A jeles alkalomból maga az ünnepelt úgy döntött, megajándékozza közönségét. A Mikroszkóp Színpad adta a helyszínt, a Rádiókabaré pedig rögzítette az estét. Humor, zene, vendégek, torta. Minden adott volt, hogy az évforduló remek hangulatban teljen. Nem is volt benne hiba. Bár a hivatalos, anyakönyvi adatok szerint ma van a születésnap, két nappal korábban minden jelenlévő együtt örülhetett annak, hogy Maksa 50.
Egyfajta kiáltásról
A műsor előtt néhány perccel Zoltán még a folyosón sétálgatva köszöntötte a vendégeket, ismerősöket és ismeretleneket egyaránt, igazi házigazdaként. Arcán az összetéveszthetetlen mosoly, szavaiból kitűnt a fiatalos energia, amivel erre az alkalomra készült. A gratulációkat rá jellemző önironikus szerénységgel fogadta és készséggel válaszolt a sajtó kérdéseire, így az enyémekre is. „Nem magam akarom ünnepeltetni.” – szögezte le hamar – „Picit ránk, idősebb, mellőzött humoristákra szeretném irányítani a figyelmet. Megmutatni, hogy van még értelmiségi humor, amiben nincs káromkodás, nem megy be minden szint alá, mert hiszi, tudja, hogy lehet e nélkül is szórakoztatni. Ez az alkalom inkább egyfajta kiáltás.”
„Nem is tudtam, hogy ilyen sok rokona van Zolinak” – élcelődött pár perccel később Bach Szilvia, aki a Három Kismalac kedves, szülinapi köszöntőnótája, illetve az ünnepelt bevezetője után, első vendégként lépett a színpadra. Az élcelődéstől, ironizálástól és persze az öniróniától aztán az est további része sem volt mentes.
Egy barátságos fricskáról
A műsor felépítése eleve egy barátságos fricska volt a sajtó felé, hiszen Zoli életútját, a pályán töltött évek legabszurdabb helyzeteit újságírói kérdésekre válaszolva elevenítette fel. A Burszán Vera által megszemélyesített médiamunkásnő azokat a - sokszor nehezen értelmezhető, vagy tökéletesen sablonos – kérdéseket tette fel, amivel a humorista szinte minden interjúban szembesül. „Honnan szeded ezt a sok baromságot?”, „Az életben is ugyanolyan vicces vagy, mint a színpadon?”, „Mi volt a legjobb/legrosszabb élményed a színpadon?”, és ehhez hasonlók. Zoli pedig válaszolt. Kacagtató történetekkel, példabeszédnek is beillő kérdésekkel, jópofa sztorikkal, amik vele történtek meg, de tulajdonképpen bárkivel előfordulhatna.
Az első részben Bach Szilvia után a másik régi barát, pályatárs, Ihos József is visszatért, aki tíz év csöndjét megtörve szólalt meg újra a Rádiókabaréban.
Régiekről és trónkövetelőkről
„A régiekkel teljesen egyértelmű az „egy ívás”, a barátság, a közös élmények, mikrobuszozások. Borzasztóan hiányoznak mellőlem és a pályáról is.” – mondta róluk Zoli még a műsor előtt. És tényleg. A kabaréközönség nagy részének szemében nosztalgia csillant, amikor Ihos Józsefet hallgatva nevettek poénjain. Kicsit talán mindenki várta Kató nénit is, ő azonban ma otthon maradt. Helyette volt interakció a közönséggel, és gitárjáték is, persze csak szolidan.
A második részben aztán további vendégek érkeztek, a főként fiatalabb trónkövetelők táborából. Zoli becsületére legyen mondva, valóban nem fél az utánpótlástól, sőt, igyekszik támogatni őket. Aradi Tibor és Varga Ferenc József a Kabaré-hagyományoknak megfelelően, jelenettel készültek, bár utóbbi később még szólóban is folytatta, főként zenés humorral színesítve az estét. A Pink Floyd feldolgozás mindenkit meglepett. Még az ünnepeltet is.
Orosz György és Felméri Péter már a színtiszta stand up comedy-t képviselték, műsorukban remekül ötvözve a születésnapi köszöntők baráti hangulatát a szorosabban, vagy lazábban kapcsolódó történetekkel. Végül pedig az estre a koronát a Három Kismalac tette fel. Gyerekdalokból átköltött, Maksa Zoltánra szabott ünnepi daluk után hosszan tapsolt a közönség. Percekkel később a büfében aztán mindenki személyesen is gratulálhatott a szülinaposnak, a torta pedig hamar elfogyott, pedig nem volt kicsi.
A Mikroszkóp Színpadról hazafelé sétálva azon gondolkodtam, mitől is volt annyira különleges ez a születésnapi előadás. A poénoktól? A történetekből kiértett tanulságoktól? Attól, hogy gyermek-, és fiatalkorom kedvenc humoristája fáradhatatlan mosollyal az arcán szórakoztat minket még mindig? Mert önmaga fényezése helyett inkább korosztálya mellőzöttségére akarta felhívni a figyelmet? Vagy, mert a jelek szerint vannak még művészek, akik hivatásukat lelkiismeretesen, szenvedélyből űzik?
Ezek miatt is, nyilván, de főleg azért, mert könnyed, szórakoztató este volt. Nem csak Maksa Zoltán, de a humor ünnepe is. Minden a szórakoztatás örömének jegyében zajlott, ahol az előadók komolyan vették, hogy „ők vannak a közönségért és nem fordítva”. Kiváló hangulatú bizonyíték arra, hogy fiatalabb és idősebb korosztály is nagyon jól megfér a színpadon egymás mellett. Kell ennél több ajándék?
Boldog Születésnapot, Zoli!
Szerző: Koncz Csaba
Színház.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.