A nyár első hónapjában számos kulturális esemény várja a látogatókat Miskolcon: lesz Borsodi és Gyerek Fonó a várban, megtartják a nemzeti összetartozás napját, bemutatkozik Gömörország és természetesen megrendezik az operafesztivált is, amely a színházban és szabadtéren várja a műfaj szerelmeseit.
Kriza Ákos (Fidesz), a borsodi megyeszékhely polgármestere a miskolci fesztiválokat beharangozó szerdai sajtótájékoztatón kiemelte: a programsorozatot a Borsodi Fonó nyitja június elsején. Az esemény Miskolc egyik legrangosabb, legrégibb, sajnos eddig kevéssé ismert fesztiválja, épp ezért a város egy megújult, programkínálatában kibővülő folkfesztivállal jelentkezik idén - mondta a polgármester, hozzátéve, valódi nagy nevekkel várják az érdeklődőket.
Mint mondta, a Csík Zenekar, Palya Bea vagy a Muzsikás együttes mellett a miskolci zenekarokról, tánccsoportokról sem feledkeztek meg. Meghívták a Kaláka együttest is; Gryllus Dániel az együttes nevében nagy örömmel vette ezt, az elmúlt 16 évben ugyanis, amióta a Borsodi Fonót a Diósgyőri várban rendezik, még nem léptek fel a fesztiválon - tette hozzá Kriza Ákos, aki kitért arra is, hogy sok téves vagy nem egészen pontos információ kering a Diósgyőri vár közelgő felújításáról.
Hangsúlyozta: a vár két éves időszakra tervezett rekonstrukciós munkálatai alatt bizonyos korlátozásokkal fogadja a látogatókat. Ha minden a tervek szerint halad, akkor május vége felé kezdődhet a vár felújítása, így a Borsodi Fonót a várárokban rendezik.
Szabó Attila, a Csík Zenekar egyik frontembere úgy fogalmazott: visszatérő vendégei a Fonónak és most is nagy örömmel készülnek. Vendégeket is hoznak és ahogyan a miskolciak már megszokhatták, újabb meglepetésekkel is szolgálnak.
Kákóczki András, a kulturális osztály vezetője egyebek mellett arról számolt be, hogy június 4-én Miskolcon is megtartják a nemzeti összetartozás napját. A város vendégeként bemutatkozik Gömörország, azaz a régi Gömör vármegye területe. A polgármesteri hivatal rendezvényén felvidéki gasztronómiai kínálattal, népművészeti és hagyományőrző programokkal várják a családokat az Országzászló környékén, a Népkertben.
Ezután a borsodi megyeszékhelyen újra az operáé lesz a főszerep. A "Bartók+Puccini 2012" Miskolci Nemzetközi Operafesztivál június 8-án hagyományosan látványos felvonulással, gazdag utcai programkínálattal veszi kezdetét. A Miskolci Nemzeti Színházban zajló előadások másfél héten át várják az operarajongókat.