átadjam a tudásomat, számomra természetes. Sok tehetséget indítottam és indítok el ma is a pályán, a növendékeimmel sikeres előadásokat rendezünk Szegeden és a Miskolci Operafesztiválon. Az énektechnika oktatása meghatározó része az életemnek, hiszen az énekesnek a hangja egy olyan hangszer, amelynek a tudatos működtetése és a folyamatos képzése elengedhetetlen. És a fiatalok nagyon hálásak és motiváltak, hiszen ha valakit szép hanggal, tehetséggel áldott meg a sors, annak muszáj énekelni, nem lehet lebeszélni semmi áron a pályáról, a színpadról. Annak idején én is épp ilyen motivált voltam, szerencsére most is az vagyok, és örülök, hogy a tanítványaim is így vannak ezzel.
Forrás: Operaház
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.