Jászai-díjjal ismerik el Bartus Gyula, a Békéscsabai Jókai Színház művészének eddigi életművét, színművészeti tevékenységét.
Bartus Gyula 1962-ben született Miskolcon. A Színművészeti Főiskola után Pécsett, majd Veszprémben játszott, 1992-ben a Jókai Színházba szerződött. Elismerése, a Jászai Mari-díj az egyik legrangosabb állami kitüntetés, amit 1953-ban alapított a magyar kormány. 1992- ben a Művelődési és Közoktatási Minisztérium újraalapította. Odaítélésére egy tíz főből álló, szakmai szervezetekből delegált kuratórium tesz javaslatot a mindenkori szaktárca vezetojének. 1992 óta március 15-én adják át a rangos elismerést, általában 13 főnek.