"A KoMa példaértékű missziót teljesít" - A FESZ közleménye

A Független Előadó-művészeti Szövetség gratulál a Koma Társulat sikeréhez, úgy látják példaértékű missziót teljesítenek Budapest egy kevésbé frekventált kerületében.

Szívből gratulálunk tagtársunk, a KoMa Társulat sikeréhez, s egyben dicsérjük a XV. kerület polgármesterének, László Tamásnak, és az önkormányzat haladó gondolkodású képviselőinek előrelátását, amellyel elősegítették egy társadalmilag elkötelezett, innovatív előadó-művészeti szervezet munkáját. Ugyanígy elismerésre méltó Csomós Miklós főpolgármester-helyettes közreműködése is az ügyben.

A KoMa példaértékű missziót teljesít Budapest egy kevésbé frekventált kerületében. Évente több ezer diák, tanár és kerületi polgár számára teszik elérhetővé a kortárs kultúrát és teremtenek fórumot a mindennapi élet kérdéseinek megvitatására, ezzel is elősegítve egy, a korábbiaknál reflektáltabb, együttműködőbb és egészségesebb helyi közösség kialakulását. A KoMa jellegzetes példája az újgenerációs, független előadó-művészeti szerveződéseknek, amelyek célja a művészetin túl a közösségi értékek szolgálata is: mélyen elkötelezettek a demokratikus magyar társadalom eszméje iránt.

A FESZ Elnöksége a KoMa társulat példáján keresztül is arra a tényre igyekszik felhívni a közvélemény figyelmét, hogy a függetlenség fogalmának mind szakmai, mind társadalmi értelemben van relevanciája. A FESZ célja, hogy a KoMa-hoz hasonló szervezetek érdekeit képviselje és platformot teremtsen az innovatív művészeti és közösségi aktivitások számára.

 

A FESZ Elnöksége

Csató Kata, bábművész – elnök

Erős Balázs, kulturális menedzser – alelnök

Goda Gábor, táncművész – alelnök

Schilling Árpád, színházművész - alelnök