Az Új Színházból a Bakelitbe megy az Új hídavatás

A Trainingspot társulat a múlt évben mutatta be pályázatnyertes, „Új hídavatás” című előadását az Új Színházban, melyet most végre a Bakelit Multi Art Centerben is megtekinthetnek az érdeklődők március 11-én este 19 órától. Az előadásról, Pap Gábor rendező mesélt.

A darabról

2010. november 15-én átadták a Margit hidat a forgalomnak. Átadták, de fel nem avatták. Az előadás a jelen időnek e vákuumában, átadás és avatás között egy új, egy másik "hídavatásra" tesz kísérletet. Nem volt nehéz megtalálnunk Arany János 1877-ben írott balladájának mai megfelelőit: a híd építésében részt vevő vállalkozót és könyvelőjét, az ügyeskedő brókert, a médiakarrierről álmodozó vidéki lányt, a fiatal nőgyógyászt, a korrupttá váló rendőrt, a művészi pályájukat feladó zongoristát és balerinát, valamint akikkel nem nagyon törődnek a többiek: egy kamaszlányt és a félbolond nagymamáját. Ők valamennyien egy hídról zuhanó, lét és nemlét határán lebegő fiatalember különös látomásában tűnnek fel előttünk. Bár a minden középiskolás által ismert ballada megzenésítése, Arany János szándékaihoz híven, haláltáncként csendül fel, a produkció mégis inkább ébresztőt kíván fújni: szó szerint a zene nyelvén, a hangzó világ eszközeivel arra hív, hogy dugjuk ki fejünket a vízből és próbáljunk meg rálátást teremteni saját életünkre, múltunkra, jelenünkre, jövőnkre...
A Trainingspot Társulat fiatal művészei egyedi beavató színházi foglalkozásra hívják a nézőket az előadást követően, melyben személyesen ismerkedhetnek meg azzal a színházi formával, melynek építő köveit az országban immár több helyszínen alkalmazott dramatikus zenei gyakorlatok adják. Valamennyi gyakorlat közös jellemzője, hogy különleges zenei képzettség nélkül is művelhető, élvezetes játék és tapasztalat. Ráadásul a közösen teremtett hangokról bebizonyosodhat, hogy akár történetek elmesélésére, drámai helyzetek teremtésére is alkalmasak...

"A nézőség is művészet" - Pap Gábor mesélt

A darabot erőteljes zenei dramaturgia jellemzi, s témáját tekintve a jól ismert Arany Jánosi balladára építve a zuhanás aspektusából magára az életre próbálja felhívni a figyelmet. Mit jelent számotokra ez a „hídavatás”?

Pap Gábor: Amikor tavaly az előadást készítettük elő, akkor alaposan körbejártuk a „hídavatás” mozzanatát. A híd mindig két partot köt össze egy mélység, vagy víz fölött. Bizonyos értelmezések szerint, hogy funkcionálni tudjon, ugyanúgy emberáldozatra van szükség, mint Déva vár megépítéséhez. Mostarban, ahol egyébként a nyáron jártunk páran, amikor a háborúban lerombolt hidat felújították és átadták, műugrók vállalták a mélybe ugrást, ami ott még fokozottabb életveszélyt jelent. A mi értelmezésünk persze kicsit másról is szól: a víz felől nézzük a Hídat, Magyarország jelenidejének békaperspektívájából, és reményt csak egy új generáció tabula rasa-ja adhat. Nekünk ez a hídverés és hídavatás a leküzdhetetlennek látszó múltból, a húsz év alatt le nem rázott reflexektől egy talán őszintébb jövő felé.

Társulatotok 2007-ben alakult a Zöld macskában Víg Ágnes és Pap Gábor vezetésével, ilyen szempontból fiatalságotok ellenére erős/sikeres színházi csapatnak bizonyultatok. Hogy érzitek, milyen lehetőségek nyílnak, merrefelé gondolkoztok a következő darabokat illetően?

Pap Gábor: Köszönjük, hogy erősnek és sikeresnek tartasz bennünket, ez megtisztelő. Néha azért nagyon nehéz, hiszen mindnyájan egyéb munkák mellett préseljük ki magunkból az utolsó erőtartalékokat, de nem panaszkodom, egyelőre még bírjuk. Most három dolgot tartunk szem előtt: Víg Ági friss fesztiválnyertes Családfarajzok című darabjának a kijátszását (itt a Bakelitben is újra látható áprilistól), emellett egy tisztán vokális hangokra épülő tantermi előadáson dolgozunk Hangállam címmel, illetve egy új orfeumi programot készítünk elő, amit kávéházakban, kocsmákban szeretnénk játszani, és ami kortárs szövegekre, valamint Wizner Balázs és az én dalaimra alapozódik. Nyáron pedig egy táborban fog megszületni két új produkció első változata, melyet Tóth Miklós rendező és Mezey Gábor koreográfus-rendező barátom jegyez majd. És persze nagyon várjuk az őszt, amikor többnapos fesztivál keretében szeretnénk megülni ötéves szülinapunkat. Erről most még csak annyit, hogy bázisa nyilván a Bakelit lesz, de szeretnénk több más helyszínt is bevonni a városban és a saját és vendégelőadásokon, koncerteken kívül természetesen tréningek is lesznek neves alkotókkal..

forrás: szinhazkolonia.hu

A Bakelittel kötött befogadó pályázat keretében, illetve előadásaitok után gyakran tartotok a nézők és érdeklődők számára szakmai workshopokat, melyeken a zeneiségre, zenés drámai játékokra építkezve saját módszeretekkel ismertetitek meg a kíváncsi vendégeket. Mennyire fontos számotokra a közönséggel való közvetlen kapcsolattartás, együtt gondolkozás?

Pap Gábor: Éppen most ért egy másik produkcióm kapcsán olyan élmény, hogy valaki hétszer nézte meg az előadást (a többszöri nézés az Új hídavatásnál is jellemző volt), ráadásul úgy, hogy elsőre nem értette, nem szerette, de valamiért nem hagyta nyugodni. Mostanra nyilván nem ez a helyzet már, de nem is ez a lényeg. Azt gondolom, hogy az ilyen nézőkért élek és alkotok, és miattuk ki lehet jelenteni, hogy bizony a nézőség is művészet. Ahhoz azonban, hogy ilyen teljes értékű művésztársainkká váljon a közönségünk, dolgozni kell, nemcsak játszani az előadást, hanem propagálni, magyarázni, visszajelzést kérni, vagy ami még ennél fontosabb, a beavató tréningek segítségével eloszlatni a misztikus ködöt a mű és a művész körül. Én nem félek az emberek szemébe nézni és a játszóimat sem féltem ettől: a Trainingspot olyan tagokból áll, akik nyíltak és egyenesek, és bármikor készek a közvetlen kommunikációra. És hozzá kell tennem, hogy sokszorosan megdolgoztak azért a sikerért, ami az Új Színházban, előtte és azóta is ér bennünket, és amelyet néhány kivételtől eltekintve a kritikus szakma teljes érdektelensége kísér. Azt kell mondjam, bár ezzel nem akarok senkit megsérteni, hisz akik a szakírói közegben segítettek tudják, hogy nem rájuk vonatkozik, de az újszínházi Hídavatás civil közönsége nyitottságban és befogadó kézségben simán lekörözte a „hivatásos nézőket”.

Igazán jelentős zenei gárdával, például a Dráma Szutra zenekarral, különböző hangszereken játszó kiváló zenészekkel (Pl. Németh Eszter zongorista, Jobbágy Kata beatboxos, Wizner Balázs zeneszerző…) dolgoztok együtt, mennyire segít titeket egy-egy téma megtalálásában, és feldolgozásában ez a csapat?

Pap Gábor: Láthatóan a zenekar és a társulat között nem is nagyon szétbogozható kapcsolat van. Ez természetes, hiszen a zenekart eredetileg is részben színházi célokra hoztuk létre, a társulat pedig hála istennek bővelkedik a kiváló énekesekben, hangszeres zenészekben. De ezzel én még nem elégszem meg: Vidovszky László zeneszerző (kiváló kollégám Vidovszky Gyuri unokabátyja) mondta egyszer, hogy „színházi zenéről akkor beszélhetünk, ha a színészek a színpadon zenélnek”. Én ezt szeretném szó szerint érteni: a hangszeres zenéléssel egybe kötött színházi megjelenítés, színészi munka lehetőségeit kutatom (szerencsére olyan kiváló példák állnak előttem, mint a Hólyagcirkusz Társulat), mert ez a kettős minőség teljesen másfajta figyelmet teremt játszóban és nézőben egyaránt. A Hídavatásban jó példa erre Németh Eszter, akinek zongorajátékát, énekét, és szerepformálását próbáltuk egymásra vonatkoztatni, de idővel minél több játszómat szeretném hasonló helyzetbe hozni. Nem a profi hangszertudás a lényeg, hanem a zenélés gesztusértéke a megcélzott karakter megteremtésének érdekében.

Új hídavatás című darabotok kapcsán felmerül a kérdés, hogyan lehet egy mára klasszikusnak számító, mindenki által ismert irodalmi művet teljesen új oldaláról megmutatni. Hogyan bújtattátok új köntösbe, hogyan formáltátok saját ízlésetekre a balladát?

Pap Gábor: Erre kellene azt mondanom, hogy nézzék meg az előadást... De komolyan veszem a kérdést – az eredeti ballada szereplőinek egy-egy ugrás előtti záró mondatából következtettünk az élettörténetre, státuszra, lelkialkatra, majd ennek mai megfelelőit megkeresve állítottuk fel a darabot működtető viszonyhálót. Bár elég szappanoperás megoldás, hogy mindenki mindenkivel összefügg, de ezért az olcsóságért talán kárpótol a sokak által szeretett verses szöveg és a zene. Bár ezt nem nekem kell eldönteni. (Szerző: Chaban Mónika)