Bátor vagy gyáva? - Bárdos András Alföldi Róberttel beszélgetett

Milyen színházat akar a hatalom? Egyáltalán, a hatalomnak van ízlése? A színház, a rendezés közügy, vagy magánügy? Politizál a magyar színház? Van hozzá bátorsága? Mitől bátor vagy gyáva egy rendező? Bátor vagy gyáva a magyar színház? Bárdos András erről beszélgetett Alföldi Róberttel. Két beszámoló is született találkozásukról.

A policity.eu beszámolójából: 

Ezen rövid eszmefuttatás után el is hangzott az első kérdés, ami arra irányult, Alföldi jónak tartja-e, hogy az egyik oldal szemében hős, míg a másikéban bűnbak lett. A válasz igyekezett leszögezni, ez így nem merül és nem is merülhet fel, mint kérdés. Alapjában pozitívan értékelte a direktor, hogy ügy lett a Nemzeti Színház kérdése, azt, hogy sok minden történik körülötte, és azt, hogy az emberek beszélnek róla; de fontosnak tartja, hogy nem így és nem erről kellene beszélni. (....)

Arról, dolga-e a színháznak ellenzékinek lenni, illetve, hogy a mai magyar színház az-e, Alföldi elmondta, hogy teljesen abszurd a helyzet. Nálunk ugyanis van baloldali és jobboldali színházak szövetsége, ami ellentmond a politikus színház fogalmának is, hiszen a politikus színház foglalkozik azzal, amiben él, de nem aktuál politizál. Ezen a ponton a házigazda megengedett magának egy személyes észrevételt és kritizálta Alföldit, a tekintetben, hogy Ő is finomkodik a megfogalmazásban és mintha ügyelne arra, hogy mit mond. Ezen elgondolkodott Alföldi, majd visszakérdezett, „mit is mondtál?”, mire Bárdos sokkal drasztikusabban, átfogalmazva tette fel a kérdést: „Nem leszel mindkét oldalon hazaáruló?”. Jött is a szintén drasztikus válasz: „Dehogynem!”. Alföldi kifejtette, hogy mindenfajta megkeresés érte őt az utóbbi időben, de ennek nem tulajdonít különösebb szerepet, annak tudja be, hogy „mindenféle hatalomnak ellensége a gondolkodó ember”, így levonta a provokatív és erősen sarkosított konklúziót: „addig jó, amíg mindkét oldalon hazaáruló vagyok”. 

A Színházkolónia beszámolójából:

Bárdos András nem örült nekünk, nézőknek, mert már régen beszélgetett Alföldi Róberttel. Azt gondolta, hogy közönség előtt esetleg nem fog annyira őszinte válaszokat kapni. Alföldi azonban megnyugtatta: nincs olyan veszély, hogy ő nem lenne őszinte. A hazugságba túlságosan bele lehet bonyolódni, az ember nem emlékszik, kinek mit mondott, egyszerűbb őszintének lenni. És úgy is érezhettük végig, hogy – az Alfölditől megszokott módon – őszinte és személyes válaszokat kaptunk.

Megtudtuk, hogy a Nemzeti Színház főigazgatója meghatódott, amikor először meglátta a neve mellett ezt a titulust, de egyébként a Nemzetit csak egy állomásnak tekinti pályája során. Szeretné azonban tíz évig ezt a pozíciót betölteni, az egész beszélgetés során tíz évet emlegetett. Bárdos András meg is szavaztatta a közönséget, hogy szerintünk hány évig lesz Alföldi igazgató, körülbelül ugyanannyian szavaztak rá, mint ellene. A riporternek igaza volt: Alföldi megbabonázott minket, lelkesedése, tettvágya, optimizmusa minket is elragadott, el se tudtuk volna ott képzelni, hogy ne válasszák újra főigazgatónak. Előtte biztosan nem szavaztunk volna ennyien a tíz évre...

Alföldi azt is elmondta: soha, senki nem szólt bele, hogy mit és hogyan mutasson be a Nemzeti Színházban. Bár mindkét oldal szeretné, ha melléjük állna, esetleg rendezvényeken lenne jelen, ő erre nem hajlandó. Szerinte a színháznak úgy kell politizálnia, hogy szembesít a problémákkal, a múlttal, anélkül, hogy állást foglalna. Szerinte azért is maradhatott a helyén a múltbéli viharok dacára is, mert nem ingott meg, nem kezdett el következmény-elemző módon színházat csinálni. Elmesélte, hogy egy nemzetközi konferencián hosszan kellett magyaráznia, nálunk miért van jobboldali és baloldali színházszövetség. Hogyan szeretheti Júlia jobb- vagy baloldali módon Rómeót? A Nemzeti Színház előtti tüntetések idején pedig izgalomba jöttek a külföldi színházvezetők: itt ennyire fontos a színház? Hogy tüntetnek is érte? Szerinte a jobboldali színházigazgatók nincsenek jobb helyzetben, mint a baloldaliak, a kormányzat ugyanúgy megvont tőlük is támogatást, a Nemzeti Színháztól nem vettek el többet, mint máshonnan. Úgy gondolja, elkeserítő, hogy 40milliárd forintot költünk stadionfelújításra, miközben ennek töredékéből fel lehetne virágoztatni a színházakat, életben lehetne tartani az alternatív színjátszást. Ha ugyanis a kultúrát leromboljuk, azt nem lehet tőkeinjekcióval talpra állítani, újabb 40 év, amíg újra feléled. A színész-rendező megvallotta, hogy imád Magyarországon élni és dolgozni. Nem szeret azonban félni, átmenni a túloldalra az utcán, mert tart a szembejövőtől. Attól is fél, hogy erőszak fog következni az országban.

És hogy mire büszke Alföldi Róbert? Természetesen a Nemzeti Színházra, arra, hogy nehezen lehet jegyet kapni az előadásokra és hogy rengeteg fiatal jár oda. Arra, hogy a színház vele nyílt meg, hiszen ő játszotta Lucifert a nyitóelőadáson (kedves anekdota, hogy miközben a színész édesanyja a nézőtéren könnyezett a meghatottságtól, a mellette ülő Sinkovits Imre és Kállai Ferenc szörnyülködött az előadáson). Arra, hogy a Legyen Ön is milliomos! 40 milliós kérdése ő volt („Ki játszotta Lucifert az új Nemzeti Színház nyitóelőadásán?”) és hogy Vona Gábor szerint jelenleg ő a harmadik legnagyobb fenyegetés az országban. Mi színházbajárók csak remélni tudjuk, hogy a politikától függetlenül tíz évig járhatunk majd az Alföldi-vezette Nemzeti Színházba.