Március 9-én mutatja be a kaposvári Csiky Gergely Színház Szophoklész Antigonéját, Jon Fosse átiratában, Rusznyák Gábor rendezésében. Cikkünkben arról mesél, miként látja a darabbéli figurákat.
A Labdakidák történetét lezáró Antigoné Szophoklész legismertebb, s más írók által legtöbbször feldolgozott műve. A színdarab kiindulása egy háború, amelyben két testvér harcol a hatalomért. Mindketten meghalnak. Az egyikük mint győztes, a másikuk mint vesztes fekszik a csatatéren. A győztest el kell temetni, míg a vesztest nem – szól a parancs. De egy testvér számára érdektelen, hogy ki is épp a „vesztes” vagy a „győztes”, vagy mi a „parancs”, hisz ezeket fölülírja egy erősebb dolog, a vérségi kötelék: „testvérem”. Ebben a drámában az egyén döntése, erkölcsi meggyőződése ütközik a törvénnyel, a világi hatalom visszavonhatatlannak tűnő döntésével. Ez a konfliktus a dráma középpontja, illetve egy temetetlen halott, akinek varjak lakmároznak a testéből.
fotók: Memlaur Imre
Interjú Rusznyák Gábor rendezővel:
A halottak részt vesznek a történet alakulásában?
A halottak csak azért kerülnek elő ebben a történetben, mert megint meghalt egy családtagjuk, és őt várják a túlvilágon, látják, hogy nem tud átjönni, és segíteni akarnak neki. Ők látják a szenvedését – amit Kreón nem lát. Ők nem kötődnek egyik élő szereplőhöz sem, nem ítélnek, sőt értenek mindent és mindenkit. Őket csak ez a lélek érdekli, mert akkor zárul le az ő történetük is, ha át tud kerülni hozzájuk a halott.
És az élők? A népnek van beleszólása a történetbe? Vagy ez a fejük fölött dől el, mert nagy vadak harca?
A nép nem dönt. Figyeli vezetőjét, próbál sugalmazni, de nem dönt. Mintha nem akarna, nem tudna felelősséget vállalni, illetve pont a döntés felelősségét nem akarja vállalni. A városnak problémája van: nem tudnak áldozni. Bajban vannak, és várják a megoldást. Felmerül, hogy jó-e a vezető. Egy idő után a vezetőben magában is felmerül, hogy valamit jobban kéne csinálnia, de ez megzavarja, mert azt gondolta, hogy ő jól csinál mindent. Betartja és betartatja a törvényeket. Hiszen a nép arra vágyik, hogy rend legyen, biztonság legyen, kiszámíthatóság legyen, ne legyen korrupció, hazugság stb. Kreón ebben hisz. (Ha hisz valamiben egyáltalán) Csakhogy közben a dolgok egyre rosszabbra fordulnak.
Antigoné sem hivatkozik a népre?
De, azért hivatkozik... Szokták úgy is értelmezni, hogy lázít a politikai hatalom ellen. De én ezt nem tudom kiolvasni belőle. Ez nekem elsősorban egy családtörténet, ami itt lezárul. Két makacsság, két konokság találkozik: az emberi és a politikai konokság. Kreón hoz egy döntést, egy törvényt, mi szerint a hazaárulót nem lehet eltemetni, (egyesek szerint ezzel egy létező törvényre hivatkozik, mások szerint maga találja ki ezt a törvényt). Mindenesetre ezzel az első döntéssel deklarálja a saját politikai irányvonalát is, hogy ő miben hisz és miben nem, mit követ és mi az, amit nem. A hatalma nem szilárd, joggal gondolhatja, hogy a város lakók egy része Polyneikész győzelmét várta. Így erős és határozott akar lenni.
Ereje vagy gyengesége a következetesség?
Nem tudom. A legtöbb vezető azt gondolja, hogy ha visszavon bármilyen döntést, akkor azt gyengeségének tartják majd. Ebben van is némi igazság, mert esetleg azok, akiket vezet, bizonytalanná válnak, vagy azt gondolják, hogy nem is tudja, hogy mit akar. Ez hozzátartozik a vezetés pszichológiájához. A vezetői pozíció valahogy mindig torzít az emberen, a politikus elfelejt embernek lenni. Kreón elhiszi, hogy a döntés ő maga. Azonosítja magát a törvényességgel. Nem tudom őt elítélni ezért, nem érdekelt a figurájában, hogy diktátornak szokták aposztrofálni, mert az túl általános. Jól akarja ő ezt csinálni, de nem biztos, hogy alkalmas rá. És rögtön az elején egy olyan problémával találkozik, ami felemészti. Talán túl sokáig várt, vagy túl sokat váratta a történelem, elszaladt felette az idő. Már kétszer lett volna alkalma hatalomra kerülni, de nem tudta a választ a Szfinx kérdésére, majd Oidipuszt sem ő követte a trónon. Görcsös és paranoid lett az idők során.
Egy hős néz vele szembe?
Lehet Antigonét forradalmárnak, szüfrazsettnek tekinteni, de az szintén leegyszerűsítené a dolgot, mintha a világ jókból és rosszakból állna. Szerintem nem arról van szó, hogy ő jó, Kreón meg rossz, hanem van két tulajdonképpen egyenrangúnak tűnő emberi erő vagy döntés. Lehet így is dönteni meg úgy is. Két érv csatázik egymással. Az egyik így döntött, a másik meg úgy, és nincs kompromisszum, (ez amúgy így történik az egész darabban, két erő egymásnak feszül, s nincs kompromisszum) nem tudják meggyőzni egymást. Az egyetlen, aki változik bármennyire is, az Iszméné, aki először nem akar a testvére mellé állni, utána pedig felvállalná a közösséget. Valószínűleg azért, mert fél, hogy egyedül marad.
Szophoklész – Jon Fosse:
ANTIGONÉ
tragédia
Fordította: Krisár Csilla Mária
Antigoné Grisnik Petra
Iszméné Rácz Panni
Kreón Gyuricza István
Őr Sarkadi Kiss János
Haimón Gulácsi Tamás
Teiresziász Kelemen József
Siratóasszony Horváth Zita
Vénember (karvezető) Némedi Árpád
Polyneikész Takács Géza
Eteoklész Mohácsi Norbert e.h.
Oidipusz Kocsis Pál
Iokaszté Csapó Virág
Laiosz Tóth Géza
Díszlet: Szalai József, Rusznyák Gábor
Jelmez: Remete Krisztina
Dramaturg: Varga Márta
Zene: Rozs Tamás
Világításterv: Memlaur Imre
Koreográfus: Gemza Péter
Súgó: Kirsch Veronika
Ügyelő: Székely György
Jelnyelvi asszisztens: Sándor Gábor
Segédrendező: Mészáros Csilla
Bábok: Kiss István
Rendező: Rusznyák Gábor
Bemutató: 2012. március 9. 19.30 Csiky Gergely Színház, Stúdiószínpad
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.